Kultúra
Meghalt Kévés György építész, aki határokat feszegető munkáival örökre megváltoztatta Budapest arcát
Nyolcvannyolc éves volt.
2024. 03. 11. 11:54
Élő
Al Pacino érkezik a legjobb film kategóriával, nem szórakozik sokat, hamar kiböki, hogy a 10 jelölt közül az Oppenheimer szerezte a díjat.
2024. 03. 11. 03:26
Élő
Az eddigiekhez hasonlóan most is korábbi jelöltek érkeznek a színpadra: Michelle Yeoh, Jennifer Lawrence, Sally Field, Charlize Theron, és Jessica Lange.
2024. 03. 11. 03:19
Élő
Ki más érkezhetne a színpadra átadni a legjobb rendezőnek járó Oscart, mint Steven Spielberg?
2024. 03. 11. 03:06
Élő
Korábbi nyertesek, Nicolas Cage, Matthew McConaughey, Brendan Fraser, Ben Kingsley és Forest Whitaker érkeznek bemutatni az idei jelölteket. Cage kiemeli, hogy Paul Giamatti a Téli szünetben végig kontaktlencsét viselt, úgyhogy kábé vak volt – ezt mondjuk ő is simán bevállalta volna. A díjat Cillian Murphy viheti haza az Oppenheimer címszerepéért.
2024. 03. 11. 03:03
Élő
A Navalnij című dokumentumfilmből vett részlettel indult az elmúlt évben elhunytak emlékének szánt szekció miközben Andrea Bocelli a Time To Say Goodbye-t énekelte.
2024. 03. 11. 02:56
Élő
Ariana Grande és Cynthia Erivo adják át a legjobb eredeti filmzene és a legjobb eredeti betétdal díjat.
2024. 03. 11. 02:49
- 12:15 Orbán: Nekem higgyenek, ne a felmérésnek álcázott propagandajelentéseknek
- 11:58 Magyar nyomok az észak-olasz hóban – Csavargások az Alpokban a téli olimpia apropóján
- 11:20 Gondolta, színesíti a show-t: fenékre huppant a téli olimpia megnyitóján a francia sífutó
- 11:05 „Meglátta, hogy a társa sír, és odavitte neki a Marokbabát” – úton a világhír felé egy maroknyi magyar kapaszkodó
- 11:04 „Szétszurkállak” – Magyar Péter videója szerint késeléssel fenyegették a Tisza Párt női önkénteseit
- 10:38 Gyilkos galócát ettek: négyen meghaltak, hárman májátültetésre várnak Kaliforniában
- 10:33 Szikora Róbert talált egy dalt, amit Fenyő Miklóssal és Szenes Ivánnal közösen írtak, de még senki nem hallhatta
- 10:15 Egy ukrán anya évekig halottnak hitte, el is temette fiát, aki egyszer csak fölhívta őt telefonon
- 10:02 „Öngyilkossági szándékát jelezte” egy diák az ercsi általános iskolában, a protokoll szerint mentőt hívtak hozzá
- 10:00 A 3-2-1-szabály, amit mindenkinek követnie kellene a pihentető alvásért
- 10:00 Hogyan védekezzünk a propaganda ellen?
- 09:18 24/7: Egy csirke, egy fa és egy színházigazgató
- 09:16 Belső vizsgálatot indított a veszprémi kórház a Kutya Párt állkapocstöréssel hazaküldött aktivistájának ügyében
- 09:05 Szennyezett csecsemőtápszert hív vissza az egyik magyarországi áruházlánc
- 09:01 Eltört a kulcscsontja, de így is befejezte a szakaszt a 20 éves magyar bringás
- 05:45 Kvíz: mennyire emlékszel az ezredforduló környékére? Nosztalgiázzunk!
- 08:45 „Nem fogok magamból bohócot csinálni” – Kiara Lordot úgy felidegesítette Stohl, hogy kész a verseny feladására
- 07:00 48 millió forint jár vissza egy devizahiteles családnak, a bíróság ítéletét az apa már nem érhette meg
- 07:25 A Nagy Ő: Stohl Andrást nem fogják érdekelni a negatív vélemények, ha a végén összejön Kiara Lorddal
- 07:15 Velencén és a Balatonnál is gázolt a vonat
- 06:44 Hiánycikk lett egy gyógyíthatatlan betegség gyógyszere
- 08:18 Nem tervezett katonai tevékenység miatt lezártak két repteret az amerikaiak Lengyelországban
- 07:25 Annyira megdrágult az ezüst, hogy platinára vált a Pandora
- 08:43 Norovírus az olimpián: karanténba került egy újabb csapat
- 11:04 „Szétszurkállak” – Magyar Péter videója szerint késeléssel fenyegették a Tisza Párt női önkénteseit
