Utoljára 2011-ben fordult elő, hogy az egyetemi kosárliga rájátszása, a March Madness alatt egymilliárd dollárnál kevesebbért hirdessenek a televízióban. Akkor 782 millió dollárt költöttek el a világ legnagyobb cégei az esemény során a mérkőzéseket közvetítő televíziós társaságoknál, 2017-re ez a szám már 1,2 milliárdra emelkedett. Mára ott tartunk, hogy a 68 csapatos egyetemi kosárligát a major ligák rájátszásai közül csupán az NFL képes megverni ebben a mutatóban.
A 2017-es év azért is tekinthető történelminek, mert a hivatalos kimutatás szerint az egyetemi kosárliga jogtulajdonosa, a National Collegiate Athletic Association (NCAA) először érte el az egymilliárd dolláros bevételt. Az amúgy hivatalosan nonprofit szervezetként működő NCAA úszik a pénzben, vezetői dúsgazdag üzletemberek, az iskolákhoz visszacsorgatott összegből az intézmények őrült módon fejlődnek, azok irányítói, illetve a csapatok edzői pedig amerikai mércével is arcpirító pénzt vihetnek haza. Ezzel amúgy önmagában még nem is lenne probléma, hiszen alapvetően senkit nem foglalkoztatna néhány nagykutya zsíros fizetése.
Az NCAA szabályzata ugyanis kimondja, hogy az egyetemi sportolók amatőrök, így semmilyen juttatásban nem részesülhetnek. Ez tömören annyit jelent, hogy amíg a bajnokságokat rendező, szervező és a játékosokat alkalmazó, felkészítő emberek az amúgy az átlagosnál magasabb fizetésük mellett még televíziós, szponzorációs és ki tudja milyen megállapodásokat írhatnak alá, addig a sportolók egyetlen dollárt, de egy szendvicset, egy kupont sem fogadhatnak el az egyetemi éveik alatt.
Korábbi játékosok és jelenlegi sztárok folyamatosan ekézik a rendszert, több tiszteletet és emberi bánásmódot követelve a milliárdokat teljesen ingyen termelő fiatalok számára. Az NCAA nem hajlandó engedni a követeléseknek, és amíg a döntéshozók úsznak a pénzben, a fiatalok sokszor korgó gyomorral fekszenek le a napi sokadik edzés és többórás tanulás után – nem vicc, az azóta vékonynak is jó indulattal mondható NBA-karriert befutó Shabazz Napier konkrétan azt mondta, hogy az egyetemi évek alatt többször is megtörtént vele, hogy nem jutott már vacsorára.
Sportolóként kapunk ösztöndíjat, de az van, hogy nem fedez mindent kiadást. Előfordul, hogy nincs pénz már ételre. Nem azt mondom, hogy a játékosoknak százezreket kellene fizetni, dehogy, viszont ez a helyzet egyáltalán nem mondható ideálisnak
– mondta még anno Napier.
Ne feledjük, akik egy lépésre állnak a legnagyobbaktól, és egyetemi éveik alatt azon dolgoznak, hogy később esetleg profik legyenek, nyilván készen állnak akár éhen is halni a céljaikért – ám a valóságban csak nagyon kevesen tudják megugrani az utolsó akadályt.
A számok nem hazudnak, 2018-ban 4158 egyetemi kosárlabdázó volt jogosult arra, hogy az az éves NBA-drafton részt vehessen, viszont júniusban mindössze ötven, azaz a játékosok 1,2 százaléka kezdhette meg a karrierjét a világ legjobb bajnokságában. Nem jobb a helyzet a többi NCAA által gründolt sportnál sem, így például a női kosarasoknál (0,9 százalék) és az amerikai focisoknál (1,6 százalék).
Az egyre növekvő nyomás és a kilátástalan anyagi helyzet sok esetben odáig vezet, hogy a játékosok egyetemi éveik alatt kéz alatt, titokban mégiscsak elfogadnak különböző ajánlatokat, összegeket ügynököktől, szponzoroktól, pénzes emberektől. A támogatások pár ezer dollártól egészen százezerig terjedhetnek, és az sem érdekli az érintetteket, hogy ezzel akár a még be sem indult karrierjüket is kockáztathatják.
A közvélemény általában az NCAA által kizsákmányolt, lehúzott fiatalok oldalára áll. A szervezet vezetője, Mark Emmert viszont hajthatatlan, úgy tartja, a játékosok nem alkalmazottak, hanem tanulók, így nem jár számukra semmi.
Ilyenkor van az, amiről a legtöbb, már végzett játékos beszél: mivel nincs idő tanulni, két óra között pedig nincs idő regenerálódni, a sportolók az ösztöndíjukat arra használják fel, hogy minél könnyebb, minél kevesebb befektetést igénylő szakon tanuljanak. Arról pedig már nem is beszélünk, amikor az egyetemek szándékosan feljavítják a bukdácsoló diákok jegyeit, hogy a csapatok tagjai véletlenül se kerüljenek olyan helyzetbe, hogy az adott szemeszterben eltiltsák őket a játéktól. (A sportolói ösztöndíjjal felvett tanulónak muszáj egy adott szinten teljesítenie a tanórákon, különben megvonják a támogatásokat, akár el is bocsáthatják az intézményből.)
Ez nem véletlen: a csillogás, a hangzatos reklámok és a kedvcsináló videók mögött végeláthatatlan hatalmi harcok, korrupció és csalássorozatok árnyékolják be az amerikai egyetemi sportokat, aminek anyagi téren mindenképp a sportolók a kárvallottjai.
Rohad a rendszer
A legfrissebb és egyben talán a legnagyobb vita a kosárlabda jövőjének kikiáltott szupersztár, Zion Williamson körül alakult ki, aminek következtében egyik napról a másikra a Nike több mint 1 milliárd dollárt vesztett értékéből a tőzsdén. A Duke kosarasa ugyanis éppen Nike-ban szakította szét kis híján a térdét, miután a mindenféle hiper-szuper technológiával összerakott cipő képtelen volt megtartani a súlyt, és úgy szétrepedt, hogy a játékos talpa is kilátszott.
A képek hetekig uralták a médiát, és az igen zsíros baleseti biztosítással rendelkező Williamson esete az NBA főnökéig, Adam Silverig jutott, aki belengette, hogy eltörlik a híres one-and-done-szabályt. Ergo, a fiatal kosárlabdázóknak nem lesz kötelező legalább egy évet egyetemre járniuk ahhoz, hogy a draftra jelentkezzenek.
Ez nyilván megint óriási vitát generált az amerikai médiában, mivel sokan úgy tartják, hogy egy 18 éves még nem áll(hat) készen az NBA-re – no meg nehogy már egy tinédzsernek garantált dollármilliókat fizessenek.
A másik oldal szerint viszont Williamson esete mutatta meg, hogy mekkora kockázat van abban, ha egy olyan korszakos tehetség, mint ő még az NBA előtt megsérül. Nemcsak egy hordónyi pénzt, de egy nagyon ígéretes pályafutást, végeredményben az élete értelmét, jövőképét is elveszíthette volna a kosaras, ha egy picit szerencsétlenebbül lép.
Az elmúlt évek leghangosabb botrányát az FBI is vizsgálta, a lehallgatásokból és a dokumentumokból 2017-ben kiderült, hogy nagyjából 20 amerikai egyetem játékosai fogadtak el kölcsönt ügynököktől, akik cserébe csupán annyit várták el, hogy a kosárlabdázók az NBA-be kerülve velük szerződjenek majd. A lefizetések gyakran már a sportolók középiskolai évei alatt megkezdődnek és nem csak az ügynökök részéről.
A nyomozás feltárta, hogy a legnagyobb egyetemek, többek között a Duke, a North Carolina és a Kentucky is érintett az ügyben. A legjobb egyetemek tiltott módon környékeztek meg középiskolás, tehát 14-18 éves tehetségeket és azok szüleit, és egy halom pénzt ígértek nekik, hogy biztosan őket válasszák majd, ha továbbtanulásra kerül sor.
Hiába a hangzatos ígérgetések, az állítása szerint a korrupció ellen harcoló, a sportolóknak egy centet sem engedő milliomos NCAA-vezér Emmert semmit nem tud (vagy nem akar) tenni az egyetemi sportok megtisztításáért. Hosszú idő telt el az FBI akták nyilvánosságra kerülése óta, de az érintett intézményeket nem vették elő, a mai napig ők uralják a bajnokságot, vígan készülhetnek a March Madnessre, amivel újra őrületes pénzt kaszálnak.
A módszer nem változott, nem is fog, a botrány kirobbanásával csak annyit sikerült elérni, hogy talán még csendesebben, még inkább a fű alatt fogják intézni a titkos kifizetéseket. Az már más kérdés, hogy a szavakban a korrupció ellen harcoló szervezet korrupció ide vagy oda, hála a játékosoknak és a sport népszerűségének, köszöni szépen, nagyon is jól van.
