Az Európai Unió – már ha meg lehet személyesíteni az Európai Uniót – sosem volt igazán jó abban, hogy elmagyarázza az állampolgárainak, hogy miért is van értelme a saját létezésének.
Ez a második világháború után nem sokkal még nem volt akkora probléma, hiszen mindenkiben elég aktívan élt még a kép, hogy milyen is Európa, amikor a nemzetei egymásnak esnek. Viszont ahogy távolodtunk el a nagy világégéstől, az EU egyre kevésbé tudta azzal igazolni saját létjogosultságát, hogy ha ő nincs, háború van helyette.
Pedig egyébként nem ez az egyetlen létjogosultsága az Uniónak.
Az, hogy a kontinensen bárki szabadon mozogat, szabadon üzletelhet és szabadon lehet idióta, egyszerűen jobbá tette mindenki életét. Ezt viszont nem sikerült megértetni azokkal, akik az Európai Uniónak köszönhetően szabadon lehettek idióták.
És olyan igazán nem is próbálták soha megértetni senkivel.
Voltak persze szerencsétlen próbálkozások, legalább olyan szerencsétlenek, mint Brüsszelből bármi, amivel megpróbálták a saját imidzsüket építeni. Csak közben épült egy másik kép is az EU-ról.
A kép, amiben az EU tehetetlen csinovnikok és akaratgyenge politikusok bázisa, akik nem képesek Európát megvédeni a külső veszélyektől, sőt, még az olyan belső veszélyektől sem, mint amilyen a munkaerő szabad áramlása.
Kérdés persze, hogy ezek mennyire veszélyek. Ha még a menekülválságot komoly fenyegetésnek tekintjük is Európára nézve, a munkaerő szabad áramlása akkor sem veszélyes. Hazugságokkal viszont el lehet hitetni róla, hogy az.
Miközben a Nagy-Britanniában élő lengyelek, magyarok és románok jóval többet fizettek be a brit költségvetésbe, mint amennyit kivettek belőle, és jellemzően olyan munkákat végeztek el, amelyeket a britek nem akartak elvégezni, mégis sikerült eladni az ország felének, hogy a lengyelek viszik haza a befizetett adóját, és veszik el a munkáját.
És az EU közben nem csinált semmit, képtelenek voltak megérttetni, hogy nem, ez nem így van, és fel sem fogták, hogy ez az egész már amúgy sem a tényekről szól. Már rég az érzelmek irányítanak mindenkit.
Az EU mintha tényleg üvegfalon keresztül nézte volna a saját idiótáit, várva, hogy majd hazamennek. Addig vártak, amíg nem mentek haza, hanem kiszavazták az egyik legfontosabb tagállamot az klubból.
Itt az ideje megtanulni, hogy nem lenézni kell az idiótáinkat, hanem foglalkozni velük. Babusgatni, becézgetni, magyarázni nekik, segíteni, hátha megértik, miért nem érdemes lábon lőni saját magukat. És akkor talán elkerülhető lesz az, hogy a brit balhé megismétlődjön Hollandiában, Csehországban, vagy Ausztriában.
És hogy mi fog ezután következni?
Semmi. A világnak nem lesz vége, sőt, Európának sem lesz vége. Az Egyesült Királyságnak viszont jó eséllyel igen. ha Skócia és Észak-Írország is úgy dönt, hogy inkább az EU-val tartana, mint egy marginális szigetországgal. A pénzügyi központ, ami most a Cityben állomásozik, majd átköltözik Skóciába, vagy Párizsva, vagy Münchenbe, ahol hajlandóak lesznek legalább akkora kedvezményeket adni nekik, mint korábban Londonban. London amúgy is azért volt ennyire népszerű, mert gyakorlatilag adóparadicsomként működött.
A britek meg majd elintézik, hogyan tudnak jelentéktelen középnemzetként együttműködni Európával és a világgal. Megérte, tényleg.
