Sport

Brutális pofont kapott a Szeged a Veszprémtől a kézi BL-ben

Ujvári Sándor / 24.hu
Ujvári Sándor / 24.hu
Bár egy hét múlva még lejátsszák a visszavágót, de kisebb csodának kellene történnie ahhoz, hogy az OTP Bank-Pick Szeged bejusson a férfi kézilabda Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé, ugyanis a negyeddöntőbe jutásért rendezett első mérkőzésen súlyos, 13 gólos vereséget szenvedett hazai pályán a Telekom Veszprémtől.

Pedig minden adott volt a nagy csatához, Szegeden telt ház, őrjöngő hangulat fogadta a csapatokat, a hazaiaknál Bánhidi, a vendégeknél pedig a két és fél hete kézközépcsonttörést szenvedett kapus, Cupara is játékra jelentkezett.

A feszült hangulatot jól jellemezte, hogy öt perc alatt egyetlen gól sem esett, arra azonban a legvérmesebb szurkolók sem mertek gondolni, hogy a Szeged 18 perc után is csak kettő találattal áll.

Márpedig ez történt, a Veszprém talált magára előbb, 4-0-ra, majd 10-2-re is vezetett, Cupara egy védett hetessel tért vissza, és a gyors játékát tökéletesen játszó Veszprém elgázolta ellenfelét.

Juan Carlos Pastor hiába kérte ki a 17. percre a második idejét, egyszerűen képtelen volt változtatni, a vendégeknek pedig az is belefért, hogy Mahé a félidő utolsó percében piros lapot kapjon (7-20).

Szünet után úgy tűnt, talán kicsit magára találnak a szegediek, többször vissza is jöttek tíz gólra, de aztán 14-24 után ismét megvillant a Veszprém, Pesmalbek, Ligetvári, Elisson, majd el-Dera is betalált, és immáron tizennégyre nőtt a különbség (14-28). A végjáték sem hozott meglepetést, a Veszprém végül 36-23-ra győzött és negyeddöntősnek érezheti magát.

Ezzel a Szeged története legsúlyosabb hazai vereségét szenvedte el a BL-ben, az eddigi csúcsot a tavaly októberben játszott Aalborg elleni mínusz tizenkettő jelentette (29-41).

A veszprémiek ezzel beállították eddigi legnagyobb szegedi győzelmüket, ugyanis 2011-ben 33-20-ra nyertek a Tisza-partján.

Marguc 11, Ligetvári, Remili és Lauge négy-négy góllal, Corrales nyolc, Cupara egy védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Radivojevic hat, Martins öt alkalommal talált be, Alilovic kettő, Mikler három védéssel zárt.

A visszavágót március 30-án, csütörtökön rendezik a Veszprém Arénában.

Kézilabda, Bajnokok Ligája, a negyeddöntőbe jutásért, 1. mérkőzés

OTP Bank-Pick Szeged – Telekom Veszprém 23-36 (7-20)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik