Média
elénessy Csaba, a Korrektúra Kft. szakmai vezetője a Korrektúra-díjak átadási ünnepségen Budapesten, a Boscolo New York Palace hotelben 2015. december 21-én. MTI Fotó: Kovács Attila

Velencén is botrányszagú pályázattal nyert Andy Vajna embere

Szalay Dániel
Szalay Dániel

újságíró. 2017. 10. 14. 14:25

Izgalmas dolgok derültek ki a bíróságon egy újabb, a Médiatanács ellen, a velencei helyi rádiós frekvencia ügyében folyó perben. A Médiatanács ugyanis a Velencei-tónál is meglehetősen különös pályázatot hozott ki győztesnek Andy Vajna filmügyi kormánybiztos segítőjének, Belénessy Csabának kedvezve, és ezt a pályázati ajánlatot még a vesztes fél elől meg is próbálta elrejteni.
Korábban a témában:

Csütörtökön a Fővárosi Közigazgatósági Bíróságon már az ítélethirdetést megelőző utolsó tárgyalást tartották a Velence Meleg-hegy 90,4 MHz helyi kereskedelmi rádiós frekvenciapályázat ügyében a Médiatanács által vesztesnek nyilvánított pályázó, a Fehérvár Rádió Kft. és a Médiatanács közötti perben.

Vajna és Belénessy kéz a kézben

A Fehérvár Rádió Kft. jogi képviselője előzőleg azért támadta meg a Médiatanács döntését, mivel álláspontja szerint a testületnek eleve ki kellett volna zárnia a B&T Kft. pályázatát, amelyet később győztesnek hirdetett ki a kizárólag a Fidesz által delegált tagokból álló tanács a Velencei-tó és környékének vételkörzetében elérhető rádiófrekvencia használatára kiírt pályázat eredményhirdetésekor.

A B&T Kft., mint arról korábban már beszámoltunk, Belénessy Csabáé, aki 2008-tól az MTI egyik vezető tisztségviselője volt, majd 2010-től 2012 végéig a távirati iroda vezérigazgatója. Belénessy már a pályázatában kifejtette, hogy hálózatba kíván kapcsolódni Andy Vajna filmügyi kormánybiztos  budapesti központú Rádió 1 hálózatával. Így a Velencei-tó térségében élők, illetve a forgalmas M7-es autópályán utazók a nap jelentős részében a kormányközeli rádió budapesti műsorát hallhatnák helyi információk helyett.

rádió
Az MTI volt vezérigazgatója rádiós frekvenciához jutott
Belénessy Csaba cége nyerte a Médiatanács velencei helyi rádiós pályázatát.

A felperes Fehérvár Rádió pályázatát egyébként alakilag és tartalmilag is megfelelőnek találta a Médiatanács, de a milliárdos Vajnával szövetséges másik pályázó, a Belénessy-féle B&T nagyobb műsorszolgáltatási díjat vállalt a frekvenciáért, így a Fehérvár Rádió 14, a Belénessy-cég ezért 20 pontot kapott. Emellett a Médiatanács a B&T műsortervének szubjektív értékelésekor egy ponttal többet adott Belénessynek, mint a Fehérvár Rádiónak, amely viszont 2 pontot kapott a médiaszolgáltatási tapasztalataira, régi rádiós múltjára tekintettel, míg Belénessy cége nem rendelkezett rádiós múlttal, így nullát. (A két cégen kívül még a kecskeméti Gong Rádió Kft. és a velencei székhelyű VLCN FM Rádió Kft. is pályázott, de e pályázókat a Médiatanács kizárta alaki érvénytelenség miatt.) Vajna szövetségese, a B&T 57, míg a Fehérvár Rádió végül 52 pontot szerzett a pályázattal.

Hemzsegett a hibáktól Belénessyék pályázata

A csütörtöki pertárgyalás során viszont az derült ki, hogy a Médiatanács úgy tolta át a B&T Kft. pályázatát az alaki és tartalmi érvényességi vizsgálaton, hogy Belénessyék pályázata több súlyosnak tűnő hibát és hiányosságot is tartalmazott. Íme néhány példa:

  • A pályázatnak volt olyan oldala, ahol egy bizonyos DJ FM-et emlegettek szövetségesükként, míg a pályázat másik részén a Rádió 1 (Radio Plus Kft.) szerepelt. A felperes fehérváriak ügyvédje szerint emiatt a nyertes pályázó pályázata értelmezhetetlen, ellentmondásos, és erre nézve a pályázati kiírás tartalmi érvénytelenség jogkövetkezményét kellett volna alkalmazni.
  • Belénessyék a kötelezően alkalmazandó formanyomtatványt önhatalmúlag legalább három alkalommal is megváltoztatták, holott ennek a felperes szerint a pályázati kiírás szerint alaki érvénytelenség lenne a jogkövetkezménye.
  • A felperes kifogásolta továbbá azt is, hogy Belénessyék pályázatából kimaradt a három heti műsortervből kettő, amely szintén kötelező lett volna.

A Médiatanács elzárta volna a pályázati ajánlatot, de a bíróság szembe ment ezzel

A Médiatanács egyébként eleinte nem akarta megmutatni a vesztes félnek a győztesnek kihozott pályázó pályázatát, pedig ő ezt már az eredményhirdetés napján kezdeményezte. A Médiatanács az iratbetekintési igény után levélben fordult a győztes pályázóhoz, szinte biztatva Belénessyéket, hogy kérhetik a pályázat egyes részeinek titkosítását. Annak ellenére, hogy titkosítást legfeljebb a pályázat benyújtásakor igényelhettek volna a pályázók, Belénessyék ügyvédje viszont csak ekkor kezdeményezte a műsorterv titkosítását.

A bíróság azonban még az első tárgyalási napon, a múlt héten, felperesi indítványra úgy ítélte meg, hogy ha a Médiatanács – ráadásul bíróságon megtámadható végzés nélkül – elzárhatja a győztesnek kikiáltott pályázati ajánlati dokumentációt a vesztes féltől, akkor a vesztes fél arról nem tudna érdemben nyilatkozni, és a perhez szükséges információk nem lennének birtokában. A bíróság furcsállotta azt is, hogy az adattitkosításról nincs a Médiatanácsnak végzése, amiben indokolta volna a döntést.

A Fehérvár Rádió ügyvezetője a múlt heti, számára kedvező bírói döntés után ezért végül fényképeket készíthetett a teljes, fehérváriak szerint alaki és tartalmi hibás pályázatról, amelyet a Médiatanács győztesnek hozott ki korábban. Így derülhetett ki a fenti néhány hiba a felperes számára, aki a tegnapi tárgyalás alatt már ezekről is beszélhetett.

„Köztudomású”, hogy DJ FM = Rádió 1

A tárgyaláson a Médiatanács jogi képviselője egyébként azzal védekezett, hogy a DJ FM és a Rádió 1 használata között nem állt fenn ellentmondás, mivel „köztudomású”, hogy a budapesti Rádió 1-nek a korábbi neve a DJ FM. (Vajna egyébként eredetileg valóban DJ FM néven pályázott a budapesti rádiós frekvenciáért a 96,4 MHz-en, csakhogy a Médiatanács utóbb, még a médiaszolgáltatás kezdete előtt engedélyezte neki, hogy nevet váltson.)

Az NMHH Médiatanács jogi képviselője azt is mondta a bíróságon, hogy azért nem zárták ki a győztesnek nyilvánított Belénessyéket, mert a formanyomtatvány módosítása – vagy ahogy ő fogalmazott: kiegészítése – szükséges volt annak érdekében, hogy a jelzett kiegészítéseket a pályázó megtehesse. Erre a Fehérvár Rádió jogásza viszont úgy reagált, hogy a pályázati kiírás szövege alapján kiegészítéseket önálló oldalon lehet tenni, de a formanyomtatvány épp azért formanyomtatvány, mert nem lehet önhatalmúlag átírni a pályázó kedve szerint. Ráadásul korábban már történtek hasonló esetek, és akkor a Médiatanács még a kizárás pártján volt. A Fehérvár Rádió jogi képviselője nem értette, akkor most miért viselkedett máshogy a testület.

Nem baj, hogy nincs meg a háromból két műsorterves táblázat

A felperes szóba hozta, hogy a Médiatanács most úgy juttatná frekvenciához Belénessyék cégét, hogy nem rögzítették a pályázatukban pontosan a műsoraik, illetve a hálózati összekapcsolódások és lekapcsolások kezdési időpontjait, illetve nem csatoltak be a kötelező három darab heti műsorterv közül kettőt. A felperes szerint e mulasztások miatt már önmagában is ki kellett volna zárnia a B&T Kft.-t a pályázati eljárásból, hiszen ezek hiányában a győztes vállalásai nem lennének ellenőrizhetők. Az alperes Médiatanács viszont azzal érvelt, a győztes pályázó vállalásai számonkérhetők enélkül is.

A DJ FM név használata kapcsán a felperes annyit mondott még, hogy a bíróság dolga most az, hogy megítélje, ha a pályázatban nem volt utalás arra, hogy a DJ FM név azonos a Rádió 1 névvel, akkor az valóban köztudomású-e mindenki számára.

Ha már a „köztudomású” dolgoknál tartunk, érdekes körülmény, hogy a Belénessy-cég nevében meghatalmazással ugyanaz az a Bíró Balázs járt el a Médiatanácsnál, akiről cikkeink nyomán talán már valóban „köztudomású”, hogy ő Andy Vajna és a budapesti Rádió 1 (Radio Plus Kft.) ügyvédje, de számos hajdúsági, Vajna cégével hálózatba kapcsolódó rádiós frekvencia esetében az LB Rádió Kft. társtulajdonosa is, és ő az, aki a békéscsabai, számos hiányosságot tartalmazó pályázatot is benyújtotta a Radio Plus Kft. nevében.

A 24.hu az elmúlt időszakban számos, a Médiatanácsnál zajló rádiós pályázat kapcsán írt furcsaságokról. Ezek között azonos, hogy a grémium mindegyik esetben Andy Vajna filmügyi kormánybiztosnak, illetve szövetségeseinek kedvező döntéseket hozott a helyi, sokszor évtizedek óta rádiózással foglalkozó rádiósokkal szemben, akiknek egyetlen reménye a bíróság lehet, de nemrég Vajnáék, illetve a Médiatanács jogászai egy ilyen per esetében azt is elérték egy ügyvezetőváltással, hogy a pert függessze fel a bíróság 30 napra. A felfüggesztéssel a cél az lehet, hogy a Médiatanács visszavonulót tudjon fújni, és ne a bíróság állapítsa meg ítélettel, hogy a pályázó és a Médiatanács szabálytalankodhatott. Vajnáék egyébként a legkülönfélébb hibákat követik el.

Hogy végül a Médiatanács és a Vajna-Belénessy duó számára, vagy pedig a Fehérvár Rádió számára kedvező ítéletet hoz-e a velencei frekvencia kapcsán a bíróság, az október végén fog kiderülni, a bíróság ugyanis csütörtökön tárgyalási szünetet rendelt el a gyorsított eljárásban folyó perben, de a bíró – aki egyébként a nagyon hasonló békéscsabai frekvenciaháború perében is eljár – már jelezte, hogy a következő alkalomra írásba foglalt döntés várható.

Kiemelt kép: a velencei frekvenciáért Andy Vajnával szövetségben pályázó Belénessy Csaba a Korrektúra-díjak átadási ünnepségen Budapesten, a Boscolo New York Palace hotelben 2015. december 21-én. MTI Fotó: Kovács Attila 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

A video grab from footage broadcast by the UK Parliament's Parliamentary Recording Unit (PRU) shows Britain's Prime Minister Theresa May as she speaks in the House of Commons in London on January 15, 2019, before MPs vote on the government's Brexit deal. - Parliament is to finally vote today on whether to support or vote against the agreement struck between Prime Minister Theresa May's government and the European Union. (Photo by HO / PRU / AFP) / RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT " AFP PHOTO / PRU " - NO USE FOR ENTERTAINMENT, SATIRICAL, MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.