Poszt ITT
beef fondue

Gyarmati Andrea: Filléres emlékeim

Gyarmati Andrea
Gyarmati Andrea

Úszó-dokinéni. 2018. 10. 20. 09:02

Mire jó egy lakásfelújítás!
Korábban a témában:

Állok a nagyszoba közepén, és próbálok rendet vágni a káoszban. Úgy döntöttem, lakásfelújításba fogok, most még van rá energiám, néhány év múlva tán már nem lenne.

Rendmániásként még nagyobb a kihívás, bár azzal biztatom magam, hogy most végre minden előkerül, lehet selejtezni, csomó felesleges dologtól megszabadulni, hogy aztán más felesleges dolgok beköltözhessenek a lakásba.

Kipakoltam a nagy vitrint, az összeúszott díjaim arra várnak, hogy egyesével becsomagoljam őket, nehogy bajuk essék a munkálatok alatt.

Elsodornak az emlékek.

Ezek a csetreszek itt mind egy-egy versenyt jelentenek, és hiába telt el sok évtized, a fontosabbak tiszteletdíjára pontosan emlékszem. Az érzésre is, amit annak idején keltettek bennem.

Velük élek évtizedek óta, álldogálnak szépen, mondhatni, türelmesen a vitrin polcain.

Hogy szépek-e, arra nincs egyértelmű válaszom. Van, amelyik igen, s van ronda is, de ahhoz is emlék fűz, s nincs szívem megválni tőle.

Majd akkor lesz velük extra feladat, tisztítás, törölgetés, az ezüstök szidolozása, ha elkészül a lakás.

Tudom, számos sporttársam eladogatja, amit összenyert, aztán vesz rajta egységes Herendit vagy Zsolnayt, de nekem ehhez sose volt kedvem.

Magdi barátnőm segít a pakolászásban, valaha együtt úsztunk; minden tárgy közös emlékeket idéz.

Még valaki segít, Kati, aki egyszer csak azt mondja: „De jó nektek, hogy ennyi minden van, amire együtt tudtok emlékezni!”

Összemosolygunk Magdival. Tényleg jó, hogy vannak közös emlékeink, de még jobb, hogy ennyi sok év után is töretlen a barátságunk. Olykor elsodort minket egymás mellől az élet, Magdi évekig külföldön élt, de amikor hazatért, a dolgok pont ott folytatódtak, ahol abba sem maradtak.

Volt  például egy csuda verseny Bolzanóban, ahol megnyertünk mindent, amit lehetett. Erre emlékezünk.

Záróbankett egy csodás hegy tetején, egy várban, gyertyafény, andalító zene, és valami olyan, amiről hallottunk már, de élőben sosem láttuk. Nyers húsok az asztalon, mindenki tányérján és a szépen terített asztal közepén egy Bunsen-égő. Arra kerül majd kis serpenyőkben az olaj, amiben süthetőek a húsok. Fondü – mondom csendesen Magdinak, bólint. Beszéltünk már róla, hogy van ilyen, de sosem láttuk élőben. Mindketten szeretünk, és tudunk is főzni, tehát van csendes öröm, hogy lám-lám, ezért is érdemes jól úszni, mert ilyen élményekkel gazdagodhatunk.

A view from above of the main square of the city of Bolzano. The name of the square is Piazza Walther and Bolzano is the main city of Trentino Alto Adige Region.
Bolzano
Fotó: Thinkstock

Frakkos személyzet vezet a helyünkre. Az orosz lányokkal kerülünk közös asztalhoz. Épp elhelyezkedünk, amikor azt látom, az egyik kislány elkezdi villára szúrni a nyers húst és veszi a szájához. Nem merek Magdira nézni, kellemetlenséget okozna egy kiadós röhögés. Azt viszont látom a szemem sarkából, hogy rázkódik barátnőm válla. Botrány lesz, ha elkezdünk testületileg fegyelmezetlenkedni. A hetvenes évek elején  kiröhögni a szovjet válogatottat, hát, kemény dolognak számított volna.

Magdi csendesen annyit mond: “Nézd, már, Leóékkal ülünk egy asztalnál… Tudtommal az oroszlánok esznek nyers húst.”

Valahogy sikerül megnyugodnunk, de a nyers hús, az orosz lányok, és a fondü ott marad az időnyomon.

És Bolzano után, ha később bármelyikünket szovjet versenyző győz le, az a szöveg: „Oroszlánok ellen nem érdemes versenyezni.”

És mindez úgy kerül elő, hogy épp a bolzanói serleget csomagoljuk be.

És itt egy nagy becsben tartott kis bonbonier. Akkoriban még együtt éltek a szüleim, otthon három nagy vitrin volt tele ezüsttel, kristállyal, porcelánnal, amit ők kaptak egy-egy megmérettetés után. Én masíroztam haza életem első, sárga-fekete csíkos tenyérnyi  tiszteletdíjammal, amit szabad volt berakni az ő trófeáik közé, ami akkor nagyon jólesett, és azt gondoltam, nekem is lesz olyan sok meg szép, mint nekik.

Aztán persze a vitrinbe kerültek az életem későbbi fontos dolgai is, mindazon tárgyak, melyek ezért-azért jelentőséggel bírtak. Móci karszalagja, amit a születésekor tettek a csuklójára, az első levágott hajacska, és sok apró tejfog, amit elhullajtott.

„Filléres emlékeim” – mondja Bródy János abban a bizonyos dalban.

Ezekből áll össze az életünk, és valóban, a barátságok és az emlékek alkotják a kötőanyagot a múlt, a jelen és tán a jövő között. Számomra legalábbis biztosan, mert nagyon szerencsésnek érzem magam, amiért megmaradtak az uszodai barátságaim, és azért is, hogy van mire és kire emlékeznem.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.