Talán sokan emlékeznek még: tavaly nyáron megszakította a kormány a tárgyalásokat az IMF-fel. Majd augusztusban Matolcsy nemzetgazdasági miniszter azt mondta a Hír Tv-nek: nem fogunk megszakadni, hogy 2,8 százalékos hiány legyen jövőre csak azért, hogy ez néhány nagyon távoli hivatalban lévő pénzügyi szakembernek elnyerje a tetszését.
Pár hétig tetszeleghetett a kormány a nemzetközi pénzügyi rendszer ellen lázadó forradalmár szerepében. Egészen szeptemberig, amikor Matolcsy bejelentette: „(…) Magyarország 2011-re vállalja a 3 százalék alatti államháztartási deficitszintet(…) Természetesen őszintén meg kell Önöknek mondanom, hogy ebben a döntésben segített engem, segített a kormány, segítette a kormányt az, hogy az Európai Unió bennünket minden módon ebben támogat, és másban nem.”
Egy japán miniszter valószínűleg ezek után harakirit követett volna el, de legalábbis lemond. Magyarországon az ilyen bakik viszont nem szoktak gondot jelenteni, legalábbis ami a politikai elitet illeti.
Igen, mint néhányan előre jelezték: az unió bizony sokkal keményebb, és rugalmatlanabb tárgyalópartner, mint az IMF. A kormány alighanem sokkal keményebb megszorító lépésekre kényszerült végül így, mintha megállapodott volna a Valutaalappal.
Az Orbán-kormány levonta a tanulságot: sokkal biztonságosabb forradalmárnak tűnni, mint csakugyan annak lenni. Eljött hát a kettős kommunikáció kora: belföldi felhasználásra a kardcsörtetés, exportfogyasztásra a kőkemény neoliberális gazdaságpolitika ígérete.
Az új taktika korlátai idén tavasszal mutatkoztak meg látványosan, amikor kiderült, hogy a kormány egészen másképp kommunikál angol nyelven a befektetőknek, mint magyar nyelven a honpolgároknak. Szomorkásan derült a fél ország, hogy a Széll Kálmán Terv angolul sokkal szigorúbban hangzik, mint magyarul, ráadásul a befektetőknek szánt dokumentumban a kormány gyakorlatilag közösséget vállalt a kisebb részben a Gyurcsány-, nagyobb részben a Bajnai-kabinet válságkezelésével.
A kormány a napokban újra fura kommunikációs helyzetben találta magát: a pénzügyi szabadságharc keretében elzavart IMF szakértőinek segítségét kérte az önkormányzati reformhoz, s ez megjelent a sajtóban is. Ez nagyjából olyan, mintha II. Rákóczi Ferenc a labancokat kérte volna meg arra, ugyan segítsenek már megszervezni Erdély közigazgatását.
Kósa Lajos azonban ismét jó ütemérzékkel nyilatkozott, megmentendő a látszatot: az IMF szakértőit nem hívták, hanem idejöttek. Kár, hogy ennek ellentmond az IMF reagálása. A nemzetgazdasági minisztérium korábbi közlése szerint pedig „az IMF (…) igen értékes tudásbázissal rendelkező szervezet, amelynek tapasztalatait tagként Magyarország a többi tagországhoz hasonlóan igénybe veszi”.
A valós erőviszonyok ismeretében alighanem jobb is, hogy a kormány csak belföldi fogyasztásra szántan játssza el a forradalmár szerepét. Egyelőre forradalmi apály van.
