Poszt ITT
A young woman massaging her painful knee

Gyarmati Andrea: Térden szúrtam magam kínomban

Vajon túl sok vagy túl kevés bennem az alázat?
Korábban a témában:

Tudom, sok a baj az egészségügyben, divat  panaszkodni, szidni az orvosokat, én azonban, épp egy saját egészségügyi problémám – hónapok óta fáj a térdem – kapcsán inkább mesélek pár mulatságos, elgondolkodtató epizódot.

Van vagy húsz éve, hogy egyszer, minden előzmény nélkül dagadni kezdett a térdem. Sebaj, majd elmúlik, gondoltam. Sérülés nem ért, hiszen az úszás épp arról nevezetes, hogy nem terheli túl az ízületeket, és terhelés nélkül jól bemozgatja még a sérült rendszert is. Mindezt nem én találtam ki. Az urat, aki először beszélt erről, Arkhimédésznek hívták, és ugyan nem az ízületek kímélése volt a fő profilja, de a róla elnevezett törvény értelmében a vízben a beteg ízület is kíméletesen mozgatható.

Szóval dagadt és fájt a térdem, én meg úgy gondoltam, majd megoldom, és szépen, otthon megcsapolgattam a felgyűlt folyadékot. Mi az nekem, van egy ortopéd szakvizsgám is! Csináltam nem egyszer másnak, megy ez saját magamnál is. Nem is a szúrással volt a baj, az tényleg jól ment, de csak nem akart szűnni a duzzanat.

Orvosnak lenni nagyszerű dolog, de a betegek oldala nem olyan élvezetes. Bennem meg külön ellenállás volt mindig, hogy egyáltalán lehet valami bajom.

Talán az élsport, tán alkati adottság miatt, mifelénk nem divat betegnek lenni. Azzal sem igen foglalkoztunk, ha valakinek mégis támadt valami nem túl komoly baja. Majd meggyógyul, ez volt a családi hozzáállás, és szerencsénkre a dolgok elrendeződtek, az érintettek jobbára maguktól lábra álltak.

Szépen kezelgettem magam otthon, vagyis kuruzsoltam, igaz, szakértőként, de nem akart javulni, úgyhogy kénytelen voltam egy kollégát keresni, remélve, ő majd megmondja, mi a teendő.

Mindez három évvel azután történt, hogy megszereztem az ortopéd szakképesítést, vagyis mindenkit jól ismertem, s a kollégák szeretettel fogadtak, amikor mégiscsak rászántam magam a vizsgálatra.

– Ez bizony nem szép, és nem biztos, hogy jót tettél magaddal a sok csapolással – mondta komoly arccal egyikük. – Jó lenne megnézni, mi a helyzet belül, arthroscopozzuk meg.

Mid section of doctor examining patient knee in clinic
Fotó: Thinkstock

Mit mondjak, nem voltam túl boldog, de beláttam, ez segíthet tisztázni a helyzetet, és bíztam benne, ha megleljük az okot, könnyebb a gyógyulás is, hiszen nem tüneti, hanem oki kezelés alkalmazható.

Pár nap múlva fekszem a műtőasztalon, elképesztően kedves mindenki.

Mielőtt eljöttem volna, sikerült egy komoly zeneberendezést újítani, és a betegek, akiknél zömében gerinc-, vagy kézműtét esetén hónalji érzéstelenítést alkalmaztunk, választhattak, milyen zene szóljon a beavatkozás alatt. Ismertem a repertoárt, hiszen sok felvételt én vittem be annak idején.

– Na, te, doktornő, milyen zenét szeretnél? – kérdi az aneszteziológus  barátnőm. – Lehet például Verdi Requiemje, emlékszem, a kedvenceid egyike.

Meghatódva bólintok, így van, szeretem, jó lesz, míg vacakolnak a térdemmel.

Igen ám, csak egyikünk sem gondolja tovább a történetet, nevezetesen: a rendszer olyan, hogy mindhárom műtőben ugyanaz a zene szól, nincs, vagy legalábbis akkor még nem volt lehetőség a választásra.

Már elég rendesen benne vagyunk az operációban, amikor belép egy kollégánk a szomszéd műtőből, és nevetve meséli, mi történt náluk.

Egy csípőműtétes idős hölgyúgy megijedt a Requiemtől, majd’ leugrott az asztalról, mondván, ezt  temetéseken szokás játszani, és uramisten, igaza van.

Nesze neked, betegellátás és emelt szintű kultúra.

Szerencsére sikerül kiegyenesíteni a dolgot. Elmagyarázzák, hogy engem operálnak a kisműtőben, és itt dolgoztam, tehát nem a halál előhírnöke a lejátszott mű, csupán a doktornő egyik kedvence. A néni  megnyugszik. Én is szépen javulok, kiderül, mi okozta a gondot, és sok évig nincs is gond a térdemmel.

Terhelem rendesen. Nem fáj, nem is dagad. Rendszeresen és sokat futok, akkor sincs baj. Aztán múlnak az évek, s egyszer csak beroppan ugyanaz az oldal.

Fáj, elég rendesen, és furán is áll, dől befelé. Sajnos hiába biztatom magam, nem javul. Pedig sok mindent megpróbálok, csak hogy elkerüljem a rettegett protézisműtétet, amivel azonnal megkínálnak. Valami iszonyatosan ellenáll bennem ezzel kapcsolatban.

Kipróbálok minden szert és majdnem minden kezelést, amit ajánlanak az alternatív oldalon. Nagy tapasztalás. Rengetegen tudják a tutit, ígérnek mindent, és amikor nem jön be, kiderül, velem van a baj. Annyi gyógyítóval ismerkedem meg fél év alatt, nem is értem, miképpen létezhet még beteg ember kis hazánkban.

Végighallgatom az összes jó tanácsot és ezoterikus magyarázatot.

Hogy a térd az alázat helye. Hiszen térdet a király előtt és a templomban hajtunk. És bizonyára itt a probléma gyökere. Meglehet, mert mint Popper Pétertől tanultam, nem nem hiszek valamiben, hanem éppen hogy mindent lehetségesnek tartok. Egy baj van csak: azt nem sikerül senkitől sem megtudnom, vajon túl sok vagy túl kevés az az alázat, amitől beteg a térdem. Pedig jó lenne tudni, mert akkor lehetne kezdeni valamit az infóval, fokozni vagy csökkenteni az alázatot.

Más, szintén abból a kategóriából, aki mindig tudja, mit kellene csinálnia a másiknak, felvilágosít, hogy bizony nem kellett volna annyit futni. Én meg azt mondom, akkor talán megszületni sem kellett volna, mert az is elég veszélyes, hogy élünk.

Futottam, sokat, mert boldoggá tett, és nem bánom, hogy megtettem, sőt, amilyen bizakodó vagyok, remélem, képes leszek ismét és újból sokat futni – fájdalommentesen.

Az, hogy nem kellett volna sok éven át lépcsőznöm fel és le, beteghez és betegtől a lifttelen házakban, senkinek nem jut az eszébe, mert az ugye a munkám. És annak is örülök, hogy ezt megtehettem.

Egy szó, mint száz, a fájdalom állítólag a barátunk, mert rámutat a bajra, és arra ösztönöz, hogy addig menj, míg a bajod meg nem oldódik. Én azonban szívesen  megválnék ettől a baráttól, mert eléggé megterhelő, hogy a figyelmem egy részét valami nem jó köti le.

Nos, ennyi arról, milyen érzés orvosként betegnek lenni, s remélem, hamarosan elmesélhetem, miképpen gyógyultam meg végleg.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Feldolgozottság
99,98%
Fidesz-KDNP 52,33%
DK 16,19%
Momentum 9,89%
MSZP-P 6,66%
Jobbik 6,41%
Mi Hazánk 3,31%
Kétfarkú 2,62%
LMP 2,18%
Munkáspárt 0,42%
Dr. Trócsányi László
Fidesz-KDNP
Dr. Szájer József
Fidesz-KDNP
Járóka Livia
Fidesz-KDNP
Deutsch Tamás
Fidesz-KDNP
Gyürk András
Fidesz-KDNP
Gál Kinga
Fidesz-KDNP
Hölvényi György
Fidesz-KDNP
Győri Enikő
Fidesz-KDNP
Kósa Ádám
Fidesz-KDNP
Bocskor Andrea
Fidesz-KDNP
Deli Andor
Fidesz-KDNP
Hidvéghi Balázs
Fidesz-KDNP
Tóth Edina
Fidesz-KDNP
Dr. Dobrev Klára
DK
Dr. Molnár Csaba
DK
Rónai Sándor
DK
Ara-Kovács Attila
DK
Dr. Cseh Katalin
Momentum
Donáth Anna Júlia
Momentum
Dr. Tóth Bertalan
MSZP-P
Gyöngyösi Márton
Jobbik
Részletes eredmények