Sport

Az új MOB-elnök szembemegy az elmúlt négy év gyakorlatával

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Kulcsár Krisztiánt tavaly júniusban a közgyűlés megerősítette ugyan pozíciójában, ám őszre váratlanul megfagyott a levegő a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke körül, szervezeten belülről és kívülről is támadták. A közgyűlés ezután december 30-án megvonta tőle a bizalmat, ezért a korábbi világbajnok párbajtőröző 2022. január 31.-i hatállyal lemondott tisztségéről.

Kapcsolódó
Kulcsár Krisztiántól megvonta a bizalmat a MOB-közgyűlés
A pekingi olimpiára már nem utazik el.

Helyére a kétszeres olimpai bajnok kajakozó, Gyulay Zsolt, és az olimpikon, többszörös magyar bajnok vitorlázó, dr. Hajdu Balázs pályázik. Gyulai a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójaként, míg Hajdu a finndingi hajóosztály világszövetségének elnökeként, praktizáló ügyvédként áll a január 29-én, szombaton sorra kerülő elnökválasztó közgyűlés elé.

A 24.hu a választást megelőzően ugyanazzal a kérdéssorral kereste meg a két sportvezetőt. A válaszokból egyebek mellett az derül ki, hogy bárki is legyen a MOB új elnöke,

szeretné visszaállítani azt a hivatali rendet, amely bő négy évet leszámítva (2017. május 2. és 2022. január 31. között) 123 éven keresztül működött: újra társadalmi elnöke lesz a szervezetnek.

Miért kíván Magyar Olimpiai Bizottság elnöke lenni? Van MOB-elnök példaképe? 

Gyulay Zsolt: Úgy érzem, alkalmas vagyok arra a feladatra, amelyet a MOB-tagság az elnökétől megkíván. Friss olimpiai bajnokként 1989 óta vagyok a közgyűlés tagja, ott voltam, amikor az újjá alakult MOB megválasztotta elnökének Schmitt Pált, és azóta is szinte mindig részese voltam a szervezetnek, tagként, elnökségi tagként, alelnökként. Úgy hiszem, az elmúlt évek és évtizedek tapasztalatait – akár az olimpiai mozgalomban szereztem, akár az üzleti életben – jól tudnám kamatoztatni a MOB-elnöki pozícióban. Ami pedig a példaképeket illeti:

Schmitt Pál évtizedeken keresztül nagyon jól, hatékonyan és eredményesen vezette a MOB-ot, úgyhogy, ha választanom kell, őt választanám.

Dr. Hajdu Balázs: Az indulásomat az motiválja, hogy kétszeres olimpikonként, több évtizedes sportolói és nemzetközi sportdiplomáciai pályafutással, ügyvédi végzettséggel, felsőfokú angol és német nyelvtudással felvértezve úgy érzem, készen állok szolgálni a magyar sportot és a magyar olimpiai családot, valamint közös munkával sikerre vezetni a Magyar Olimpiai Bizottságot. Erős, támogató közösséget, és a sportolók, sportszövetségek, sportszakemberek részére szolgáltató szemléletű MOB-ot kívánok építeni, megőrizve hagyományainkat, de egyúttal lerakva a 127 éves MOB jövőjének alapjait. Példaképem Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi elnöke, aki az én vitorlás hajóosztályomból induló többszörös olimpikonként lett a civil életben neves orvos és egyúttal széles körben elismert sportvezető.

Ha egy hibát kell mondania az előző ciklusból, mi lenne az?

Gyulay Zsolt: Nem tisztem, hogy az előző ciklust kritizáljam, nem is szeretném megtenni. Ugyanakkor nyilván ahhoz, hogy sikeresen tovább tudjon lépni az olimpiai bizottság, ki kell elemezni, hogy mi vezetett idáig, vagyis az elnök elleni bizalmatlansági indítványig, azután a hibákat ki kell javítani.

Máthé Zoltán / MTI Gyulay Zsolt

Dr. Hajdu Balázs: Egyetlen céllal vállaltam az elnöki pályázatot: szolgálni kívánom a magyar sportot a tudásom és tapasztalataim legjavával, és pontosan tudom, hogy a MOB csak akkor tud sikeres lenni, ha a magyar sportolók, sportszövetségek és sportszakemberek is sikeresek. A sportolói sikerekhez a sportági szövetségekben, az azokon belüli egyes műhelyekben van meg a legtöbb szaktudás, ezért a MOB-nak nyitott szemmel és füllel kell járnia a magyar sport világában, szolgáltató szemlélettel kell megkeresnie azokat a területeket, amelyeken érdemi együttműködést tud kínálni a sportolóink, sportági szövetségeink és sportszakembereink részére. Ha a MOB és a magyar olimpiai mozgalom más tagjai közötti kommunikáción javítunk, akkor az egymásra odafigyelés és a kölcsönös tisztelet jegyében nem fordulnak ismét elő a közelmúlt visszásságai.

Ha elnökként egyetlen fontos változtatást hajthatna végre a jelen működési rendszer ismeretében, az mi lenne?

Gyulay Zsolt: Az elmúlt napokban konzultáltam a sportágak vezetőivel, és arra jutottam, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság csak akkor tudja még hatékonyabban ellátni az érdekképviseletüket, ha még szorosabbra fűzi az együttműködést, ha folyamatos kommunikációt folytat velük. És nemcsak a szövetségekkel, hanem az edzőkkel, sőt, a sportolókkal is. Hosszabb távon pedig a célom a 200 magyar kvóta elérése a párizsi olimpiára, 2030-ig pedig kézzelfogható cél lehetne a 200 magyar aranyérem elérése. Jelenleg 183-nál tartunk.

Dr. Hajdu Balázs: A magyar sport történelmi lehetőséget kapott 2010-ben azzal, hogy a kormányzat a sportot stratégiai ágazatnak hirdette meg és ekként is szervezte, finanszírozta.

Ahogyan még tavaly augusztusban miniszterelnök úr fogalmazott, ennyi idő után eljött a szakmai beszámolás, elszámolás és utána a sportági szövetségekkel kötendő új, hosszú távú megállapodások kidolgozásának ideje.

Meggyőződésem, hogy a MOB kellő felkészültséggel és szakmaisággal a kormányzat hiteles partnere tud lenni ebben a folyamatban.

Hogyan értékeli a közgyűlés taglétszám-csökkentését, amelybe végül Kulcsár Krisztián belebukott

Gyulay Zsolt: Nem feltétlenül a taglétszám-csökkentéssel volt a probléma, hanem a módjával. Először is meg kell találni tagság optimális létszámát, amellyel jól tud működni ez a nagy múltú szervezet – szerintem a 120 körüli taglétszámmal nincs baj –, majd pedig vissza kell állítani a delegálás lehetőségét. Ez azt jelenti, hogy a tagság 51 százalékát az olimpiai sportágak delegálják, a 49 százalékot pedig delegáló szervezetek, így például az Olimpiai Bajnokok Klubja, a Hallhatatlanok Klubja, a Magyar Edzők Társasága, a Magyar Sportújságírók Szövetsége. Ez kell ahhoz, hogy a MOB újra a sport parlamentjeként működhessen.

Dr. Hajdu Balázs: Elnökként alapvető célom lesz, hogy a sportági szövetségek képviselői mellett a Magyar Sporttudományi Társaság, a Magyar Edzők Társasága, a Magyar Sportújságírók Szövetsége, az önkormányzatok és a magyar olimpiai mozgalom más oszlopos tagjai is visszataláljanak a MOB égisze alá. Ugyanakkor ezen cél mentén talán nem lesz feltétlenül szükséges változtatni a mostani alapszabály által meghatározott jogi kereteken, ez esetben viszont hangsúlyosan oda kell majd figyelnünk arra, hogy a megválasztás előtt álló egyéni tagok köre a teljes magyar olimpiai mozgalomnak képviseletet adjon.

Kapcsolódó
Kulcsár Krisztián: Egy kis politikai bölcsesség is kellett volna
A Magyar Olimpiai Bizottság leköszönő elnöke már tudja, mit csinált volna másképp.

Elégedett-e a MOB jelenlegi „utazási iroda” szerepével, vagy harcolna több jogért, felelősségért, végső soron a MOB döntéshozó és forráselosztó szerepének visszaállításáért, mint ahogy a Borkai-korszakban működött a szervezet?

Gyulay Zsolt: A MOB sohasem volt és soha nem is lesz utazási iroda. Még ha az állam el is vont jogosítványokat tőle, ennek a 127 éves civil szervezetnek mindig is megvolt a tekintélye – legalábbis szeretném ezt hinni. Nyilván a rövid távú cél az, hogy a szervezet szakmai kompetenciája erősödjön, ugyanakkor tudom, hogy a feladatokhoz forrást is kell rendelni. A leendő elnök és elnökség feladata lesz, hogy ezt megteremtse, vagy legalábbis harcoljon azért, hogy sikerüljön a megvalósítás. A szervezetnek az olimpizmust, a sportot kell képviselnie, hallatnia a hangját, visszaszerezni bizonyos jogosítványokat és visszaállítani a MOB tekintélyét.

Dr. Hajdu Balázs: Az állami sportvezetéssel együttműködve megkeresném azokat a területeket, ahol a MOB a kormányzat felé hiteles és szakmailag kikezdhetetlen programot tud ajánlani. Ha a sporttársadalom támogatottságát élvező, minőséget és szakmaiságot felmutató, hiteles projektekkel jelentkezünk, akkor biztos vagyok abban, hogy a kormányzat partner lesz a MOB döntéselőkészítői vagy adott esetben döntéshozói és forráselosztói szerepének bővítésében.

MOB / olimpia.hu Dr. Hajdu Balázs

Akarja-e, és ha igen, hogyan tudná távol tartani a pártpolitikát a szervezettől miközben politikusok, vagy az aktuális politikától kifejezetten függő helyzetben lévő személyek a sportszövetségek vezetői, egyben MOB-elnökségi vagy MOB-közgyűlés tagok, döntéshozók (az 57 fix tagnak jóval több mint a fele)?

Gyulay Zsolt: A MOB elnökének nincs beleszólása abba, hogy egy sportág közgyűlésének tagsága kit választ az adott sportág elnökének, de azt látni kell, hogy ezek az elnökök a megválasztásuktól kezdve a sportág érdekeit képviselik, függetlenül attól, hogy mi a civil foglalkozásuk.

Dr. Hajdu Balázs: A sportági szövetségek vezetőit mindig az adott sportág belső közössége választja meg, a MOB-nak pedig a magyar sportolók és sportszakemberek érdekében minden hivatalban lévő sportági vezetővel kiválóan együtt kell tudnia működni. Én a múltban azt tapasztaltam, hogy a politikához valamilyen szálon kötődő sportvezetőknél a sport és a becsületes versengés iránti tisztelet mindig erősebb volt az esetleges pártpolitikai megfontolásoknál.

Amennyiben a közgyűlés megválasztja a MOB elnökének, feladja-e az eddigi munkáját?

Gyulay Zsolt: Ha rajtam múlik, nem adom fel a Hungaroring Zrt.-ben betöltött munkámat. Véleményem szerint a két pozíció nem zárja ki, sőt inkább erősíti egymást.

Nyilván a MOB-ot nem lehet úgy vezetni, mint egy állami céget, de az elmúlt években a legtöbb embert megmozgató sportesemény körül szerzett cégvezetői tapasztalatok, ismeretségek hasznosak lehetnek az olimpiai mozgalom terén is.

Dr. Hajdu Balázs: Az ügyvédi irodámat nem tervezem megszüntetni, de az időm jelentős részét a MOB-ra fogom fókuszálni.

Az elmúlt négy évet leszámítva a MOB-nak alapítása, vagyis 1895 óta társadalmi elnöke volt. Fizetésért dolgozó, ügyvezető elnök kíván lenni, vagy visszatér a hagyományos társadalmi elnök, plusz erős főtitkár, elnökség rendszerhez? 

Gyulay Zsolt: A hagyományos társadalmi elnök plusz erős főtitkár vonalat képviselem – rengeteget kaptam a sporttól, úgy gondolom, valamennyit így vissza is tudok adni azzal, ha a Hungaroring elnökeként vagy éppen a Formula–1-es Magyar Nagydíjakon szerzett tapasztalataimat kamatoztatom.

Dr. Hajdu Balázs: Elnöki feladataimat díjazás nélkül, társadalmi munkában kívánom ellátni. Fordítsuk minden anyagi erőforrásunkat a sportolóinkra és az előttünk álló nem csekély munkára! Ugyanakkor vallom, hogy a MOB elnöki tisztsége és az előttünk álló feladatok számossága olyan embert kíván, aki már az első munkanapjától kezdve minden idejét és energiáját képes lesz az elnöki tisztség ellátására fordítani. Jómagam ilyen elnök kívánok lenni.

Vékássy Bálint Kulcsár Krisztiánnal érkezett, még nem mondott le. Mi a terve a MOB-főtitkárral, akinek 2024-ig él a szerződése? 

Gyulay Zsolt: Személyi kérdésekről egyelőre korai lenne beszélni, a leendő elnöknek ebben a kérdésben is mindenképp konzultálnia kell az elnökséggel. Az azonban egészen biztos, hogy a MOB-nak most elsősorban a jövő héten kezdődő téli olimpiára kell koncentrálnia, nem pedig a személyi kérdésekre.

Dr. Hajdu Balázs: Vékássy Bálint munkáját eddig nem követtem testközelből. Ez ügyben fontos látni, hogy a főtitkár munkáltatója nem az elnök, hanem a MOB elnöksége. Az én felfogásomban az elnök a MOB-ot az elnökséggel együttműködve, testületi jellegű vezetéssel irányítja. Ezért a főtitkár személyét illetően mindenképpen az elnökséggel konzultálok majd.

Illyés Tibor / MTI Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Vékásssy Bálint, a MOB fõtitikára.

A Magyarock nevű, magyar szurkolóknak szánt brandet sikeresnek, sikertelennek, fontosnak, netán fölöslegesnek ítéli? Mi a rövid, közép távú terve vele?

Gyulai Zsolt: Nem tudom megítélni, ehhez sokkal jobban bele kell látni, meg kell tudnom, hogy a MOB mennyi pénzt és energiát ölt bele ennek a brandnek a felépítésébe, és hogy ez milyen eredményeket hozott – fellendítette-e az érdeklődést az olimpiai versenyek, a sportolóink iránt, közelebb hozta-e a fiatalokat az olimpiai mozgalomhoz.

Dr. Hajdu Balázs: Meggyőződésem, hogy a MOB-nak az alaptevékenységén túlmenően olyan területeken kell segítenie a magyar sportolókat, sportszakembereket és sportszövetségeket, ahol ők valamilyen okból pusztán önerőből talán nehezebben boldogulnak, vagy ahol a magyar és a nemzetközi olimpiai családban elfoglalt különleges helyzetéből fakadóan erre csak a MOB-nak van lehetősége. Megítélésem szerint a Magyarock brand és program mint a Magyar Olimpiai Csapat tagjainak és a szurkolói közösségének a jelképe, a fenti alapelv fényében fogant kezdeményezés, amelynek további kibontása és erősítése már rövidtávon is a MOB célja kell legyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik