Sport

Kálomista Gábor lemondott, majd elviharzott

Elég érdekes módon hagyta ott az elnök a Magyar Síszövetség hétfői tisztújító közgyűlését.

A Magyar Sí Szövetség hétfői tisztújító közgyűlésén bejelentette lemondását Kálomista Gábor. A lemondás különös pikantériája, hogy miután az első napirendi pont szerint a küldöttek megválasztották Kálomistát levezető elnöknek, felállt, elmondta az előző évről szóló beszámolóját, majd beszéde végén bejelentette, hogy hat év után távozni kíván posztjáról. Eztán felállt és nagy lendülettel elhagyta a termet.

A küldöttek egy darabig nem is tudták mitévők legyenek, majd az alapszabály szerint úgy döntöttek, a mai naptól számított harminc napra új közgyűlést hívnak össze, ahol új elnököt és elnökséget választanak.

Meg új Ellenőrző Bizottsági elnököt is, lévén nem sokkal később Dr. Szieben László is lemondott posztjáról.

Kálomista Gábor 2005 és 2009 között már irányította a szövetséget, ezt követően 2011-ben választották újra elnöknek. Vezetése alatt érte el a legnagyobb sikereit a magyar sísport: Miklós Edit két alkalommal lett harmadik az alpesi sí világkupában és hetedik helyezett a téli olimpián, Szocsiban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik