Sport

Idén csak álom marad Veszprémben a BL négyes döntője

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

Bár megvoltak a lehetőségek, mégsem tudott azokkal élni a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapata, amely a franciaországi négygólos vereséget követően hazai pályán csak 32-30-ra győzött a Nantes ellen, így nem jutott be a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjébe.

Kapcsolódó
Danyi Gábor: Ha az elért eredmények után magyarázkodnom kell, akkor nagyon furcsa világban élünk
Győrből menesztették, de kikéri magának, hogy bukott edző lenne.

Egy hete a Nantes 32-28-ra nyert hazai pályán, azaz négy-ötgólos sikerre lett volna szükség (attól függően, mennyire gólokban gazdag a mérkőzés).

A franciák lendületesebben kezdtek, a 9. percben 6-3-ra, a 12. percben már 8-5-re vezettek. Rodrigo Corrales helyére  Vladimir Cupara állt be, aki néhány védéssel segített, a védelem is összeállt, így 10-10-nél sikerült egyenlíteni, sőt, a félidő hajrájában 18-14-nél sikerült is ledolgozni a hátrányt.

A 33. percben még szintén négy gól volt az előny, akkor azonban egy hullámvölgyet 4-0-s rohammal kihasznált a Nantes és egyenlített (20-20).

Az utolsó tíz percre már látszott, hogy a sok vendéggól miatt ötgólos sikerre lenne szükség, és nem mondhatjuk, hogy nem volt rá esély, hiszen az 50. perctől szinte végig három gól volt a hazaiak előnye. Azonban az a plusz, ami ilyenkor kell, nem jött, David Davis edző sem tudott belenyúlni a mérkőzésbe.

A veszprémiek közül Petar Nenandic hét, Omar Jahja hat, Rogerio Moraes öt gólt szerzett. A másik oldalon David Balaguer hat, Eduardo Gurbindo és Dragan Pechmalbec öt-öt találattal zárt. A hazai kapusok közül Corrales öt, Cupara négy lövést védett.

A vége 32-30 lett, de 62-60-as összesítéssel a Nantes jutott be ma Final Fourba.

Davis a lefújás után elmondta, szerinte az első mérkőzésen ment el a továbbjutás, mert bár a visszavágón mindent megtettek, hogy javítsák a múlt héten elkövetett hibákat, de ez nem volt elég. Hozzátette, csapatának az idegenbeli találkozó volt az egyik legrosszabb mérkőzése a szezonban, a négygólos hátrány pedig soknak bizonyult.

Ahogyan vártuk, nehéz volt a mai meccs, és bár harcolt a csapat, a Nantes összességében jobb volt

– idézte a szakembert az MTI.

Hangsúlyozta, a klub számára nem jó eredmény a negyeddöntős búcsú, mert minden évben el akarja érni a négyes döntőt, és ott a győzelemért harcolni, de nem sikerült 120 percig jól játszani, ezért esett ki a csapat, pedig a visszavágón a játékosok a maximumot adták ki magukból.

Férfi kézilabda BL,, negyeddöntő, visszavágó

Telekom Veszprém – HBC Nantes (francia) 32-30 (18-15)
Továbbjutott: a Nantes 62–60-as összesítéssel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik