Tavaly mindenkit meglepett, amikor bejelentette, az úszás után golfozóként próbál szerencsét. Hogyan értékeli az első idényét az új sportágában?
Sajnos nem jutottam el az augusztus végén esedékes világbajnokságra, de így is nagyon jó év van mögöttem, mert rengeteget tanultam. Ez az egész arról szólt, hogy belevágjak egy olyan dologba, amit még sosem csináltam korábban, hogy kitoljam a saját határaim. Ez extrém kihívás volt számomra, de nagyon élveztem. Időbe telt, mire kialakult a saját stílusom, de mostanra már magabiztos lettem, összeállt a technikám és a mozgásom, épp ezért sajnálom, hogy most ért véget a szezon. De jó helyzetből várom a következő idényt, addig pedig készítek egy tervet, hogy mik a célok, mire fókuszáljak a folytatásban.
Nem mondanám magamat golfszakértőnek, de azt összeraktam, hogy az a szakág, amiben játszik, a world long drive, nem arról szól, hogy a lyukba kell beütni a labdát, hanem arról, hogy ki tudja minél messzebbre elütni. A világrekord jelenleg 516 yard, vagyis 472 méter. Ehhez képest hol tart egy év után?
Első ránézésre azt gondolhatná a kívülálló, hogy ez egy nagyon egyszerű dolog, csak oda kell állni és egy szép nagyot ütni, de sokkal összetettebb ez a sport. Nagyon sok részleten múlik a jó ütés: hogy mennyire vagy precíz, milyen sebességgel végzed a mozgást, a megfelelő technikával ütöd-e el a labdát. Előfordult olyan, hogy napi tíz órát is kint töltöttem a pályán, de ez nem csoda, hiszen a nulláról kezdtem a golfot, viszont szerettem volna lépésről lépésre fejlődni. Edzés során 385 yard (352 méter) volt a legjobb eredményem, versenyen pedig 371 yard (339 méter).
Amikor januárban közzétette azt a közleményt, amiben tudatta a világgal, hogy kipróbálja magát golfozóként, azt is megjegyezte, nem adhatja alább annál, mint hogy megcélozza a világbajnoki címet. Versenytársai tudták ki ön, hogy milyen eredményei vannak? Vagy ez nem számít egyáltalán, mert új sportág, új kezdet, félre a múlttal?
Volt, aki megjegyezte, hogy olvasott rólam, és ahogy haladtunk előre az idényben, úgy foglalkoztak egyre többet velem, kérdezgették, hogy ez igaz, tényleg ilyen eredményeid vannak? Engem ez nem igazán érdekelt. Shane Tusup vagyok, egy újonc golfozó, aki meg akarja mutatni, hogy ebben a szuper sportban is viheti valamire. Az ellenfelek között visszavonult baseballjátékosok, akik korábban az MLB-ben szerepeltek, egykori kosarasok is akadnak, úgyhogy vegyes a társaság, és mindenkinek megvan a maga háttértörténete.
Az úszással már nincs semmilyen kapcsolata?
Nincs. A barátoktól és ismerősöktől persze kapok néha üzeneteket, de már a golfra fókuszálok.
Nem is követte a dél-koreai világbajnokságot?
Nem, épp egy golfversenyen voltam.
Emlékszik arra, hogy mikor tartotta az utolsó közös edzést Hosszú Katinkával?
Erről nem szeretnék beszélni.
Csak azért kérdeztem, mert érdekelt volna, hogy Katinka mostani két vb-aranyát mennyire érzi magáénak? Hiszen sokévnyi közös munka van önök mögött, amelyet három riói aranyérem és számtalan siker koronázott meg.
Már másra koncentrálok, épp egy motivációs workshopra készülök, és igyekszem pozitív energiákat közvetíteni az emberek felé. Az előzetes felmérések alapján szerencsére sokan érdeklődnek az előadásom iránt. A válással mindent elvesztettem, de nem sajnáltathattam magam, talpra kellett állnom. Ha segíthetek az embereknek azzal, hogy elmondom a saját történetemet, a saját gondolataimat, az nagyszerű érzés. Az életben a dolgokhoz való helyes hozzáállás az egyik legfontosabb.
Mi a legnagyobb különbség az – nevezzük most így az egyszerűség kedvéért – úszóedző és a golfjátékos Shane Tusup között?
Szerintem nincs különbség. Eddig másoknak segítettem, most pedig magamra koncentrálok, de a lényeg ugyanaz, maximalizálni a teljesítményt.
A közösségi médiában egy ízben elsütötte, meglepődve tapasztalta, hogy a magyar női labdarúgó-válogatott még egyetlen vébére sem jutott ki, ezért felajánlotta, szívesen lenne a csapat szövetségi kapitánya, hátha akkor összejönne egy nagy siker. Azt láttuk, hogy az egyéni sportban működik a Tusup-módszer, de vajon csapatsportban is eredményes lenne, amikor 15-20 játékos lelkével, mentális és fizikai állapotával kéne egyszerre foglalkozni?
Csak magamat tudom ismételni: nemcsak a sport, az élet is arról szól, hogy kitoljuk a határainkat, és a lehető legjobban teljesítsünk akár a munkában, akár a pályán. Az pedig szinte mindegy, hogy a labdát akarod belőni a hálóba vagy leúszni néhány hosszt. A futballban az úszáshoz képest csak a számok mások, hiszen több emberről beszélünk, de ettől nem kell megijedni, jobb, stabilabb rendszert kell kidolgozni. Nyilván sokkal több dologra kell figyelni, éppen ezért jobban előre kell dolgozni, hogy legyen A, B, C vagy akár Z terv is, és felkészüljön az ember, ha menet közben kell taktikát változtatni. És nagyon fontos, hogy a játékosok tudják, mindenben számíthatnak rám.
A női labdarúgás egyébként nincs eléggé megbecsülve Magyarországon, pedig biztos vagyok benne, hogy vannak tehetségek.
Hosszú Katinkával már semmilyen formában nem tartja kapcsolatot?
Nem.
Egy korábbi edzőm, a budapesti amatőr futball egyik ismert alakja mondta mindig, hogy a futballcsapatban nincs helye demokráciának, különben a játékosok az edző fejére nőnek. Ez hogy néz ki az úszásban, edzőként mennyire volt engedékeny, mennyire vette figyelembe, hogy a másik mit szeretne, milyen a hangulata?
Ez azért sok tényezőtől függ, de az biztos, hogy az az edző nem jut sehova, aki nem képes változtatni, hanem mereven ragaszkodik a saját elképzeléseihez. Ennek a hozzáállásnak maximum a tudományoknál van értelme, ahol anno megszülettek a törvények, amelyeket azóta is ugyanúgy használunk. De számomra a rugalmasság a fontos, leginkább azért, mert a dolgok folyamatosan változnak, a különböző emberek pedig különféle módon reagálnak a helyzetekre. Persze, egy csapatnál azért érzékeltetni kell, hogy az edző a főnök, de ő is csak akkor tud eredményes lenni, ha mindenki tűzbe megy érte. A szervezettségre ugyanúgy szükség van, mint egy vállalatnál, ahol mindenki tudja, hogy mi a feladata, de nem lehet az embereket folyamatosan rákényszeríteni, hogy csinálják meg ezt vagy azt, mert az előbb-utóbb visszaüt. Viszont néha muszáj az edzőnek erősnek maradnia, és meggyőznie a tanítványát arról, hogy tudja, hogy ez most fáj, de végig kell csinálnia a hosszú távú cél érdekében.
A versenyeken mindig hihetetlenül szenvedélyesnek tűnt, rázta az öklét, verte a mellét, Katinkának pedig a honlapunknak adott interjúban azt mondta, nehéz felnéznie valakire, aki nem tudja kontrollálni az érzelmeit. Ha egyszer egy végtelenül nyugodt Shane Tusupot láttunk volna verseny közben, az olyan jelzés lett volna, hogy már nem elég elkötelezett és múlóban a szenvedély a sport iránt?
Mondok egy érdekes történetet: amikor a riói olimpián Katie Ledecky óriási világcsúcsot úszott 800 gyorson, ugyanúgy tomboltam a lelátón, miközben az edzője rezzenéstelen arccal állt, és a részidőket írogatta fel magának. Én maximálisan beleéltem magam a közös munkánkba Katinkával, úgy éreztem, mintha minden egyes úszótempójában benne lennék. Folyton az motivált, hogy jobbá tegyük a dolgokat, akár napi 14 órát is azzal foglalkoztam, hogy minden egyes apró részlet a helyére kerüljön. Amikor négy éven át ennyire intenzíven foglalkozol valamivel, ennyi időt és energiát teszel bele, akkor érthető, hogy amikor végre kézzelfogható eredménye lesz a munkának, hatalmas adag boldogság szakad ki belőled.
Az biztos, hogy én nem tudok olyan lenni, mint Ledecky edzője. Ahogy mondta, ha nem úgy reagálok egy-egy sikernél, ahogy mindenki tapasztalta, az már azt jelentette volna számomra, hogy elvégeztem a munkám, és nincs több dolgom ebben a sportban.
Katinka azt mondta, ő volt a racionálisabb, ön pedig az, akit inkább az érzelmei vezéreltek. Ezért működhetett egy ideig olyan jól a párosuk?
Hú, ilyen elemezgetésbe nem szeretnék belemenni.
Említette, hogy rugalmasnak tartja magát. Úszóedzőként vagy golfozóként mennyire figyel másokat, hogy ellessen tőlük műhelytitkokat?
Folyamatosan olvasok, analizálok, másokat is, magamat is, nem akarok lemaradni semmiről. Elemezgetem a golfütéseket, de közben követem a kosármeccseket, MMA-t és NFL-t nézek, figyelem a játékosokat, az edzőket, a játékhívásokat, a stratégiát, de ez már az egyetemen is így volt. Ha a sportban ugyanaz az ember maradsz, meghalsz, vagy legalábbis visszaesel, és a többi versenyző utolér, aztán szép lassan le is hagy. Amikor megvolt a cégünk, ott is azt az elvet követtem; nincs olyan, hogy rossz ötlet, ami felkerül a táblára, abból bármikor kisülhet valami jó. Még ha a szüleim mondanak valamit a golffal kapcsolatban, azt is meghallgatom és fontolóra veszem.
Megnéztem a pár évvel ezelőtti TED-beszédét, amelyben azt hangsúlyozta, az itt és a most a fontos, a jelen dolgaira kell koncentrálni, a múltat pedig szépen lezárni. Ez mind nagyon jól hangzik egy előadás során, de amikor az ember elvált a nőtől, akiről mindig elmondta, hogy őrülten szerelmes belé, és éppen padlón van, akkor ezeket mantrázva tényleg ki tudja húzni magát a hajánál fogva az apátiából? Önnek simán ment?
Az élet néha szívás. Van, hogy az ember dob egy hátast, bosszús vagy dühös lesz, de meg kell birkózni a tudattal, hogy ez bármikor előfordulhat. Nem az a baj, ha mélyen vagy, hanem az, ha még egy nappal később is ebben az állapotban szenvedsz. Ha pedig még egy hét múlva is ugyanez a helyzet, az már nem pech, az a te hibád, mert te választottad ezt az utat. Nem tagadom, padlóra kerültem. De nem volt más választásom, mint az, hogy előretekintsek, és nyomuljak, próbálkozzak folyamatosan, hogy megleljem a helyes utat.
Mondhatjuk, forradalmasította az úszást azzal, hogy versenyről versenyre jártak, és egy-egy helyszínen Katinka rengeteg számba állt rajthoz, hiszen ilyenre korábban nem volt példa. Követték azóta mások is ezt a módszert?
2012-ben kezdtük, a sportág sokat változott azóta, és ezeknek a változásoknak a nagy része ahhoz köthető, amit mi csináltunk. Néhányan már átvették ezt a módszert, a svéd Sarah Sjöström vagy az orosz Julia Jefimova is rendszeresen és egyre bátrabban vállalja be a számokat a versenyeken. Egyébként az, amit mi elkezdtünk, egy teljesen logikus gondolatmenet végterméke volt. A kosarasok sem csak a döntőt játsszák le, nem igaz? Hogy nézne ki, ha LeBron James azt mondaná, hagyjatok békén az alapszakaszban, majd a nagydöntőben jövök és dobálgatok kicsit? Épp ezért egy úszó sem engedheti meg magának azt a luxust – sem anyagi, sem sportszempontból –, hogy egész évben csak egyetlen kiemelt versenyre készüljön. Az úszás klasszikus sportág, úgy is mondhatnám, hogy régi vágású. A kezdetektől ott volt az olimpián, de szerintem ideje új szemléletet bevezetni és a profizmus irányába orientálódni.
A magyar edzőkkel milyen volt a kapcsolata? Voltak, akik elfogadták, vagy inkább azt érezte, hogy kívülállónak, idegennek tekintik?
Tudtam, hogy nagy hagyománya van Magyarországon az úszásnak, és tanulmányoztam Széchy Tamás módszerét, aki a sportág egészére hatással volt. Azt tapasztaltam, amit az előbb említettem, a magyar edzők az úszásra máshogy tekintették, mint én. Ez csak úszás, mondták, én viszont nagyban gondolkodtam, a világ megváltozott, sokkal nagyobb perspektívák nyíltak, és vétek, ha ezt nem akarják kihasználni.
Remélem, azért sikerült valamit átadnom, mert szerettem volna inspirálni másokat, és megmutatni, hogy az ember igenis képes nagy dolgokra, ha százszázalékosan odateszi magát. A kirakós, a nagy egész egy darabja akartam lenni, illetve eljátszani az ördög ügyvédjét: ha én vagyok az A és te vagy a C, akkor nézzük meg, mit csinál és hogy csinál B vagy D. Ez mind azt szolgálta volna, hogy a sportolók a lehető legjobb lehetőségekkel bírjanak, és hogy minél jobb eredményeket érjenek el, mert ha ők sikeresek, az a társadalomra is pozitív hatással van, motiválja, inspirálja az embereket.
Volt egy bírósági ügye korábbi Iron Aquaticsos kollégájával, Darren Warddal, akinek a 2017-es országos bajnokságon azt üvöltötte, hogy megöllek, és meg is lökte. Ward megnyerte a pert, és önnek ki kellett fizetnie a perköltséget, de tavaly tavasszal azt lehetett olvasni, hogy a kifizetés nem történt meg. Rendeződött az ügy azóta?
Hm, nem tudom, erre most hadd ne válaszoljak.
Tényleg nem érdekli már, hogy úszókkal foglalkozzon? Egyszer azt nyilatkozta, úgy van vele, a Mount Everestet már megmászta, innentől ebben nincs már kihívás. És ha mégis találna valakit, akiben ott a potenciál, vagy fel kell őt hozni, ahogyan Katinkával tette, miután Dave Salóval egy idő után elfáradt a kapcsolata?
Megadom a számom és az e-mail-címem, ha valakinek van egy jó sztorija, bármikor megkereshet! Egy menő kihívásra mindig nyitott vagyok. Végül is a hegyet is meg lehet mászni többféle módon, elindulni egy másik úton fölfelé, vagy más felszereléssel, más társakkal, úgyhogy miért is ne? Szeretem, amikor elkap a hév, és pörög az agyam, és úgy kelek fel reggel, hogy gyerünk, csináljuk! A közösségi médiában elég aktív vagyok, igyekszem minden üzenetre válaszolni, szóval csak bátran!
Ez az egész golfos történet nem arról szól önnél, hogy így sokkal könnyebb a felejtés? Hogy kellett egy mentőöv, ezért kinézett egy sportágat, amiben aztán alaposan elmerülhet, hogy a nulláról felhozza magát, és addig sem jár az agya a korábbi történéseken?
Olyan ember vagyok, aki nem csak beszél a dolgokról, hanem cselekszik is, például létrehoztunk egy úszóklubot, hogy megmozgassuk a fiatalokat és inspiráljuk őket. Sokszor használom ezt a szót, de ennek oka van. Amikor világbajnokságot, Eb-t, olimpiát nyertünk, csodálatos érzés volt.
Nem lennék hiteles a motivációs előadásokon, ha nem azt és úgy csinálnám, ahogy azt az embereknek elmondom. A golf révén meg akartam mutatni, hogy akármilyen mélyen is voltam, nem maradok ott, hanem felállok és megtalálom az utam. Amikor kiraktam azt a szöveget, amiben jeleztem, hogy új úton indulok el, nagyon sokan írtak nekem, és mind helyeselték a döntésem.
Ha már többször is említette a szeptemberi motivációs előadását, elárul valamit a témákról, hogy mire lesz felépítve a beszéde?
A fő vezérfonál, hogy miképp éld az életet a legmagasabb szinten, hogyan találd meg a belső tüzet, a belső motivációt, ami hajt előre. Ez egy négyórás worksop lesz két kétórás résszel, közte egy szünettel, és nagyon készülök, nagy terveim vannak. Szeretem Budapestet, de nem emiatt jövök, hanem szeretnék átadni valami értékeset az embereknek.
A Facebook-oldalán mindig találni női hozzászólókat, akik a megszokottnál nagyobb lelkesedést mutatnak a bejegyzései iránt. Publikus, hogy jelenleg szingli vagy párkapcsolatban él?
A magánéletemet megtartanám magamnak. Értékelem a kommenteket, szoktam is reagálni rájuk, sok támogatást kaptam a követőimtől. Igyekszem minél többet megmutatni az életemből, de azért meghúztam egy határt.
Boldog most? Teljes az élete?
Úgy érzem, mintha ki akarna szedni valamit belőlem. Azt mondhatom, hogy az élet minden területén azt tartom szem előtt, hogy az éppen aktuális apró lépést megtegyem előre.
Egy dolgot még áruljon el: azért nem reagált a katinkás kérdésekre, mert nem akart belemenni egy szócsatába, vagy azért mert már az összes emléket szépen elrakta magában, mint amikor az ember leviszi a pincébe egy dobozban a már nem használt dolgait?
Azt hiszem, erre az a legjobb válaszom, hogy vannak most fontosabb dolgok az életemben, amiről beszélhetek és amire koncentrálhatok.
Kiemelt kép: Czeglédi Zsolt / MTI
