Sport lineup

Bizarr sérülést szenvedett, mindenki a 18 éves kosaras szupertiniért aggódik

36 másodperc telt el a Duke – North Carolina egyetemi kosármeccsből, amikor a hazai csapat 18 éves szupersztárja, Zion Williamson megsérült. A 201 centiméter magas, 130 kilós játékos bal cipője egy irányváltásnál szakadt szét, így nem tudott rendesen kitámasztani és megbicsaklott a térde. Bár saját lábán hagyta el a pályát, azonnal az öltözőbe ment és nem is tért vissza a meccsre.

Mike Krzyzewski, a Duke Egyetem edzője a mérkőzés után azt mondta, enyhe rándulást szenvedett Williamson a jobb térdén, de biztosat majd a tüzetesebb vizsgálatok után tudnak majd mondani.

A Duke nem tudta kiheverni egyik legjobbja elvesztését, és hazai közönség előtt nagyon simán, 88-72-re kikapott a North Carolinától. A csarnok egyébként megtelt a csúcsrangadóra, melyet Barack Obama és Spike Lee is a helyszínen nézett meg, egyes hírek szerint a találkozó napján 3-4 ezer dollárért árultak már jegyeket.

Williamson egy Paul George-féle Nike PG 2.5-ben játszott, a sportszergyártó pedig közleményt adott ki, mielőbbi felépülést kívántak a játékosnak és jelezték, kivizsgálják, hogyan szakadhatott szét a cipő. Már többen is üzentek a fiatal kosarasnak, köztük LeBron James, a Los Angeles Lakers extraklasszisa is, és Obama is.

Zion Williamsonról már mi is írtunk többször, a kicsit még nyers játékos olyan fizikai adottságokkal rendelkezik, amilyennel csak kevesen. Épp ezért is aggasztó a helyzet, mert amekkora testsúllyal rendelkezik, és amilyen fizikális játékot játszik, egy makacs térdsérülés komolyan visszavethetné. Márpedig a legtöbb draftelőrejelzés, például a Ringer elég részletesen megindokolt cikke szerint is ő a legnagyobb esélyes, hogy elsőként válasszák majd ki a nyári NBA-börzén.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Golden retriever and British cat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.