Sport

David Baker a WSOP 8-Game bajnoka

póker (póker)
póker (póker)

A WSOP nyolc vegyes játékából álló versenyszámában az amerikai David Baker tudott győzedelmeskedni, ami karkötőt és 271 ezer dollárt ért számára.

A sokadik négynaposra húzódott verseny keretében ért véget David Baker győzelmével a WSOP 2500 dolláros 8-Game tornájaírja a Poker.hu.

477 játékos jelentkezett játékra a World Series of Poker 37. versenyén, amivel a nyereményalap 1 085 175 dollár lett. Ebből a szép kis summából 45 zsugás részesült, amelyből olyan játékosok vették ki a részüket, mint 2010 Év Játékosa, Jeff Lisandro, a legjobb női kártyásnak tartott Jennifer Harman, a Team PokerStars Pro, Barry Greenstein és a pókerelemző Steve Zolotow.

A döntőbe négy olyan játékos is bejutott, aki már rendelkezett WSOP karkötővel, köztük a kanadai Greg Muellerrel, aki ismét jó helyzetben készülhetett az újabb bajnoki címére.

Hiába vezetett azonban szinte végig Mueller a finálé folyamán, a Heads Upot a remek formában lévő David Bakerrel játszotta, akinek sikerült a hátrányát ledolgozni, és végül a győzelmet is megszerezni.

Az utolsó parti Razz kategóriában dőlt el, Baker a 2x10x / Ax6x7x3x / 5x lapokkal tudta felülmúlni Mueller 3xQx / Ax8x4xQx / 8x kombinációját, ami azt jelentette, hogy az amerikai Baker húzta be a tornát, 271 ezer dolláros főnyereménye mellé megkapta élete első WSOP karkötőjét is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik