Sport

Sporttörténelem a Wembley-ben: az új, forradalmi eszme győzelme az elavult felett

Bár Rákosi Mátyás nem igazán örült, hogy tudta és beleegyezése nélkül egy évvel korábban lekötötte az angolok elleni 1953-as idegenbeli mérkőzést Sebes Gusztáv, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, az Aranycsapat sikereiből a kommunista vezetés politikai tőkét is tudott kovácsolni. A mérkőzés nem csupán a magyarok 6:3-as sikere miatt emlékezetes, de futballtörténeti szempontból is legendává vált. Mindezt a Telekom jóvoltából november 25-én 18.00-kor a Super TV2-n teljes hosszában, digitálisan felújítva és részleteiben kiszínezve is megtekinthetjük.

Vannak olyan mérkőzések, amelyeket sohasem felejtenek el, amelyeket legendák öveznek, amelyekre úgy tekintenek az adott országban, mint a kultúra megkerülhetetlen részére. Angliában ilyen az 1966-os, NSZK ellen 4-2-re megnyert világbajnoki döntő, Argentínában az 1978-as, hollandok elleni vb-finálé – itthon pedig az Aranycsapat londoni 6-3-as diadala.

Így lett generációkon átívelő élmény az évszázad mérkőzése
67 éve csak rádiókon élvezhették a sikert, mostantól színes filmen is nézhető a 6:3-as londoni siker.

A korabeli hangulatba persze jól illeszkedett a mámoros siker, a kommunista hatalom kisajátította magának a sportéletet is, az imperialisták elleni minden egyes győzelem a hanyatló Nyugat képét vetítette előre. A hatalom felismerte, hogy építhet az Aranycsapat sikereire, amelyek jelentős propagandacélokat is szolgáltak, és nem túlzás azt állítani, hogy hatékonyan szolgálták a rendszer népszerűsítését.

Miután a kommunista vezetés politikai célokra használta a sportsikereket, ebben kódolva volt, hogy bukás esetén a szurkolói hangulat is megfordul. Ezt élhették át az 1954-es berni világbajnoki döntőben elszenvedett 3-2-es vereség esetén, amikor a pesti népnyelv által „kis magyar focialista forradalomnak” nevezett megmozdulásokba az államhatóságnak is be kellett avatkoznia. A mérkőzést ugyanis 40 ezren követték rádión a Népstadion lelátóin, de a lefújás után mintegy tízezren tüntettek Budapest utcáin, kirakatokat törtek be, Puskás Ferencet és Sebes Gusztávot szidalmazták.

Veretlen vagy nem veretlen?

1953-ban erről még szó nem volt, de az biztos, hogy amikor Rákosi Mátyás számára kiderült, hogy Sebes Gusztáv már az 1952-es helsinki olimpián lekötötte az Anglia elleni mérkőzést, akkor nem maradt csendben, és igencsak nehezményezte, hogy bárminemű egyeztetés nélkül ilyen lépésre szánta el magát a szövetségi kapitány.

Világosan írtam le a sérelmemet az angol mérkőzéssel kapcsolatban. Remegnem kellett, mert lekötöttem

– írta Sebes Gusztáv, aki sokáig abban sem volt biztos, hogy a csapat kiutazhat Londonba.

A pártvezetés végül megenyhült, hiszen az Aranycsapat a jó eredmények mellett kiváló propagandával is rendelkezett, az angolok az évszázad mérkőzéseként írtak az összecsapásról. Persze az is írták, hogy az angolok 90 éve veretlenek voltak, amiben azért volt egy kis túlzás. Egyrészt igaz, hogy a szövetség 1863-ban alakult meg, de az angolok csak 1872-ben játszották le az első mérkőzésüket. Ráadásul a hazai veretlenséget már 1949-ben, Liverpoolban, Írország ellen elbukták, a Wembleyben pedig 1951 áprilisában kaptak ki 3-2-re a skótoktól. Utóbbit úgy kerülték ki, hogy azt hangoztatták, a Wembley-ben egyetlen egyszer sem kaptak még ki Nagy-Britannián kívüli válogatottól.

Az Aranycsapat legendáját erősítette a négyéves veretlenség mítosza: a magyar labdarúgó-válogatott 1950. május 14. (5-3-as vereség Bécsben az osztrákoktól) és 1954. július 4. (3-2-es vereség Bernben a nyugatnémetektől a vb-döntőn) között egyetlen mérkőzést sem veszített el. Az így is volt 2000-ig, amikor az MLSZ úgy döntött, az 1952 májusában lejátszott két, Moszkva-válogatott ellen mérkőzést is hivatalosnak ismer el.

Ezek egyikét azonban 1952. május 27-én 2-1-re elbukta a csapat,

azaz az utókornak sikerült elrontani a négy év veretlenséget.

Besegít a lesszabály

A sikerhez kellett az is, hogy az innovatív edzők révén a taktikai felállás is módosult. 1925 júniusában megváltozott a lesszabály, amely értelmében kettőre csökkentették a védőjátékosok számát. Amíg korábban a lesre játszó csapat egyik védője biztosított a feljebb helyezkedő társa mögött, innentől kezdve a csatár egészen az utolsó védő elé helyezkedhetett, és még mindig nem volt lesen.

Az ismert angol szakíró, Jonathan Wilson a Futballforradalmak című könyvében azt írta, ez a változás a taktikában új irányt vett.

„Az új szabályozás azonnali és átütő sikert hozott, a következő szezonban 3,69-re emelkedett a meccsenkénti gólok átlagos száma. Azonban – ezzel párhuzamosan – változások által be a csapatok stílusában is, és a lesszabály-módosítás egyenesen vezetett oda, hogy Herbert Chapman behozta a labdarúgásba a harmadik védőt, amivel megjelent a WM-rendszer, amit az addig kizárólagosan létező 2-3-5 helyett már 3-2-2-3-ként írhatunk le.”

Ezzel le is áldozott a kiválóan cselező, technikás középcsatárok korszaka, hiszen egy ilyen játékost könnyedén levett a pályáról az ellenfél jól megtermett középfedezete. Megváltozott a középcsatár prototípusa: az edzők ekkor kezdtek faltörő kosszerű centerekben gondolkodni.

A magyar futball is választás elé került: követi a klasszikus angol középcsatármodellt vagy megtartja ugyan a WM-rendszer védelmi erősségeit, de szakít annak támadójátékával.

Bukovi, a nagy újító

Bár az Aranycsapatot Sebes Gusztáv szövetségi kapitánnyal azonosítja a közvélemény, az igazi innovációt nem neki, hanem Bukovi Mártonnak köszönhetjük.

A Ferencváros egykori válogatott játékosa 32 évesen kezdett el edzősködni, és 1936-ban vette át a Gradjanski Zagreb irányítását. Előtte az ír James Donnelly dolgozott a horvát klubnál, ő volt az első, aki mélyreható változtatásokat hajtott végre a taktikában, és már a WM-rendszert próbálta alkalmazni. Ezt fejlesztette tovább Bukovi, a horvát lapok a mai napig csodaként emlegetik az 1936. május 17-i mérkőzést, amelyen a Gradjanski 5-1-re legyőzte azt a Liverpoolt, amely addig soha, senkitől nem kapott ki az öreg kontinensen.

„Bukovi Márton volt a klub történetének legnagyobb edzője, ő teremtette meg a modern horvát labdarúgást. Magyarként jött Zágrábba, ahol tizenegy éven át dolgozott, és teljes szívéből imádta a csapatot. Igazi legenda lett a munkájával: nyolc trófeát nyert, létrehozott egy álomcsapatot, amely a 4-2-4 formációra épült” – olvasható az 1903. december 10-én született és 1985. február 2-án meghalt szakemberről a Dinamo Zagreb hivatalos honlapján.

Ő volt az első, aki a hátravont középcsatár szerepét alkalmazta (Drago Hripko kapta ezt a történelmi feladatot), még 1945-ben, a Lokomotiva elleni mérkőzésen.

Biztos vagyok benne, hogy ez volt az első kísérlet a világon. És bevált

– nyilatkozta később a taktikai újításról.

A Liverpool menedzsmentje azonnal kereste a lehetőséget a visszavágóra, így meghívta a klubot egy őszi turnéra, amelyre 1936 novemberében került sor.

A túra promóciós értékén kívül Bukovi Márton arra készült, hogy végre testközelből megfigyelje és tanulmányozza a brit klubok által alkalmazott technikákat és taktikákat. Különösen érdekelte, hogy hogyan működik a valóságban a Herbert Chapman-féle WM-formáció.

A csapat a Liverpooltól 4-1-re kikapott úgy, hogy egyik játékosa sérülése miatt a meccs nagy részét tíz emberrel játszotta le. A Doncaster Roverst túlságosan alábecsülte, tőle 6-4-es vereséget szenvedett, majd a turné legjobb teljesítményét nyújtva 4-4-es döntetlent ért el a Hearts ellen. A 14 napos kiruccanást egy Wolverhampton Wanderers elleni 4-2-es, illetve egy West Ham elleni 1-0-s vereség zárta.

Az angliai tanulmányút hatásai azonban jelentősnek bizonyultak, Bukovi ugyanis megkezdte a WM-formációt továbbfejlesztését, az öt csatár egyikét hátrébb vonta, ezzel a húzással kiismerhetetlenné tette a támadásokat, és 1936 és 1941 között a Gradjanskit a legjobb jugoszláv klubok közé emelte.

De nem csak a zágrábi klub és a horvát futball profitált ebből. Itthon elsőként az MTK-ban próbálta ki azt, hogy a középcsatárt és a két szélsőt visszahúzta. Később a középcsatár fokozatosan hátrébb lépett, tulajdonképpen támadó középpályássá alakult, miközben a szintén mélységből induló szélsők egy rugalmas, jól variálható támadónégyest alkottak az összekötőkkel.

Aztán az 1950-es években Sebes Gusztáv asszisztensként dolgozva, az ő ötleteit is megvalósítva állt össze az a taktika, a totális futball prototípusa, amely a világ egyik legjobbjává tette az Aranycsapatot.

Hidegkuti játéka megsemmisítette Angliát

Ezzel a felállással az angolok semmit sem tudtak kezdeni, Hidegkuti Nándor lubickolt a hátravont középcsatár posztján, bár ahogy Wilson említette, a modern terminológia értelmében támadó középpályásként tekinthetünk rá, és ezt erősítették meg a játékos saját szavai is.

A legendás 6:3 – ahogy még sosem láttad

Éld át a legendás mérkőzést teljes hosszában, digitálisan felújítva és kiszínezve november 25-én 18.00-kor a Super TV2-n a Telekom jóvoltából!

„Általában a középpálya közepén helyezkedtem Zakariás és Bozsik előtt, bár ő szintén gyakran nyomult fel akár az ellenfél tizenhatosáig, és számos remek gólt szerzett. A támadósorból Puskás és Kocsis, a két összekötő szerezte a legtöbb gólt, már csak amiatt is, mert a WM-rendszer megszokott szerepeihez képest jóval közelebb helyezkedtek az ellenfél kapujához. Az új rendszerrel még egy rövid ideig kísérletezgetett Sebes Gusztáv, végül azt kérte a két szélsőnktől, hogy lépjenek vissza mélyebbre a középpálya irányába, hogy felvegyék a Bozsiktól és a tőlem érkező passzokat. Ez volt a taktikai átalakulás utolsó lépése.”

A Wembleyben aztán Hidegkuti játéka megsemmisítette Angliát, szegény Harry Johnston, az angolok középhátvéd azt írta önéletrajzában:

Számomra a teljes tehetetlenség jelentette a mérkőzés igazi tragédiáját. Semmit sem tehettem, hogy változtassak a meccs borzalmas képén.

Hiszen ha követte Hidegkutit, hatalmas lyuk maradt a két szélső védő között. Ha nem követte, akkor Hidegkuti szabadon szervezhette a játékot. Az MTK klasszisa pedig mesterhármast ért el a meccsen.

„Teljesen alábecsültük, hogy milyen messzire jutottak a magyarok, csak a pályán döbbentünk rá, mennyivel előttünk járnak” – nyilatkozta Billy Wright, az angolok csapatkapitánya.

A lényeget Buzánszky Jenő foglalta össze. „Egyértelmű, hogy a taktikánknak köszönhetjük a győzelmet. A meccsen két különböző formáció csapott össze, és ahogyan az gyakran történik, az új, a forradalmi eszme győzedelmeskedett az elavult felett.”

Miután az Aranycsapat két szélső védővel, két belső védekezővel, két középső középpályással és négy csatárral játszott, ez a rendszer hajszálra volt a 4-2-4-től, amellyel Brazília megnyerte az 1958-as vb-t, és amely már magában rejtette a későbbi totális futball alapjait.

Szponzorált tartalom

A cikk a Telekom támogatásával készült.

Kiemelt fotó: ifj. THALY Zoltán  / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.