A vicc azért különös műfaj, mert nagyban attól függ a színvonala, hogy ki mondja, és honnan beszél. Olyan ez, mint az igazságról való beszéd, az arról való tanúskodás. Csak hiteles személyek szájából hangzik hitelesen, és akkor üt igazán nagyot, ha valamilyen tabut érint. Mindenekelőtt forma és arányérzék kell hozzá. Egyfajta alázat, amely képes megválasztani a mesélő helyes pozícióját, ahonnét mondva egy viccnek csakis egyetlen kimenetele lehetséges: a felszabadult nevetés és osztatlan siker a hallgatóság körében.
Szerintem ezért elvi kérdés, hogy a viccben nincsenek, nem lehetnek tabuk. Tehát mindennel és mindenkivel lehet nyilvánosan viccelni, ha annak megvan a maga valóságos funkciója, ha az alá van támasztva „dramaturgiailag”. Másrészt, ha bizonyos dolgok tabuvá válnának a humorban, számtalan örömforrástól fosztaná meg magát az emberiség.
Ha például a South Parkban Cartmannak meg lenne tiltva, hogy a nemi erőszakon poénkodjon, akkor én azt nagyon rossz néven venném. Hiszen Cartmantól pont azt várom el, hogy kegyetlenül bunkó, szexista és rasszista legyen – tekintet nélkül konkrét személyekre, eseményekre. Sőt, annál jobb, ha konkrét, ismert embereket említ! Cartman nekem olyan a South Parkban, mint Rabelais-nál Gargantua, aki a folyamatos nevetésével, polgárpukkasztásával tiltakozik a képmutató, álszent magatartás ellen. Vagy Shakespeare-nél bármelyik kobold, amely vaskos, középkori tréfákat eszel ki a színpadon, hogy nevetségessé tegye a hatalmasságokat.
Ha viszont Maksa Zoltán próbál a nemi erőszakon humorizálni a Hír TV-ben, mert a nemi erőszak ma Magyarországon aktuális (mikor nem volt az), akkor azt nyilvánvalóan egy kínos, ízléstelen, szexista taplóságnak tartom.
Mi kell a színvonalas vicchez?
Mint említettem, a színvonalas vicchez elsősorban forma és arányérzék kell. Sajnos Maksa Zoltán egyiknek sincs birtokában, így ő nem egy jó humorista. Ez tiszta sor, de ezért őt feljelenteni a médiahatóságnál, mint ahogy a Nőkért Egyesület és az LMP (!) tette, szintén erős aránytévesztésre vall. Lehet Maksát fikázni, megajándékozni az Év Taplója címmel, mint ahogy a hvg.hu tette, vagy írni róla egy negatív hangvételű cikket, mint én most, de feljelenteni? Egy rossz viccért? Ez mi már? Minden szolidaritásom Maksáé, és erősem kétlem, hogy ezt a mondatot leírom volna valaha az életben, ha nincs ez a kínos feljelentés.
Maksa szerintem nem azért volt ízléstelenül tapló a nemi erőszakról szól mondatával, mert „közszereplőként átlépett egy határt a viccben”, vagy – ahogy az egyesület közleménye fogalmaz – „egy konkrét esetet említett, melynek konkrét áldozata volt”, és akit ezzel megsértett, illetve a mondatával „súlyosan károsíthatja a kiskorúak szellemi, lelki, erkölcsi vagy fizikai fejlődését is”. Ettől ugyanis még lehet kíváló egy poén, sőt, többnyire azok az igazán jó viccek, amelyek konkrétak és átlépnek egy határt. (Olyan szerintem nincs, hogy egy vicc veszélyzeteti egy kiskorú szellemi fejlődését. Ilyen alapon minden veszélyzteti a szellemi fejlődését.)
Azt hiszem, Maksa azért volt vállalhatatlan, mert a mondata egy béna, színvonaltalan mondat volt, ami a humorban megbocsáthatatlan. Ez a mondat öncélú volt, szabad szemmel szinte alig látható humormagot tartalmazott, és egyértelműen az volt a célja, hogy a közönsége alantas ösztöneire hasson.
De minek kért “bocsánatot”?
Maksa félresikerült mondatánál félresikerült magyarázkodása volt csak kínosabb. Nyilvánvaló, hogy a fickó maga sem értette, miért baj ez a mondata. Ahogy egyre többen háborodtak fel a mondatán, ő úgy törölte korábbi szerencsétlen hozzászólásait a Facebook oldalán. Az elején még nagyon meg volt sértődve, hogy támadják, később már fülét-farkát behúzva „bocsánatot kért” (kitől is? a Hír Tv-től? a Hír Tv közönségétől? az általa nőegyletként aposztrofált Nőkért Egyesülettől? Orbán Viktortól?). Maksa azt is mondta egy ponton, hogy a mondatát egy mögöttes düh szülte, ti. hogy ezeknek az újgazdag, ELTE-s, drogos értelmiségieknek mindent lehet, amikor nőket erőszakolnak. Ez azóta törölve lett.
Nos, az én drogos értelmiségi társaságomban például néha szoktunk mesélni egymásnak szexista és rasszista vicceket is. Más vicceken is nevetünk, viszont idegenek között egyikünk sem égetné magát szexista vagy rasszista viccekkel, hiszen van ízlésünk és önkritikánk. Nekünk lehet ízlésünk, hiszen nem vagyunk sem szexisták, sem rasszisták. Ezért nem is vesszük komolyan a szexista vagy rasszista vicceket. Személyesen talán a blaszfémiát, a szent dolgok sárba tiprását tartom az egyetlen viccformának, amin nem tudok nevetni, igaz, megbotránkozni se. Ezt leszámítva minden viccforrás jöhet. Kivéve talán Maksa. Bár ha tovább magyarázkodik fizetett Facebook hirdetésekben, talán még képes lennék rajta nevetni is a jövőben.
