Sport

Most akkor Miklós Edit az elnök, vagy Bajai András?

Kaotikus a helyzet a Magyar Síszövetségben, senki sem tudja ki a legitim vezető, és ki nem. Egymást érik a közgyűlések, elnökök jönnek, mennek.

Tovább folytatódik a Magyar Síszövetségben dúló hatalmi harc: péntekre Bajai András bíróságon bejegyzett, de nemrég a közgyűlés által leváltott elnök rendkívüli közgyűlést hívott össze.

A zárt körben megtartott tanácskozáson elfogadták a szövetség 2017-es pénzügyi és szakmai beszámolóit, majd – Bajai András kivételével – visszahívták a teljes elnökséget. Ezt követően a tagság új elnökséget és ellenőrző bizottságot választott

– mondta Bajai András az MTI-nek.

Miklós Editet, az április 15-i közgyűlésen megválasztott, de a Fővárosi Törvényszéken nem bejegyzett elnököt, valamint 60 klubot nem hívtak meg a pénteki közgyűlésre, és – a sajtó képviselőivel együtt – be sem engedték őket a terembe.

A szocsi olimpián lesiklásban hetedik helyezést elért alpesi síelő honlapunknak elmondta:

a közgyűlés az alapszabályunk szerint nyilvános kell legyen. Továbbá akkor jogszerű, szavazat-, és döntésképes, ha minden tagot meghívnak és a szavazattal rendelkező tagok minimum 50 + 1 százaléka jelen van a szavazáskor. Ez most nem volt meg. A továbbiakat az ügyvédünkre bízzuk.

Hozzátette: szomorú, hogy idáig jutott a szövetség, mert így nem lehet érdemi munkát végezni.

Bajai András beleállt a harcba Fotó: MTI

Előzmények:

  • Bajai Andrást 2017 novemberében választották elnökké, azt követően, hogy még 2017 májusában lemondott a korábbi elnök Kálomista Gábor, majd a helyére megválasztott, Orbán Viktor miniszterelnök egyik főtanácsadójaként ismert Megyesy Jenő is távozott két hónap után.
  • Utóbbi helyére érkezett Bajai, aki regnálása harmadik hónapjában, az idei téli olimpia kellős közepén robbantotta a bombát azzal, hogy a „szövetség működésében tapasztalt törvénytelenségek, szabálytalanságok megszüntetésének” indokával távollétében saját hatáskörben, elnökségi döntés nélkül menesztette az éppen Phjongcshangban tartózkodó Kapitány Ildikófőtitkárt, és a helyére dr. Vámos Attilát nevezte ki.
  • A magyar sísport legeredményesebb versenyzője, Miklós Edit másnap jelentette be, hogy ha a Bajai-Vámos duó marad, úgy befejezi pályafutását, amit két hónappal később hivatalos formában is megtett.
  • Április 15-án aztán a Magyar Síszövetség tagsága rendkívüli közgyűlésén visszahívta a teljes elnökséget, majd az olimpiai hetedik helyezett, világkupagyőztes, harmincéves lesiklót választották meg elnöknek. Miklós Edit 26, a korábbi elnök Bajai András 2 szavazatot kapott.
  • Bajai eztán a Magyar Síszövetséget bezáratta, biztonsági szolgálattal őriztette, így az új elnök nem tudott bejutni az irodájába.
  • Bajai minden létező fórumon megtámadta a közgyűlés döntését, feljelentéseket tett, így patthelyzet alakult ki. A bírósági ügyek miatt nem tudta még hivatalosan bejegyezni Miklós Editet elnöknek a Fővárosi Törvényszék.
  • A lehetelne helyzet miatt azonnali hatállyal lemondott az alpesi sízők kapitány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik