Legújabb stratégia: popkulturális frontot nyitott Magyarországgal a külföldi rágalomhadjárat. Bár nem kizárt, hogy Orbán Viktor valóban Compact Disco slágerekkel kezdi a napot (kormányülések előtt például biztosan a “Leave it up to me” – Hagyd csak rám – bizsergeti a miniszterelnöki kisbusz hangrendszerét), azért mégis furcsa, amikor egy német könnyűzenei műsor kezeli tényként, hogy Magyarországon cenzúra van, majd “valószínűsíti”, hogy a magyar eurovíziós pályázat mögött is kormányzati bunda áll.
A bakui Eurovíziós Dalfesztiválon induló Compact Disco bejutásának politikai vonzatairól diskurál ugyanis a műsorvezető egy kollégájával a lipcsei székhelyű német MDR televízió Soundcheck című április 12-i adásában.
A műsorvezető már rögtön az adás elején feldobja a magas labdát és azzal indít, hogy “Magyarország megítélése mostanában nem volt túl pozitív jobboldali konzervatív kormánya miatt”, hangzik el a lassan hét éve jobboldali konzervatív (igaz, most éppen a liberálisokkal kormánykoalícióban lévő) kormány vezetése alatt álló Németországban rögzített műsor első félpercében.
Ezután a Compact Disco Sound of our hearts című számának klipjéből mutatnak bejátszásokat, a műsorvezető pedig közben rámutat, hogy a szám szövege a kormány konzervativizmusa ellenére “más utat próbál járni” és az emberek sokszínűségének természetes voltát hangsúlyozza.
A bejátszások után Bernadett Hirschfelder, vendégkommentátor (az MDR könnyűzenei rádiójának műsorvezetője) részletesen belemegy az eurovíziós résztvevők kiválasztási folyamatába Magyarországon. A “zenei szakértő” elmondja, hogy a döntősöket valóban a közönség válogatja, ám a döntőben már négytagú zsűri dönt.
A műsorvezető ezek után ténykérdésként kezeli, hogy Magyarországon cenzúra van: “Mint tudjuk, Magyarországon némileg korlátozott a sajtószabadság. Mennyire szólt bele a kormány a magyar dalválogató folyamatba?” – hangzik el a kérdés. Bernadett Hirschfelder szerint nem lehet tudni, de “ha a tényeket nézzük”, akkor valószínűsíthető, hogy történt befolyásolás, hiszen “nagyon sok pénzt fektettek az Eurovízióba, többet, mint valaha, és az tény, hogy a közönség csak egy bizonyos fokig dönthetett a győztesről”, valamint “a szakmai zsűri nevezete meg a Compact Discót”. A rádiós műsorvezető ebből levonja a következtetést, ez arra utal, hogy “talán” beleszólt a politika a döntésbe, “de ki tudja”.
Nem ér véget azonban a meglehetősen érdekesre sikerült zenei elemzés. Hirschfelder a politikai elemző szerepéből hirtelen egy végtelenül provinciális, sztereotípiákban gondolkodó német állampolgáréba vált. Arra a kérdésre, hogyan tetszik neki a dal a politikától függetlenül, így válaszol: “Amikor először hallottam a dalt, azt gondoltam, ez nem lehet Magyarország, kizárt dolog!” azt is elmondja, miért: “De tényleg, én azt hittem, hogy kijön néhány népiruhás ember a színpadra és énekelnek valamit magyarul. Esetleg egy kis gulyás lesz mellé, de nem!” Imígyen lepődik meg a német rádiós műsorvezető, mikor kiderül számára, hogy a magyar ember már lemászott a gémeskútról és még angolul is megtanult.
Talán kompenzációképpen a riport hátralevő része a zenekar és a meglehetősen középszerű dal dicséretéből áll. Végül Bernadett Hirsch 12 pontot ad a Compact Disco dalára, bár az nem derül ki a rövid videóból, hogy mik a skála szélső értékei, így az sem kizárt, hogy csak arra célzott, tucatzenét hallottunk. Ebben legalább nem is tévedne nagyot.
