Sport

Ennyire viccesen még senki nem fogta fel, hogy felismerhetetlenre verték

Mike Stobe / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Mike Stobe / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

A hétvégi UFC-gálán az esemény legjobb meccsének választották a két könnyűsúlyú MMA-harcos, Justin Gaethje és Michael Chandler összecsapását.

A felek nem vacakoltak, öt meneten keresztül csépelték egymást kőkeményen, a pontozók pedig végül, ha szűken is, de mindhárman Gaethjét hozták ki győztesnek. Akinek összesen 116 komoly ütése volt, és ezekből 83-mal Chandler fejét célozta, akin nyomott hagyott a csata, mivel felszakadt a bőr a jobb szemöldöke fölött, és az orra sem nézett ki túl jól.

Chandler a meccs óta kirakott egy vicces videót, amelyen az látszik, ahogy az arcát borogatja, és közben meséli a fiának – akit 2018-ban fogadtak örökbe a feleségével –, hogy miért pakolta magára a fura maszkra hasonlító jégzselét.

„Apád hozott néhány igazán rossz döntést, ami miatt szinte felismerhetetlen lett az arca. Azért van rajtam ez a jeges maszk, hogy hamarabb meggyógyuljak, te pedig minél előbb, minél többet láthass az arcomból” – magyarázta Chandler.

A 35 éves Chandler utolsó két UFC-s meccsét elveszítette, összesített mérlege 22 győzelem, 7 vereség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik