Sport

Fazekas: Ha levágnák a fél lábamat, én akkor is még két lábon próbálnék futni

A 237-szeres válogatott kézilabdakapus, Fazekas Nándor közölte, befejezi a pályafutását. A ma már 43 éves kézis a Balatonfüred kapuját védi és a vírustól és sérüléseitől függetlenül már eldöntötte, hogy a félbeszakadt idény lesz az utolsó számára.

Én már a téli szünet alatt, januárban eldöntöttem, hogy abba fogom hagyni a kézilabdát, és inkább a fiúkra szeretnék koncentrálni. A fiúk meccseire szeretnék menni, velük lenni, talán egy picit pihenni is

– mondta a Sport24-nek, a DIGI Sport híradójának Fazekas, akinek mindhárom fia, Gergő, Máté és Áron is kézilabdázik.

Az utolsó szezon nem volt teljes, Fazekas sérülésekkel küzdött, nemrég megműtötték, a koronavírus miatt pedig a bajnokságot is beszüntették, de szerinte így is kerek lett a pályafutása.

„Persze, nem így szerettem volna, hogy vége legyen a karrieremnek, de nem ezen múlik. Most azért, hogy nekem egy rendes szezonom legyen, nem fogok ráhúzni még egy évet. Negyvenhárom éves vagyok, szép időszakokat megéltem, nagyon jó mérkőzéseket, most már jöjjenek a fiatalabbak, át kell adni a helyemet, és úgy kell átadnom, hogy őket hozzam föl, vagy segítsem arra a szintre, ahol én voltam, vagy még magasabbra. Igazából nem jó ez – se a vírus, se a sérülés, de nem ezen múlott, mert én mindenféleképpen abbahagytam volna a kézilabdát.”

Fazekas ha csak egy dolgot mutathatna meg gyermekeinek a pályafutásából, akkor nem a korábban felsoroltak lennének azok, hanem a kőkemény edzések. A kapus egyébként meg sem lepődött volna 18 évesen, ha valaki felveti, hogy 43 éves koráig aktív marad.

Nem mondtam volna, hogy bolond vagy, mert ismerem magam, én soha nem adom fel. Amikor már nem tudok menni, ha levágnák a fél lábamat, én akkor is még két lábon próbálnék futni. Tudom, én az utolsó pillanatban is harcolok még a győzelemért. Azon elgondolkodtam volna, hogy 43 évesen mennyi kézilabdázó aktív még a pályán, nem sok, és azért örülök annak, hogy ekkor még én is annak mondhattam magam.

Fazekas a Balatonfüredből vonul vissza, de legnagyobb sikereit a Veszprémmel érte el, ahol tízszer lett magyar bajok, nyolcszor pedig kupagyőztes. A magyar válogatottban közel 20 éven át, 237 mérkőzésen szerepelt.

Kiemelt kép: JAVIER SORIANO / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik