Sport

Digitális sportfejlődés: így jutott el a világ a rádióközvetítéstől a mobil streamekig

November 25-én, az angolok elleni emlékezetes győzelem 67. évfordulóján immáron felújítva és részleteiben kiszínezve is megtekinthető lesz a legendás londoni 6:3-as magyar diadal. A technológia most jutott el olyan szintre, hogy a Telekom ilyen formában is elhozza a nézőknek az élményt – de ehhez hosszú utat kellett bejárni.

Ki hinné, hogy 109 éve már történtek próbálkozások egy mérkőzés közvetítésére, persze a kor lehetőségeit figyelembe véve. 1911-ben a Kansas állambeli Lawrence-ben 1000 ember gyűlt össze, hogy „megnézhesse” a Kansas-Missouri amerikaifutball-mérkőzést, vagy legalábbis annak gyenge szemléltetését.

A meccset Missouriban játszották, a fontosabb eseményeket távírón keresztül megírták a Lawrence-ben várakozóknak, ott pedig egy futballpálya mintáján próbálták azt szemléltetni.

1919-ben már fejlődött annyit a tudomány, hogy egy mérkőzésről táviratokat küldtek Dallasba, amelyeket egy kísérleti rádióadón fel is olvastak. Igaz, ezt élőnek még nem lehetett nevezni, hiszen az adatközlés csúszott a valós időhöz képest.

Jack Dempsey sokat segített a rádióknak

Arról megoszlanak a vélemények, hogy melyik volt az első élő sportközvetítés, az biztos, hogy 1919. július 4-én Jack Dempsey és Jess Willard csatájáról már beszámoltak.

A történelem mégis egy másik Dempsey-meccset, az 1921. július 2-i, Georges Carpentier ellenit tartja minden rádióközvetítés ősének.

A New Jerseyben rendezett mérkőzést a helyszínen 80 183 néző látta, akik között 778 riporter (!) volt jelen a világ minden tájáról.

Hat évvel később, 1927. szeptember 22-én a Jack Dempsey-Gene Tunney meccset már több tízmillióan hallgatták világszerte.

Jack Dempsey (Fotó: Roger-Viollet via AFP)

Ahogy a Rubicon folyóiratban Názer Ádám összefoglalta „A rádiós sportközvetítések hőskora” című írásában, az első közép-európai sportközvetítés egyben az első magyar vonatkozású futballközvetítés is volt. 1926-ban az MTK csapata látogatott Prágába, a Slavia otthonába, és a csehszlovák rádió dobta be ötletként, hogy a pálya széléről közvetítenék a meccset.

A technikai feltételeket megteremtették, de a mérkőzés kezdete előtt a kommentátornak felkért sportújságíró, megriadva a feladattól, taxiba pattant és elhagyta a stadiont. A Slavia vezetői a klub titkárát, Josef Laufert tuszkolták a mikrofon elé, aki végül az egész első félidőt közvetítette, a folytatást azonban a rádió vezetése már nem engedélyezte.

Ennek ellenére Laufert a hallgatók levelek tömegével árasztották el, így kezdődött a karrierje, s lett a csehszlovák rádió legismertebb sportriportere.

Molnár, Pluhár, Machán

Ami a magyar történelmet illeti: 1928. június 24-én egy margitszigeti evezősversenyen debütált az élő közvetítés, később a hazai kerékpáros vb-ről Molnár Géza tudósított.

Az első futballközvetítésre 1930. május 11-én került sor, amikor a Nemzeti Sport sportújságíróját, Pluhár Istvánt kérték fel arra, hogy a Magyarország-Olaszország mérkőzést kommentálja az Üllői útról.

Az első külföldi tudósítás Machán Tibor nevéhez fűződött, aki 1930. szeptember 12-én egy nürnbergi német–magyar vízilabda-mérkőzésről számolt be.

Az 1932-es Los Angeles-i olimpiáról naponta három hírszolgálatban számolt be a rádió, a négy évvel későbbi, berlini játékok tíz magyar aranyérmét Pluhár István közvetítette.

Ilyen utat járt be a 6:3 felvétele

Az évszázad mérkőzését 1953. november 25-én, a londoni Wembley Stadionban vívták, a magyarok 6:3-as győzelméről Európa szinte valamennyi fontosabb rádióállomása élőben tudósított.

A legendás 6:3 – ahogy még sosem láttad

Éld át a legendás mérkőzést teljes hosszában, digitálisan felújítva és kiszínezve november 25-én 18.00-kor a Super TV2-n a Telekom jóvoltából!

Miután Magyarországon akkor még nem volt televíziózás, a mérkőzést Szepesi György legendás kommentálásával a Magyar Rádió közvetítette. Arra azonban 1996-ig várni kellett, hogy a mérkőzés egyetlen, BBC által felvett kópiája eljusson Magyarországra: ezt a brit közszolgálati televízió a honfoglalás millecentenáriuma alkalmából ajándékozta a Magyar Televíziónak.

A képfelvétel alá Szepesi György rádióközvetítését illesztették hangnak, rajta kívül az Aranycsapat akkor még élő tagjai emlékeztek vissza a történtekre. A meccset Szepesi György halálának napján, 2018. július 25-én végig a rádióközvetítés hangjával adta le az M4 Sport.

A technológia most jutott el olyan szintre, hogy 67 évvel a szenzációs bravúr után a Magyar Telekom el tudta készíti a mérkőzés digitálisan felújított, minden gólt színesben mutató felvételét.

A sport és a tv kapcsolata

Az első tévés sportesemény állítólag 1931 szeptemberében egy japán baseballmeccs volt, de a nagy áttörést az 1936-os berlini olimpia hozta meg.

A játékok eseményeit Németországban hangosfilmes technikával 16 napon keresztül voltak képesek élőben közvetíteni Hamburgba, Lipcsébe, Münchenbe és Nürnbergbe Ez volt a világ első élő televíziós sportadása. A német rendező, Leni Riefenstahl a játékokról Olimpia címmel készített filmet, aki ezzel a munkájával megalapozta a sportközvetítési elveket és gyakorlatot.

Ahogy Várhegyi Ferenc a Testnevelés, sport, tudomány 2016/1. évfolyam 2. számában megjelent „A sport és a televízió kapcsolata” című tanulmányában írta, az első már nem filmes, hanem televíziós sportközvetítést 1937-ben a BBC sugározta, az Arsenal FC I – Arsenal FC II labdarúgó mérkőzésről.

Az első színes tévés sportközvetítés 1955. augusztus 26-án valósult meg az NBC jóvoltából, a kísérleti adásban az Egyesült Államok és Ausztrália Davis-kupa mérkőzését lehetett megtekinteni.

A Magyar Rádióban 1954-ben hozták létre a kísérleti televíziós főosztályt. Az első magyar televíziós kísérleti sportadás egy 1957-es, húsvéti labdarúgótorna közvetítése volt a Népstadionból, Szepesi György kommentálásában.1958-ban kezdődtek meg a hazai televíziós adások, az első sportműsor egy labdarúgó-mérkőzés közvetítése volt.

Megállíthatatlan a fejlődés

A közvetítések minősége a technika fejlődésével ugrásszerűen javult, ha most visszanézünk mérkőzéseket a nyolcvanas-kilencvenes évekből, akkor foghatjuk a fejüket, hogyan voltunk képesek ilyen minőségben meccset nézni.

Az biztos, hogy a például a labdarúgó Bajnokok Ligája nagy lökést adott az élvezhetőbb minőség felé vezető úton: már a Ferencváros első, 1995-ös főtáblára jutásakor elcsodálkoztak azon a klub vezetői, mennyi kamerának kell majd helyet adni a pálya szélén, az oldalvonalak mentén és a lelátókon.

A jobb minőségű és felbontású HD-adások európai bevezetéséről 2004-ben született ajánlás, négy évvel később Magyarországon is megjelentek az első ilyen csatornák.

Az első online stream 2005-ben jelent meg az interneten, de csak az elmúlt évtizedben terjedt el robbanásszerűen, most már egyszerű mobiltelefonnal is indítható közvetítés – néha egész élvezhető minőségben is.

Azt persze egyelőre még nem tudja, mint a szuperlassítás (amely révén elképesztő pillanatok szemtanúi lehetünk), de a fejlődés töretlen, és megállíthatatlan. Ne lepődjünk meg, ha egyszer majd 3D-ben is megnézhetjük Puskásék wembleyi varázsát…

Szponzorált tartalom

A cikk a Telekom támogatásával készült.

Kiemelt kép: Rádióriporter az 1930-as évekből (Underwood Archives/Getty Images)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik