Média

Ezekre készül az RTL Klub idén

Kolosi Péter
Kolosi Péter
Kolosi Péter programigazgató egy vasárnap este megjelent interjúban elmondta, hogy a Válótársakon és az idén február elején debütáló A mi ki falunk második évadán kívül mire készülnek még, illetve hogyan értékelik a tavalyi évet.

Idei első nagyobb interjúját adta Kolosi Péter a SorozatWikinek, mely a tévétársaság csatornáinak 2017-es eredményeiről és idei terveiről is kérdezte az RTL Magyarország programigazgatóját, a tévétársaság vezérigazgató-helyettesét. Kolosi az interjúban elmondta, hogy a Survivor a legnézettebb napi műsor volt 2017-ben, pont ezért úgy döntöttek, hogy 2018-ban új évaddal lesz látható az RTL Klubon. Az X-Faktor kapcsán az hangzott el, hogy a műsor összességében hozta azokat az elvárt számokat, az X-Faktor pedig nagyon fontos a műsorstruktúra szempontjából, ezért is folytatódik majd új évaddal a műsor.

Amerikai sorozatokkal egyre nehezebb sikert elérni

A programigazgató az interjúban beszámolt arról is, hogy nagyobb nézettséggel futott A mi kis falunk fikciós sorozat első része, mint amire a csatorna számított, ezért is döntöttek arról, hogy új évadot rendelnek belőle, ami idén február 3-án debütál majd. A programigazgató ugyanakkor a Halálos fegyver nézettségi adatai kapcsán megemlítette, az amerikai filmsorozatok közül még a legnagyobbakkal is sokkal kevesebb nézőt lehet leültetni a tévé elé, mint pár éve, ezért messze nem annyira érdemes amerikai sorozatot adni főműsoridőben egy országos csatornán, mint korábban, ezért is alakították át a műsorstruktúrát úgy, hogy egyre kevesebb ilyen látható ebben a sávban, és ez volt az egyik oka annak, hogy elkezdett a csatorna a helyi gyártású sorozatok felé fordulni.

A régóta nálunk látható tengerentúli szériák még jól futnak, de a Válótársak egy epizódjának ismétlése jobban hoz manapság, mintha leadnánk egy részt az elmúlt években indult valamelyik amerikai sorozatból.

Persze azért a Halálos fegyvert is folytatják, a tavaszi műsorrendbe tervezték be a második évadot az RTL Klubon – derül ki az interjúból.

tévé, tv, televízió
Csüngenek a sorozatokon a magyarok
A néhány perc híján napi 5 órányi tévénézési időn belül a sorozatok és szappanoperák a legmeghatározóbb szórakoztatási formák. Érdekes az is, hogy viszonylag nagy a híréhség. Itt vannak a legújabb tévépiaci adatok.

Civilekkel folytatódik a Konyhafőnök

Kolosi a beszélgetésben azt is bejelentette, hogy a Konyhafőnök idén tavasszal civilekkel tér vissza az RTL Klubra.

A VIP évadhoz sok celeb is kell és azt se szerettük volna, hogy innentől hétköznapi játékosok ne tudjanak jelentkezni.

A Konyhafőnök Junior 2017 őszi eredményeiről– a Sorozatwiki szerint nézettségben nagyjából a harmadát hozta az előző évadánál az RTLII-n – a programigazgató azt mondta, nem tartja az eredményt nagy bukásnak, bár valóban sokkal rosszabb eredményeket hozott, mint korábban.

Az is igaz, hogy egy sokkal nehezebb piaci helyzetben kellett mozognia a műsornak, mint korábban. Az se tett jót, hogy egy évvel korábban már felvettük, de csak most adtuk le. Ez nem szokott használni egy produkciónak. Nagyon erős verseny volt, így nyilvánvaló volt, hogy azokat a számokat nem tudja majd hozni a műsor, mint az előző évadban.

Az idei éves terveket illetően Kolosi elmondta még, az RTLII-n képernyőre kerülő ValóVilágon és az RTL Klubra visszatérő X-Faktoron és a Survivor új évadán kívül jön a Deception is az RTL Klubra, főműsoridőben, de pontos premierdátumot még nem tudott említeni a programigazgató, ugyanis az ABC-n is csak márciusban lesz először látható a sorozat. Ez egyébként egy illuzionistáról szól.

A Válótársakon és az idén február elején debütáló A mi ki falunk második évadán kívül egy harmadik heti fikciós sorozat, a Tanár is képernyőn lesz. Ez utóbbi egy kimondottan családi sorozat lesz, ami egy német adaptáció.

A Mokka más jellegű

Szóba került az is, hogy az RTL Klub tavaly annak ellenére hozta vissza húsvéttól a Reggeli című műsort, hogy a tévé vezetősége pár hónappal előbb még azt mondta, nem érdemes a reggeli sávba fektetni, majd pár hónappal utána mégis elindult egy ilyen műsor. Erről Kolosi azt nyilatkozta:

Megtaláltuk azt a producert és azt a konstrukciót, hogy érdemes legyen foglalkozni egy reggeli műsorral. Örülök neki, hogy újra elindult a Reggeli, és annak is, hogy a nézők visszacsatlakoztak és nézik. Fontos és érdekes színfoltja ez az RTL műsorstruktúrájának.

Arra a felvetésre, hogy ennek ellenére nézettségben nem tudták legyűrni a TV2 Mokkáját, azt mondta, ez azért nem zavarja őket, mert a Mokka korábban kezdődik és más jellegű műsor, a nézettségi versenyt pedig főműsoridőben kell megnyerni, nem reggel.

A TV2 lemásolta A Falat, és náluk is jól teljesít

A Sebestyén Balázs vezette 1 perc és nyersz című vetélkedő tavalyi tavaszi visszatérésének nem túl erős nézettségi adatai kapcsán – a műsor átlag alatti és átlag körüli eredményeket szállított – Kolosi azt mondta, annyira nem volt már benne semmi újdonság, hogy nem is számítottak nagyobb sikerre, ezt lezáró évadnak tervezték eleve, mert kifutott a formátum. Másrészt már ekkor tudták, hogy jön majd helyette Sebestyén Balázzsal A Fal.

A Fal és a TV2 ehhez kísértetiesen hasonló műsora, A Piramis sem maradhatott ki az interjú témái közül. Kolosi azt mondta, első ránézésre tudták, hogy kell nekik A Fal, és azt is érezték, ezt Sebestyén Balázsnak kellene vezetnie. A műsorvezető is így volt ezzel.

Ebben a vetélkedőben én nagyon hiszek, azt gondolom, hogy a nézők is hisznek benne, ezt mutatta a premier epizód is

– hangoztatta a programigazgató, aki azt is megemlítette, hogy fontosnak tartották, hogy ha bárki hasonló műsort akar bemutatni (ahogy tette azt a TV2), akkor a néző először mindenképp az eredetit lássa, ezért mentek el Milánóba és forgattak egy rendkívüli részt belőle, még mielőtt a magyar változat – az eredetileg tervezett része – elindult volna. Kolosi elismerte, hogy a második epizód nézettsége már kisebb volt, de hozzátette, ebben a sávban így is nyerni tudott.

„Nézettségi szempontból kétféleképp szoktunk gondolkozni. Van egy magunk felé támasztott elvárás, ez nagyon sokszor nem is konkrét szám. A másik elvárás, hogy az adott sávban futó műsor nézettebb legyen, mint a konkurens csatornáé, és ennek az elvárásnak megfelelt a folytatás is. Nyilván nem tett jót az, hogy egy hirtelen döntés volt aznap este. A Celeb vagyok forgatásán is volt hasonló, csak épp a szeszélyes időjárás miatt. Akkor arról kellett döntenünk, hogy korábban legyen a műsor a viharveszély miatt, konkrétan egy fél adás ki is esett. Ez se volt túl jó fejlemény”. Kolosi hozzátette, Dél-Afrikában rendkívül szeszélyes az időjárás és a semmiből akár egy durva jégeső is érkezhet. „Aki a nézte a műsort, az szintén tudhatja, hogy nem kamuzunk. Ráadásul a Celeb vagyok nézettségének se tett jót az egész, mert váratlanul kellett változtatnunk az aznap esti műsorstruktúránkon”.

tévé tv távkapcsoló. fotó: thinkstock
Megbüntették a nézők az RTL-t és a TV2-t a médiaháborúban
A szombati eldurvult médiaháború nézettségi eredményei felemásak: az RTL és a Fal megnyerte ugyan az estét a Korhatáros szerelemmel szemben, de nem lehetnek felhőtlenül boldogok. A TV2-nél pedig pláne nem.

Arra, hogy a TV2-n A Piramis idei első adásai kiemelkedő nézettséget produkálnak, a programigazgató azt mondta:

Valóban, ahogyan A Fal premier adása elképesztő nézettséget produkált , ezzel is bizonyítva, hogy ez egy egészen kiváló formátum. Így történhetett, hogy miután ezt a TV2 lemásolta, a vetélkedő ott is jól teljesít.

Nem a TV2 miatt szűnt meg a Film+2

Tavaly nyáron a Film+2 csatorna megszűnt, helyén az RTL Gold indult, ahol saját gyártású műsor indult, az Anikó Show. Arra, hogy ez megérte-e, Kolosi lényegében megismételte Vidus Gabriella vezérigazgató tavaly júniusban a 24.hu-nak adott interjújában megjelenteket, vagyis hogy azért döntöttek a Film+2 megszüntetése mellett, mert Magyarországon nagyon sok film van a képernyőn, még a nem filmcsatornákon is rengeteg filmet sugároznak, és mivel övék a legnézettebb filmcsatorna (a Film+), ami egyben a legnézettebb kábelcsatorna is, így az volt a kérdés, hogy mellé megéri-e még egy filmcsatorna. Arra jutottak, a második filmcsatorna nem ad hozzá az RTL portfóliójához és a hazai kínálathoz. Innen jött az ötlet, hogy csináljanak egy új talkshow és gameshow csatornát.

A számok magukért beszélnek: egy sikeres indulásról beszélhetünk, ez nem is kérdés

– húzta alá Kolosi az RTL Gold kapcsán.

Arra, hogy a TV2 Csoport rengeteg filmjogot vásárolt, illetve elvásárolt az RTL Magyarországtól, és ez szerepet játszott-e döntésben, Kolosi azt mondta, nem gondolja, hogy a TV2 „elvásárolt volna”, ez nem jó megfogalmazás, egyszerűen arról van szó, hogy amiket a TV2 felvásárolt, azokkal kapcsolatban úgy határoztak, hogy nem érdemes őket megvásárolni. Az elmúlt években azokat a filmes üzleteket, amiket az RTL meg akart kötni, nyilván versenytárgyalások után, de meg is kötötte.

Egy bizonyos szintnél nem érdemes nagyobbra duzzasztani már a vásárolt tartalmakat, pont azért, mert az amerikai sorozatok már nem mennek annyira jól a magyar piacon.

A programigazgató hozzátette, a hazai nézők számára a legjobb szériák a Warnernél vannak és a Warner Bros-szal való üzlet a mai napig él, így ezeket a produkciókat el is hozzák a nézőknek.

Csak azért, hogy nálunk legyenek olyan tartalmak, melyeket látható módon a magyar nézőknek már nem annyira érdekesek, nem fogunk megszerezni. Az RTL Magyarország nem úgy vásárol, hogy bemegy a boltba és ami a polcon található, azt beteszi a kosárba. Van a hazai piacon, aki így csinálja, de nekünk nem ez a stratégiánk. Tudatosan vásárolunk olyan termékeket, amikről úgy gondoljuk, hogy a nézőknek és nekünk is érdekesek lehetnek.

Lapos Föld és jósda

A tavaly nyári Fókusz adás kapcsán, mely a lapos Föld elmélettel foglalkozott, Kolosi azt mondta, az elmélet ugyan teljes hülyeség, de ott volt a másnapi adásban annak cáfolata is.

Nyilván előfordulhat egy naponta jelentkező magazinnál, hogy nagyon ritkán, de nem úgy mutat be egy anyagot, ahogy az elvárható lenne. Ilyenkor az a dolguk a készítőknek, hogy ezt javítsák és ezek szerint ezt másnap meg is tették.”

Az RTL Klubon minden hétköznap látható jóslás műsor is. Az ezzel kapcsolatos felvetésre, Kolosi úgy reagált, a periférikusabb idősávokban bármely külföldi és több hazai csatornán is található ilyen műsor és a délelőtt képernyőn lévő jósműsor pontosan ugyanolyan, mint a televíziós vásárlás, sőt televíziós vásárlás ablaknak is minősül, épp ezért egy ilyen műsor nem befolyásolja az RTL Klub hiteleséségét.

Hosszú távú tervek vannak az Oltári csajokkal

Az RTLII-n debütált Oltári csajok napi sorozat első tanulságairól Kolosi azt mondta, hasonló eredményekre számítottak Kalamár Tamással, a sorozat showrunnerével.

Mivel az Oltári csajok 101 részen keresztül van képernyőn, így hosszú távú célok is vannak vele kapcsolatban. Örülünk neki, hogy a telenovella magyar gyártásban is életképes műfaj. Jó hír nekünk, hogy megszerették a sorozatot a nézők, rendkívül pozitív visszajelzés ez nekünk.

A programigazgatót megkérdezték arról is, hogy 2017-ben az RTL Klub szinte minden nap legyőzte esténként a TV2-t, a Cool mindig a Prime-ot, a Film+ általában a Mozi+ csatornát, de az RTLII a legtöbbször kikapott a SuperTV2-től. Kolosi erre azt mondta, nem biztos benne, hogy a különböző csatornákat érdemes vetélytársként összehasonlítani egymással, hanem inkább a teljes csatornaportfóliót érdemes nézni, kerek egészként, hiszen mindenki a piacon portfólióban gondolkozik, az RTL Magyarországról pedig általánosan elmondható, hogy portfólióként tekintve mindig legyőzi a TV2 Csoportot. A programigazgató hozzátette, a SuperTV2 is csak azóta tudja legyőzni az RTLII-t, hogy átkerült a Jóban Rosszban a SuperTV2-re, ennek köszönhetően viszont az RTL Klub még nagyobb előnyt érhetett el a TV2-vel szemben. Az RTL Magyarország nem készül arra, hogy a Barátok Közt sorozatát hasonlóan áttenné az RTLII-re, amit egyébként a portfólió sikeres elemeként tartanak számon.

 A Celeb vagyok hozhatott volna jobb számokat is, de…

Annak kapcsán, hogy a Celeb vagyok, ments ki innen az RTL elmúlt tíz évének az egyik legfontosabb brandje volt, és bár a tavalyi évad is mindig nyerte a sávját, de most nem hozott olyan kiemelkedő eredményeket, mint korábban, Kolosi azt mondta, ez tényleg így van. Ennek oka pedig az, hogy sokkal nagyobb a verseny a tévés piacon jelenleg, és ez hozzájárult a nézettség eséséhez. Ezzel együtt a Celeb vagyok az ősz egyik legsikeresebb műsora, a Survivorhöz és A Konyhafőnök VIP-hez hasonló eredményeket hozott. „Ráadásul azt se felejtsük el, hogy heti hét adás volt ebből a műsorból, és annak különösen örülünk, hogy hétvégenként is jó eredményeket tett le az asztalra. Elmondtuk korábban is: nem örültünk neki, hogy Balázs és Jani nem vezethette a műsort. Hozhatott volna még jobb számokat, de az, hogy ne legyünk elégedettek húsz százalék körüli eredményekkel, abszolút nonszensz lenne”.

Arra, hogy a Celeb vagyok rendkívül drága műsor, és ilyen nézettség mellett megéri-e legyártatni, vagy ez már csak a presztízsről szól, Kolosi azt mondta, a műsor az RTL Magyarország egyik legfontosabb márkája, ezt mutatta a nézettség is, az emberek fogyasztották a műsort a lineáris tévéműsorban és egyéb módokon is.

Soha nem volt cél, hogy a műsor minden évben adásba kerüljön, hosszú távon tervezünk a realityvel. Ha nem is a következő egy-két évben, de a jövőben is szeretnénk visszahozni a produkciót.

Majd visszaerősít a Barátok Közt

A SorozatWiki felvetésére, hogy az Éjjel-Nappal Budapest tavaly ősszel csak közepes eredményeket ért el, és a Barátok Közt is jelentős nézettségvesztést szenvedett el, Kolosi azt mondta, érdemes tisztázni, mindkét műsor kilencven százalékban a vele szemben lévő konkurens műsort megverte. Fontos szempont, hogy ezek a szériák is vezetni tudják a saját sávjukat.

Fragmentálódik a piac, a műsorok share-je csökken, így természetes, hogy a közönségarány olyan sorozatok esetében esik, melyek régóta képernyőn vannak.

Arra, hogy a Barátok közt ezúttal viszont csatornaátlag alá csökkent, Kolosi azt mondta, szerinte változni fog ez a helyzet.

Van ok a büszkeségre

Kolosi összességében értékelve 2017-et azt mondta, egy nagyon kiélezett versenyben eltöltött éven van túl a csatorna, és büszkék a csatornáik teljesítményére, hisz sok sikeres műsort és vásárolt tartalmat tudtak bemutatni, és a RTL Magyarország az évet egyértelmű piacvezetőként kezdte és fejezte is be. Az RTLII teljesítménye Kolosi szerint külön kiemelendő, mivel a ValóVilág nélkül is jó eredményei voltak. Elégedettek az RTL Gold teljesítményével és az RTL Híradó is nagyon komoly különbséggel tudott piacvezető lenni, mely a legnézettebb hírműsor ma ma Magyarországon.

tv2 tények, tv2, stúdió, gönczi gábor, marsi anikó, stúdió, tények
Megdöbbentő, hányszor nyert a Tények egy év alatt
Többször is ellenőriznünk kellett, miután az elképesztő adatokhoz hozzájutva magunk se hittük el, hogyan alakult az RTL Híradó és a TV2 hírműsora közötti párharc 2016 decembere és idén december között.

Megújul az RTL Most

A beszélgetésben szóba került az is, hogy január végére újul meg teljesen az RTL Most nevű platform. Ennek köszönhetően az RTL-es tartalmakat a néző akkor és ott tekintheti meg, ahol és amikor csak akarja. A saját gyártású műsorok mellett sokszáz órányi vásárolt tartalom – köztük a legnépszerűbb sorozatok – és kifejezetten gyermekeknek szóló válogatás várja majd a kikapcsolódni vágyókat. A megújult felületnek könnyebb lesz a kezelhetősége és Kolosi reményei szerint elnyeri majd a felhasználók tetszését.

Gundel Takács Gábor, a TV2 Áll az alku című műsorának műsorvezetőjeként
Elárulták, mikor tér vissza az Áll az alku
Már nem kell sokat várni Gundel Takács Gábor táskás műsorának visszatérésére a TV2-re.

Kiemelt kép: Kolosi Péter. Fotó: Berecz Valter, 24.hu (archív)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik