Sport

Példátlan doppingszigor az olimpia előtt

Az állam megbízásából a következő négy esztendőben is a MACS látja el teljes körűen a nemzeti doppingellenes szervezet (NADO) feladatait idehaza.

A friss megbízásról a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára számolt be azon a pénteki sajtótájékoztatón, amelyet a Magyar Antidopping Csoport (MACS) tartott elmúlt négy évi tevékenységéről. Molnár Zoltán elmondta, hogy a közbeszerzési pályázat végeredménye is beszédesen minősíti a MACS nagy elismerést kiváltó munkáját, hozzátéve, hogy a szervezet szakemberei nemcsak doppingellenőrzést végeznek, hanem felvilágosító-megelőző tevékenységük is hatékony.

A MOB főtitkára kitért rá, hogy a 2012-es londoni, nyári olimpia előtt az ötkarikás játékokra készülő és utazó magyar sportolók mindegyike legalább három ellenőrzésen esik át, mielőtt repülőre ülne az olimpiai csapat tagjaként. Elárulta továbbá, hogy lesznek “célcsoportok”, vagyis olyan versenyzők, akiket 24-48 órával az elutazás előtt vetnek alá vizsgálatnak, s még időben meglesz a kontroll eredménye is.

“A példátlan szigor indokolt, hiszen idén is volt pozitív eset, s mi nem hátrálunk meg, a zéró toleranciának a szankciók területén is meg kell jelennie” – fogalmazott Molnár, aki újfent figyelmeztetett rá: a MOB rigorózus doppingszabályzata kimondja, hogy aki olimpián doppingvétséget követ el a magyar sportolók közül, örökre kizárja magát az olimpiai mozgalomból.


Tiszeker Ágnes
(a képen), a MACS vezetője elmondta, hogy 2007 és 2011 között a magyar állam megrendelésére összesen 4650 mintavétel történt, s a regisztrált pozitív esetek száma a magyar sportolók körében összesen 32. A hazai versenyzőkön kívül külföldieket is ellenőriztek a MACS szakemberei, külföldi partnerek, így például a “főnök”, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) mellett különböző sportágak világszövetségeinek, így a súlyemelők, az atléták, az öttusázók, a testépítők, az ökölvívók, az úszók vagy éppen az autóversenyzők nemzetközi szövetségeinek a megbízásából.

A MACS irányítója kitért rá, hogy az eltelt négy évben összesen 13 750 mintát vettek, 47 százalékban magyar versenyzőtől. A vizsgálatok 54 százalékát végezték el versenyen kívül, s 68 százalékban előre nem bejelentett módon, ami pedig a további megoszlást illeti, az összmintából csaknem 11 és fél ezer volt a vizelet-, 1037 a vér-, 281 a drogteszt.

Tiszeker Ágnes arról is szólt, és a szakmai sikerek közé sorolta, hogy a londoni olimpiára már tíz magyar doppingellenőrt akkreditáltak a házigazdák.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik