Kereső
Az írek elleni vereséggel megtört a válogatott 14 meccses veretlenségi sorozata, Izrael ellen azonban sikerült ezt gyorsan feledtetni, sima 3-0-s győzelmet követően utazik a csapat Németországba. A Ziccer legutóbbi adásában megbeszéltük, hogy mi tűnt fel nekünk ezen a két mérkőzésen, majd folyattuk a nagy válogatottak kivesézését is.
Az utolsó pillanatban derült ki, hogy a megosztottságnál fontosabb kérdéssé vált Indiában a gazdasági kilátástalanság. Hat héten át tartott a szavazás a világ legnagyobb népességű országában, az exit pollok a jelenlegi kormánypárt kétharmados többségét se látták esélytelennek, ehhez képest 23 évnyi politikai karrierje alatt először elveszítette a kormányzó többségét Narendra Modi.
Szentkirályi Alexandra öt év kihagyással térhet vissza a Fővárosi Közgyűlésbe, de az már biztos, hogy nem főpolgármesterként. Akad, aki semmire nem emlékszik a képviselői múltjából, más elismerően beszél róla. Bemutatjuk az ország egyik leggazdagabb emberének feleségét, akit a Fidesz az utolsó pillanatban vont ki a főpolgármesteri versengésből Vitézy Dávid érdekében.
A lángoló Bécs rémképével egybekötött gyurcsányozással győzné meg a szavazókat a szombathelyi Fidesz
Éles a hajrá a szombathelyi önkormányzati kampányában, a helyi Fidesz rendhagyó megoldást választott egy szórólap formájában.