Média

Már a látszatra sem ad a Médiatanács

Karas Monika, az NMHH és a Médiatanács elnöke. Fotó: MTI/Komka Péter
Karas Monika, az NMHH és a Médiatanács elnöke. Fotó: MTI/Komka Péter
A testület az őt tavaly októberben súlyosan elmarasztaló jogerős bírósági döntés ellenére sem cselekedett, sőt újabb jogsértéseket követett el.

Tavaly október 26-án, azaz 137 nappal ezelőtt számoltunk be arról a jogerős bírósági ítéletről, mely súlyos jogsértéseket állapított meg a Médiatanács 2016 novemberében kiírt, velencei helyi kereskedelmi rádiós pályázata kapcsán. A bíróság ekkor jogerősen kimondta: súlyosan jogellenes volt az a határozat, mellyel a Médiatanács Andy Vajna filmügyi kormánybiztos üzlettársát, Belénessy Csaba volt MTI-elnök B&T Kft. elnevezésű cégét hozta ki győztesnek a helyi rádiós pályázaton. Belénessy cége, amely a Vajna-féle Rádió 1-gyel hálózatba kapcsolódva szeretne működni a Velencei-tó térségében, számos szarvashibával adta be pályázatát, például időnként DJ FM-et emlegetett a pályázatában hálózatos partnerként, a pályázat egyes részeiben pedig önhatalmúlag átírta a kötelezően alkalmazandó formanyomtatványokat, illetve nem töltötte ki az összes szükséges táblázatot. A pert a másik pályázó, a Médiatanács által egyébként formailag és tartalmilag is megfelelőnek talált pályázatot benyújtó Fehérvár Rádió indította a testület ellen.

elénessy Csaba, a Korrektúra Kft. szakmai vezetője a Korrektúra-díjak átadási ünnepségen Budapesten, a Boscolo New York Palace hotelben 2015. december 21-én. MTI Fotó: Kovács Attila
Velencén is botrányszagú pályázattal nyert Andy Vajna embere
Izgalmas dolgok derültek ki a bíróságon egy újabb, a Médiatanács ellen, a velencei helyi rádiós frekvencia ügyében folyó perben.

A bíróság nemcsak alaposnak találta a fehérváriak keresetét, de a bíróság azt is kimondta, hogy a Médiatanács törvénytelenül akadályozta meg, hogy a B&T Kft. pályázatába a Fehérvár Rádió a pályázat eredményhirdetését követően betekinthessen, vagyis a grémium jogsértően titkolózott. Miután a Fehérvár Rádió megnyerte a velencei rádiós pert, minden jel arra utalt, hogy a fehérvári rádiósok végül hamarosan megkezdhetik a rádiózást a Velencei-tó térségében. Radetzky András, a Fehérvár Rádió tulajdonosa is optimistán nyilatkozott ezek után 24.hu-nak október végén. Azt mondta, bebizonyosodott, hogy érdemes volt elmenniük a falig az igazukért.

„Elmentünk a falig” – megszólalt a Médiatanács legyőzője
Radetzky Andrásék megtámadták az Andy Vajnáékat győztesnek nyilvánító határozatot.

A Médiatanács azóta inkább ül az ügyön

Hiába azonban a győztes per, illetve hiába telt el az októberi bírósági ítélet óta majdnem fél év, a Médiatanács még mindig nem hirdetett győztest, és nem zárta le a pályázatot. A Médiatanács minden egyes nappal újabb törvénysértést követ el, hisz a rádiós pályázat lebonyolításának, lezárásának törvényes határideje már régen lejárt. A rádiós pályázatot közel másfél évvel ezelőtt, 2016. 11. 18-án tette közzé a Médiatanács, a pályázatok beadására pedig 2017. január 12-én, azaz 14 hónapja került sor, a B&T Kft.-t győztesnek nyilvánító eredményhirdetésre pedig tavaly május 29-én.

A Médiatörvény alapján a pályázati eljárás törvényes ügyintézési határideje 85 nap lett volna. A határidőbe nem számít bele a Közigazgatási Eljárási Törvényben meghatározottakon túl a pályázati felhívás közzététele napjától a pályázati ajánlat benyújtásáig terjedő időtartam. A határidő indokolt esetben egy alkalommal, legfeljebb húsz nappal meghosszabbítható. Ha le is vesszük azonban az időszakot, amíg a bíróságnál volt az ügy felülvizsgálaton, akkor is többszörösen kicsúszott a határidőből a testület.

Az államot, a lakosságot és a Fehérvár Rádiót is kár éri

A Médiatanács jogsértése miatt a velencei rádiós frekvencia kihasználatlan, nem teljesülnek a helyi pályázati célok, azaz a Fejér-megyei településen élők nem értesülhetnek az őket érintő helyi közügyekről, a magyar állam pedig elesik a frekvenciahasználat és a műsorszolgáltatás díjától. Ugyancsak elesik Magyarország azoktól az adó- és járulék bevételektől (reklámadó, társasági adó, plusz foglalkoztatottak utáni személyi jövedelemadó és járulék) is, amit a helyi rádiósok fizetnének be. Nem is beszélve arról, hogy a Fehérvár Rádiót bizonytalanságban tartja a kérdés, több üzleti tervet kell elkészítenie, hiszen közel sem mindegy, hogy működtethet-e rádiót Velencén vagy sem. Továbbá a Fehérvár Rádió által befizetett pályázati pénzt sem tudja visszaszerezni egyelőre a cég, az a Médiatanács számláján várakozik. A Fehérvár Rádiónak emellett a velencei rádió első három havi működésére elkülönített bankszámlát kellett létrehoznia, és az arra átutalt pénzhez nem tud hozzáférni a pályázat lezárultáig. A Fehérvár Rádiót tehát meglehetősen tetemes anyagi kár éri, ahogyan a magyar államot is.

A Médiatanács még csak válaszra sem méltatja a pályázó hivatalos leveleit

Először 2017 októberében, majd novemberében kerestük az ügyben a Médiatanácsot. A grémium októberben először azt állította, hogy nem kapták meg az ítéletet, holott több tanú, illetve  a 24.hu munkatársának jelenlétében vette át jogi képviselőjük a bíróságtól. Novemberben már azt a választ kaptuk, hogy a hatóság egyelőre tanulmányozza a kapcsolódó bírósági ítéletet. Hangsúlyozták, hogy a Médiatanács törvényi határidőn belül döntést hoz az érintett ügyben a bíróság ítéletével összhangban, és a döntést hetente rendszeresen kiadott közleményében is közzéteszi majd.

Most, amikor már 14 hónappal vagyunk túl a pályázati beadási határidőhöz képest, újra rákérdeztünk, miért nem szerződnek végre az egyetlen formailag és tartalmilag megfelelő pályázatot benyújtó pályázóval, azaz a Fehérvár Rádióval, illetve miért nem tartják be a bíróság ítéletét és a médiatörvényi határidőket. Arra is rákérdeztünk, miért nem válaszolnak a Fehérvár Rádiónak az ügyben küldött többszöri sürgető leveleire, hiszen a levelek határidőn belüli megválaszolása a testületnek a közigazgatási eljárásról szóló törvény adta kötelezettsége is lett volna.

A Médiatanács a múlt héten 4 napnyi gondolkodás után végül a tavaly novemberihez hasonló választ küldte szerkesztőségünknek. Ebben elismeri, hogy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság valóban hatályon kívül helyezte a Velence Meleg-hegy 90,4 MHz pályázati eljárás eredményét megállapító médiatanácsi határozatot. Hozzáteszik azonban:

Figyelemmel arra, hogy a bíróság úgy helyezte hatályon kívül a Médiatanács döntését, hogy a folytatásra vonatkozóan nem adott iránymutatást, ezért az iratok visszaérkezését követően a Médiatanács vizsgálja, hogy jogállami követelményeknek való megfelelés érdekében milyen módon tegyen eleget a bíróság döntésének. A hatályos ügyrendnek megfelelően testületi ülésén fog erről határozni a tanács. A honlapunkon közzétett, az ülések előtt megismerhető napirendi pontokból látni fogja Ön is, hogy mikor kerül erre sor, illetve a döntés a hetente rendszeresen kiadott közleményében is olvasható lesz majd

– áll a testület legújabb válaszában, amelyben időpontot továbbra sem jelöltek meg. A Médiatanács arra nem reagált, hogy október óta miért nem tudták még értelmezni a bíróság mindössze öt és fél oldalas ítéletét, illetve miért nem történt azóta érdemi előrelépés az ügyben. Arra sem reagáltak, miért nem válaszoltak a Fehérvár Rádiónak a leveleire. Nem kaptunk magyarázatot arra sem, hogy mivel a pályázat lebonyolítása során a Médiatanács súlyos jogsértéseket követett el, felelősségre vonták-e már az érintett személyeket, akik a mulasztásokat elkövették. Nem mondtak semmit  arra sem, hogy mivel pályázók által a pályázat idejére befizetett összegek miatt a pályázókat minden egyes nappal anyagi kár is éri, tervezi-e a Médiatanács, hogy kárpótolja őket.

Fehérvár Rádió: a nemzeti vagyont is hátrányosan érinti az ügy elhúzódása

Megkérdeztük az ügyben Radetzky Andrást, a Fehérvár Rádió tulajdonosát is. A rádiótulajdonos a következő nyilatkozatot küldte el szerkesztőségünknek az ügyben:

Társaságunk a pályázati ajánlatát továbbra is fenntartja és kész a hatósági szerződés megkötésére, illetve a megajánlott médiaszolgáltatási-díj megfizetésére. Az elmúlt több mint egy évben a Fehérvár Rádió Kft. számos előkészületet tett a velencei médiaszolgáltatás megindításához úgy anyagi, mint humán erőforrás felhasználásával (pályázatírás, műszaki előkészületek, szervezetfejlesztés stb.), így készen állunk arra, hogy a hatósági szerződés megkötését követően határidőn belül megkezdjük a tervezett médiaszolgáltatást. Álláspontunk szerint az ügyintézés indokolatlan elhúzódása a nemzeti vagyont is hátrányosan érinti a Fehérvár Rádió Kft. által megfizetni vállalt médiaszolgáltatási-díj hiánya miatt (1.800.000 Ft + áfa / év)

A Class FM-mel is ezt csinálja a Médiatanács

Egy másik rádiós pályázat résztvevője, a Class FM is azt állítja, hogy a Médiatanács az utóbbi időben nem válaszolt a hozzá beérkező hivatalos levelekre, vagyis a testület már a törvényesség látszatára sem ad. Többek között emiatt is tartja teljesen törvénytelennek az országos kereskedelmi rádiós pályázatot a Class FM-et működtető Advenio Zrt., mely számos levelet, kérdést küldött a szervezetnek. Kérdeztük a Médiatanácsot erről is, de erre sem reagáltak.

rádió
Felfüggesztették az országos kereskedelmi rádiós pályázatot
A Médiatanács a Class FM egykori frekvenciájára vonatkozó pályázatot az ellene a múlt héten megindított újabb per miatt függesztette fel. Szombathelyen a Rádió 1 és Veszprémben a Méz Rádió plusz öt évre jogosultságot kapott.

Kiemelt kép: Karas Monika, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke. Fotó: MTI/Komka Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik