Sport

Miklós Edit bejelentette visszavonulását

Csütörtök délelőtt, egy sajtótájékoztató keretében Miklós Edit, a legjobb magyar alpesi síző bejelentette, hogy az újabb komoly térdsérülését követően már nem tér vissza, befejezi sportolói pályafutását.

A jövőbeni terveiről elmondta, marad szeretett sportága mellett, sőt elindul a Magyar Sí Szövetség elnöki székéért.

Rengeteget segítettem abban, hogy Magyarország felkerüljön a sísport térképére. Csodálatos hét esztendő volt magyar színekben versenyezni, mindig a profizmus felé haladtunk. A mostani vezetőség, Bajai András elnök és Vámos Attila ügyvezető viszont amatőr. Semmi jóra nem vezet, amit ők csinálnak. Nem tudunk profin együttműködni, elsősorban ezért döntöttem a visszavonulás mellett

– jelentette ki Miklós. Az alpesi síző már korábban is kritizálta a jelenlegi vezetést, illetve elmondta, ha nem változik semmi, akkor befejezi – ezt az ígéretét végül beváltotta.

Miklós Edit: Ha a Bajai-Vámos duó marad, abbahagyom a síelést
Meglehetősen fagyos sajtótájékoztatót tartott a Magyar Síszövetség elnöke, Bajai András, mégsem ő lett a főszereplő. A legjobb magyar síző ellopta a show-t.

A magyar alpesi síző legjobb eredménye egy olimpiai hetedik helyezés Szocsiból, illetve egyszer dobogón is állhatott egy világkupa-futamon.

Cikkünk folyamatosan frissül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik