Média
schmidt-maria(960x640).jpg (Array)

Schmidt Mária vette meg a Figyelőt

Korábban a témában:

Hétfőn aláírták a megállapodást, Schmidt Mária vette meg a Figyelő hetilapot – írja az Origo.

A lap új tulajdonosa azt mondta, három szóval jellemezhető, milyen újságot akarnak csinálni a Figyelőből: minőség, méltányosság és mértéktartás.

Nagyon sok tudás halmozódott föl a hetilapnál, és ennek az elvesztése óriási veszteség lett volna a hazai sajtóvilágban

– mondta a Terror Háza milliárdos igazgatója, aki nemrég alapított új lapkiadót.

Hozzátette, ha nem jelent volna meg befektetőként, a lap megszűnt volna.

A felszámolási eljárás tavaly november 4-én indult meg a kiadóval szemben, mely nem fizetett ki egy szállítói számlát egy elszámolási és tulajdonosi vita következtében.

A Figyelő hetilap példányszámát jelenleg nem mérik (a felszámolóbiztos valószínűleg nem akart erre költeni), de a korábbi MATESZ-mérések során 7-8 ezer körül mozgott. Bár ez nem tekinthető túl magas példányszámnak, a lap az utóbbi időben számtalan tényfeltáró cikkel és jelentős interjúval tudta tematizálni a hazai közéletet.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73908380, A kiállítást a 2B Galéria a magyarországi deportálások 75. évfordulója alkalmából szervezi és a II. világháborúban elpusztított 565 000 magyar zsidónak állít emléket. Koncepciója szervesen kapcsolódik a Waldsee 1944 című, a galériában 2004-ben (majd később még több mint húsz helyszínen, többek között Berlinben, Washingtonban, New Yorkban és Cape Town-ban) bemutatott kortárs képzőművészeti projekthez.  A holokauszt áldozatainak leveleit ma levéltárak őrzik. A képeslapok, papírfoszlányok, levelek a munkaszolgálat és a deportálás különleges dokumentumai, legtöbbször szerzőjük életének utolsó pillanataiban íródtak. Waldsee az auschwitzi megsemmisítés szimbolikus helyszíne., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.