Média

Már költözik is Index-közelbe a Figyelő

A 24.hu információi szerint már a hét második felétől, ha szeretnének, akár együtt is cigarettázhatnak két újságcikk megírása között az Index és a Figyelő munkatársai: várhatóan szerdán beköltözik a Terror Háza milliárdos igazgatója, a Schmidt Mária által felvásárolt hetilap szerkesztősége abba az épületbe, amelynek tulajdonosa a Schmidt Mária féle BIF, és ahol az Index.hu is működik.

Alig több mint két héttel azután, hogy lezárult a Figyelő legutóbbi kiadójának, a Mediacitynek a felszámolása, majd alig pár napra rá kiderült, hogy az előzetes várakozásoknak megfelelően az évek óta a leggazdagabb magyarok toplistáján többmilliárdos vagyonával szereplő Schmidt Mária, a Terror Háza múzeumigazgatójának újonnan létrehozott cége, a K4A Lapkiadó megvásárolja a Figyelőt a Mediacitytől, máris némi változásra készülhetnek a hetilap munkatársai. Tőlük tudjuk, hogy már szerdán költözik a budapesti belvárosból az újság szerkesztősége abba az óbudai irodaházba, ahová a K4A Lapkiadót Kft. székhelyét is bejegyezték, azaz a III. kerületi Polgár utca 8-10. szám alá. Ezen a címem működik a Spéder Zoltán fémjelezte CEMP (Közép Európai Médiaszolgáltató) is, mely az Index.hu-nak, a Femina Mediának, a Velvetnek, illetve a napi.hu internetes portáloknak és az InfoRádiónak is tulajdonosa.

Mindenkit átvettek

Az új kiadócég, a K4A amúgy a Figyelő eddigi valamennyi munkatársát átvette a Mediacitytől, így a megszokott szerzői-szerkesztői gárdával készül tovább a lap. A szerkesztőség tagjai most kivárásos állásponton vannak: azt mondják, az hogy milyen lesz az új tulajdonossal a viszonyuk, várhatóan a jövő év első két hónapjában derül ki.  A figyelősök egyelőre inkább pozitív vagy semleges szavakkal beszélnek az új helyzetről, de ez mondjuk nem meglepő azután, hogy az előző kiadójuknál, a Mediacitynél több mint egy éven át voltak bizonytalanságban a kiadó ellen indult felszámolási eljárás miatt.

Az új kiadói csapat egyelőre profinak tűnik

– fogalmaz egyik forrásunk.

A tulajdonos arról nem beszél, van-e más felvásárlási terve is

Az új tulajdonost, Schmidt Máriát sajnos hiába szerettük volna megkérdezni a Figyelő jövőjével kapcsolatos terveiről, valamint arról, vannak-e a médiaszektorban további felvásárlási tervei is, mert múzeumi sajtóosztályán keresztül azt üzente vissza megkeresésünkre, hogy nem kíván válaszolni a kérdéseinkre. A Figyelő általunk megkérdezett tagjainak sem mondtak többet ennek kapcsán, csak konkrétan a lap jövőjével kapcsolatos elképzelésekről esett szó eddig.

Pedig további felvásárlási lehetőségek egyébként az idei, a hazai médiapiac tulajdonviszonyai szempontjából mindenképpen mozgalmasnak mondható év után is akadhatnak még, méghozzá többek között éppen a Figyelő új székhelyének háza tájáról. Sok pletykát hallani arról, hogy bár a CEMP-nek a jelenlegi cégnyilvántartási adatok szerint Spéder Zoltán a tulajdonosa, de nem kizárt, hogy Spéder ettől a befektetésétől is megválni készül, csakúgy, ahogyan például az FHB, a BIF, valamint a portfolio.hu és a penzcentrum.hu oldalakat is működtető NET Média Zrt. esetében, és az Alfatrader márkanéven deviza és CFD kereskedési szolgáltatásokat kínáló CEMP Trade Kft. esetében már megtette.

Spéder és Schmidt cégeinek összeköltözése kapcsán azt még érdemes tudni, hogy a két milliárdos régi ismerőse egymásnak, sőt a BIF (Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.) cégben lévő tulajdonrészét éppen Schmidt Máriáéknak adta oda Spéder“a kegyvesztett Spéder tálcán nyújtotta át vállalkozását Schmidt Máriáék cégének” – jelent meg akkoriban. Ebből pedig az is következik, hogy az Index.hu-nak már eddig is, a Figyelő szerkesztőségének pedig majd csak szerdától helyet adó épület a BIF ingatlanportfóliójába, vagyis Schmidt Máriáékhoz tartozik. Önmagában az összeköltözés azonban még közel sem jelenti azt, hogy például az Index és a Figyelő azonos üzleti érdekeltség alá is kerülne.

Minőség, méltányosság, mértéktartás

A 24.hu december 3-án elsőként írta meg, hogy lezárult a Mediacity ellen indított felszámolási eljárás, méghozzá azzal a bírói döntéssel, hogy a cég folytathatja üzleti tevékenységét, mivel sikerült hitelezői egyezséget kötni. Ennek ellenére forrásaink már akkor Schmidt Máriát tartották a Figyelő lehetséges új tulajdonosának. Schmidt ezután az Origónak adott egy nyilatkozatot, melyben bejelentette, hogy ő vette meg a lapot. Azt mondta, három szóval jellemezhető, milyen újságot szeretnének csinálni a Figyelőből: minőség, méltányosság és mértéktartás.

Hozzátette: nagyon sok tudás halmozódott föl a hetilapnál, és ennek az elvesztése óriási veszteség lett volna a hazai sajtóvilágban. Önmagáról pedig azt mondta, ha nem jelent volna meg befektetőként, a lap megszűnt volna.

A lap rá néhány nappal pedig már frissített impresszummal (azaz kiadóként immáron a K4A feltüntetésével) és a posztot változatlanul betöltő Lambert Gábor főszerkesztő tulajdonosváltásról szóló beköszöntőjével, de ezt leszámítva a megszokott rovatokkal és tipográfiával jelent meg.

Kis példányszám, nagy közéleti hatás

A Figyelő hetilap példányszámát jelenleg nem mérik (a felszámolóbiztos valószínűleg nem akart erre költeni), de a korábbi MATESZ-mérések során 7-8 ezer körül mozgott. Bár ez nem tekinthető túl magas példányszámnak, a lap az utóbbi időben számtalan tényfeltáró cikkel és jelentős interjúval tudta tematizálni a hazai közéletet.

A Figyelőt eddig kiadó, a felszámolási eljárás alól kikerülő Mediacity médiaportfóliójának többi elemét, vagyis például a CHIP Magazin, a Motorrevü, az IPM, a Műszaki Magazin kiadási jogait nem érintette a változás, azaz csak a Figyelőt vették meg.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik