Otthon

Gombaház lett 2017 díjnyertes nyári lakja Angliában

A Cupriol nevű angol építőipari cég ebben az évben is meghirdette az év különleges építménye versenyt nyolc kategóriában.

A szigetországi építészetben rangosnak számító díjat a nyári lak kategóriában 2017-ben az angliai Surrey városka egyik kertjébe álmodott házikó kapta, mely inspirációt adhat itthoni megvalósításokra is – már a következő évre.

A Ben Swanborough által tervezett gombaház (Mushroom Shed) egészen egyedi: a kabin lenyűgöző színekben pompázik, színes üvegablakai, csapóajtója és kis üvegezett padlója meséssé teszi a nyári-lakot.

Swanborough-t 12 éves lánya kérte meg, hogy kertjük végében alakítson ki egy pihenőhelyet.

Amikor elkezdtük a projektet, nem gondoltuk volna, hogy egy rangos versenyen is nyerünk vele – mondta a kivitelező apuka. – Elkészülte után sok apró élményünk volt benne és körülötte, a díj a koronát tette fel a házikó építésére.

A gombaház két részből áll: földszintje a szár, felső része a sapka. Az előbbihez egy miniatűr íróasztal és pihenőhely tartozik, innen lépcsőn és az emelethez vezető csapóajtón át közelíthető meg a felső szint – mely egyébként az épület külső részéből is elérhető.

Az emelet, azaz a sapka tágasnak tűnik a maga vintage díszeivel. Itt az ólomüveg ablakokon kívül egy kis üvegpadló található, ahonnan a házikó mellett csordogáló patak látható. A gondtalan kikapcsolódást a házon kívül rögzített függőágy szolgálja.

Ha pedig valaki kedvet kapott hasonló készítésére, lehet tervezni, hogy jövő nyáron hasonló gyöngyszemben pihenhessen a saját kertjében.

Via

Ajánlott videó

Olvasói sztorik