Sport

„Ezek a fiúk igazán különlegesek, képesek arra, hogy megnyerjék azt a szart!”

Amíg a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata azon búsult, hogy egymást követő második évben maradt le a Final Fourról, addig az Aalborg nagy ünneplést rendezett, hiszen története során másodszor bejutott a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.

A dán csapat ugyan egy góllal kikapott Magyarországon, azonban a visszavágón 33-28-ra győzött, ez pedig őrült eufóriát okozott.

Jan Larsen, a dán klub sportigazgatója teljesen elragadtatta magát, egyrészt kijelentette, hogy a világ legdrágább csapatát verték ki, majd hozzátette:

Ezek a fiúk igazán különlegesek, képesek arra is, hogy odamenjenek, és megnyerjék azt a szart!

Aztán amikor csütörtökön az EkstraBladet megszólaltatta, már visszafogottabban értékelt.

„Még mindig nagyon boldog és büszke vagyok, bár valószínűleg kicsit fáradtabb. Ez a legmenőbb légkör, amit valaha is tapasztaltam az elmúlt 25 évben. Sohasem volt hasonlóban részem.”

A végső győzelemben tett kissé trágár kijelentésével kapcsolatban azt mondta, nagy izgalom lett rajta úrrá akkor, ezért fejezte ki magát így.

„Valószínűleg a pulzusom valamivel 200 fölött volt, minden felforrt bennem. Mindannyiunknak nehéz volt uralkodnunk az érzelmeinken. Lehet, hogy már nem használnám ezt a kifejezést, de természetesen azért megyünk Kölnbe, hogy nyerjünk.

Erre megvan az esélyünk, mert fantasztikus a csapatunk.

A dán csapat eddig egyszer, a 2020-21-es szezonban jutott el a Final Fourba, akkor ezüstéremmel zárt, miután elveszítette a döntőt a Barcelona ellen.

„Be kell vallanom, hogy azóta is arról álmodom, hogy visszamenjek Kölnbe. Hatalmas esemény 20 ezer nézővel” – tette hozzá.

A Final Fourra június 8-9-én kerül sor.

Kapcsolódó
Infarktust kapott Sterbik Árpád, a Veszprém kézilegendája
Rosszul érezte magát, ezért bement a kórházba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik