Poszt ITT
(181012) -- EJINA BANNER, Oct. 12, 2018 (Xinhua) -- Ban Du, an 81-year-old herdsman of the Mongolian ethnic group, walks past trees of populus euphratica, commonly known as desert poplar, in Ceke Gacha of Ejina Banner, north China's Inner Mongolia Autonomous Region, Sept. 23, 2018. Ceke Gacha, a village in the Badain Jaran Desert, is known for its dry weather and tough environment. However, Ban Du, unlike other herdsmen, is unwilling to leave his hometown and be relocated to a city house offered by the local government. He has contracted a grassland in the desert and takes care of the century-old desert poplar trees covering over 2,000 hectares of land. To irrigate the trees, he dug a dozen wells in the past 30 years and used his own savings from selling cattle to clear the sand-blocked river channels. Ban Du's hard work won social support. In July 2018, the China Green Foundation raised over 100,000 yuan (14,486 U.S. dollars) to help Ban Du's irrigation efforts. Water finally flew into Ban Du's forest in October this year. "With water, the trees will become green and the eco-system will recover," Ban Du said, noting that he would stay in the desert to take care of the desert poplar trees. (Xinhua/Liu Lei) (ry) (zt)

Radnóti rabbi: Tényleg itt az utolsó pillanat

Ami megmutatja, mi kell legyen az egyházak legfontosabb feladata: küzdeni a gyilkos klímaváltozás ellen.
Korábban a témában:

A minap kijött a legutolsó, legdrámaibb jelentés (mindig az éppen utolsó a legdrámaibb) arról, hogy úgy tíz évünk van, mielőtt a globális felmelegedés okozta pusztítás visszafordíthatatlanná válik: és még több aszály jön és éhínség, hatalmas partszakaszokat nyel el a tenger, fajok tömege hal ki.

A falon, mint Dániel könyvében, megjelent az írás: „Mene, mene, tekel, ufárszin!”

Mi, az emberiség, mérlegre tétettünk és könnyűnek találtattunk. Azaz így nem élhetünk tovább. Szó szerint: nem élhetünk tovább.

A hírt olvasva sokan az esélytelenek nyugalmával legyintünk. Beletörődünk, és már csak abban bízunk, hogy nem a mi életünkben történik meg a tragédia. (És nem a gyermekeinkében, de ha mégis, azt oldják meg ők.)

Vallásos zsidó emberként azonban másként tekintek a világra. Zsidó alapelv, hogy Isten nem teremt rosszat. Azaz végpusztulást sem kódolt bele a teremtésbe. Vagyis kell legyen zsidó megoldás (természetesen sejtem, hogy ezt a cikket nem fogják lefordítani a világ minden nyelvére és nem lesz bestseller sem, de azért meg kell próbálni).

Mentsük meg a világot!

A legutóbbi drámai híradásnak meglett az eredménye. Az, ami mindig: szörnyülködés, Facebook-megosztások és szomorú szmájlik. De aztán jött a következő szenzáció, egy sajtótájékoztató, egy álhír, egy gumicsont, egy celebritás szerelmi nehézségei, és arra zúdítottuk át virtuális, látványos és semmire sem kötelező érzelmeinket.

A kommunikációs technológia nagyszerű dolog és akár az ember kreativitásának, teremtőkészségének megnyilvánulása is lehetne, csakhogy ez sem a felelős cselekvés színhelye lett, éppen ellenkezőleg: teljesen infantilizál bennünket.

France, Paris, place de la Concorde, ferris wheel.
Fotó: Xavier Richer / Photononstop / AFP

Általában is egyre inkább a saját találmányaink rabszolgáivá válunk: ha elromlik a kocsi, ha lemerül a mobiltelefon, akkor az egész napunk szervezhetetlenné válik. Amíg nem találták ki az autót meg a mobilt, lehetett nélküle is élni, ma már, sokaknak, nem lehet – beépítettük az életünkbe a kényelmünk kiszolgálóit. Amitől azt reméltük, szabadabbá tesz minket, egyre inkább kiszolgáltatottá válunk. A saját fogyasztási igényeink, a saját életformánk ejtett fogságba és fenyeget pusztulással bennünket. És nem akarunk, nem tudunk ebből engedni.

És itt jön a képbe Isten és a Tóra.

Már a Biblia elején, a teremtés történetében olvashatjuk, hogy ide juthatunk.

Picit gondoljunk bele, Isten milyen páratlan kockázatot vállalt a teremtéssel. Átadta a kormányrudat ezen a roppant veszélyes terepen az utolsó és legfiatalabb teremtményének: az embernek, akit saját képére és hasonlatosságára teremtett, vagyis saját felelősséggel ruházott fel és a Föld urává tette, kezébe adta a frissen megteremtett világot, „hogy művelje és őrizze” (Mózes I. könyve, 2, 15). (A szöveg metaforikus, erkölcsi tanítása független attól, hogy valaki hisz-e a teremtéstörténetben. Elégséges csak az érinthető és építhető világban hinni ahhoz, hogy erről beszélgetni tudjunk.)

Az ember lett a főnök.

Mi hozzuk a nagy döntéseket, Isten társaként kell formálnunk, alakítanunk a világot, ugyanakkor az is a feladatunk, hogy őrizzük leszármazottaink, élőlénytársaink és a tulajdonos, Isten számára, akinek mindannyian a bérlői vagyunk. Ha elfogadjuk, hogy van, ami végtelenül meghalad bennünket, könnyebb lesz visszafognunk magunkat és erre a jövőben, ha van jövő egyáltalán, nagy szükségünk lesz.

De nehogy félreértsük!

Az Írás szerint nem a technikával van baj, az csodás, isteni adomány. Az Ő képmásai úgy és akkor lehetünk, ha mi is kreatívak, alkotók vagyunk. A világ nincsen kész. A hatodik napon Isten nem mondta ki a mindennapi zárszót, hogy jó, mert az emberre vár, hogy befejezze, jóvá tegye a világot.

A feladatunk kettős. Úgy kell alakítanunk a Földet, hogy közben vigyázunk rá, gondoskodunk róla. És ez az, amiben irtózatos kudarcot vallunk a dolgok mai állása szerint. Isten átadta az Embernek a világot, tudatosan vállalva a kockázatot, hogy a teremtménye akár el is pusztíthatja a művét.

Minden vallási vezetőnek  évtizedek óta erről kéne éjt nappallá téve beszélnie, de a magyar egyházak, azaz mi, a napi politikai- és presztízsharcok közepette, csak szórványosan foglalkozunk ökológiai kérdésekkel. Pedig épp ez az a terep, ahol együtt tudna működni a végső fenyegetettséget előrejelző természettudomány és az emberek millióihoz eljutó vallás. A tudomány leírja a folyamatokat, de a vallás képes világossá és befogadhatóvá tenni, mi az ember dolga mindezzel.

Ma már nyilvánvaló, hogy a bolygó megmenekülése szemléleti, világnézeti kérdés, vagyis a vallások tanításának lehet és legyen is szerepe benne!

Ma, ahogy mi magunk a „munkaerőpiacon”, a természeti erőforrások is áruvá, termékké váltak.

Dry mud
Fotó: Philippe Turpin / Photononstop / AFP

El kell döntenünk, mi az életünk lényege: a birtoklás, az elérés, a fogyasztás, a sebesség? Természetesen nem. Hová kell sietni, amikor minden ember élete éppen ugyanott ér majd véget? A felhalmozás kora lejárt, újra meg kell tanulnunk elengedni, lemondani és lelassulni.

Van abban valami és talán soha nem volt még aktuálisabb, amit híres interjújában az idős Martin Heidegger mondott:

Már csak egy Isten menthet meg minket.

Valami, ami messze túlmutat az ember önközpontúságán, ami a végtelenségével emlékeztet bennünket arra, hogy a mi nemzedékeink előtt is volt és Isten segítségével, talán utánunk is lesz élet.

A teremtés utáni évezredekben meg kellett tanulnunk használni a természetet. Sikerült.

Most meg kell tanulnunk tisztelni, és önmagunkon erőt véve a teremtett világ szolgálatába állni.

Éljünk ezzel az Istentől kapott emberi felelősséggel!

Utószó:

Bevallom, nagyon megijedtem. Már évek óta ijedt vagyok, hiszen gyerekeim vannak. Van mit átgondolnunk. Nekem is van bőven. Most rögtön be kell húznunk a féket. Az pedig, hogy nagyon nem csak rajtunk múlik, hogy a célhoz embermillárdok közös akarata kell, legalább arra jó lehet, hogy megtanítson bennünket imádkozni.

Kiemelt kép: Liu Lei/ Xinhua/ AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Felcsút, 2014. április 21.
Orbán Viktor miniszterelnök, miután átadta a győztesnek járó kupát a Real Madrid játékosainak a Puskás Suzuki Kupa utánpótlás-labdarúgótorna döntője, a felcsúti Puskás Akadémia Pancho Aréna első hivatalos mérkőzése után 2014. április 21-én.
MTI Fotó: Beliczay László
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.