Kultúra
A fotóriporter, szerkesztő az MTI volt munkatársa életének 76. évében hunyt el kedden - tudatta a család az MTI-vel.
2014. 11. 04. 18:40
Ha nem történik azonnal előrelépés a két és fél éve húzódó állami tulajdonba vétellel kapcsolatban, elvérzik a teátrum.
2014. 11. 04. 13:12
Ingyenes kiállítással várja az érdeklődőket a Virág Judit Galéria. Szeretnék elérni, hogy a fiatalabb generáció is kötődjön a hazai képzőművészethez.
77 évesen rövid, súlyos betegség után hunyt el a színésznő.
A Budapesti Fesztiválzenekar igazgatóját kérte fel a német kormány, hogy tervezze meg és vezényelje le a november 9-i ünnepet a berlini Konzerthausban.
2014. 11. 04. 06:42
A Static-X korábbi frontembere 48 éves korában hunyt el. A körülményekről egyelőre nem sokat tudni, annyi biztosnak tűnik, hogy komoly tervei voltak a jövőre nézve.
Idősebb házaspár a forgalomban. A feleség cseveg, utasít, kontrollál, élő GPS. A férj tűr, néha felcsattan. Aztán jön a szomorú fordulat.
2014. 11. 02. 09:08
"Ha valaki megmondja neki előre, hogy a felesége negyvenegy évesen, hat évi válogatott szenvedések múltán meghal, dehogy veszi meg azt az órát." Spiró a mai Matiné.
Húsz, az egész életművet bemutató Rembrandt festmény is látható a Szépművészeti Múzeum új kiállításán.
November elseje Mindenszentek ünnepe – az összes üdvözült lélek emléknapja.
Kerényi Miklós Gábor helyét Lőrinczy György veszi át.
2014. 10. 31. 14:23
Jön a Petőfi TV és az állami sportcsatorna, bővíti csatorna- és műsorkínálatát a közmédia.
Jövő májusban mutatják be a legendás filmrendező soha meg nem jelent utolsó művét.
Perrel fenyegetőzik a sztárrendező, amiért a Scala nyolc év után levette műsoráról Aida-rendezését, a darab szintén általa tervezett díszleteit pedig eladta Kazahsztán egyik operaházának.
Az életveszély elhárítása is több százmillió forintba kerülne.
Nemcsak a szultán nyomába erednek, de a tévhitek ellen is felveszik a kesztyűt.
Jótékonysági árverésen keresnek nevet szereplőiknek neves írók, az érdeklődők november 20-ig online is licitálhatnak.
A francia író, forgatókönyvíró, színész 92 éves volt – halálának hírét a Goncourt Akadémia közölte.
2014. 10. 28. 20:01
Az énekes a hatvanas években egy londoni éjszakai bárban ajándékozta oda a szemüveget egy nőnek, aki tánc közben megcsípte a fenekét.
Egy ausztrál kutatás kimutatta, hogy az amerikai könnyűzene alakjai a lakosság átlagához képest 15-20 évvel korábban hunynak el.
Az amerikai alternatív rockbanda ismét ütős vírusvideóval jelentkezett.
Kiderül az alábbi képregényből.
2014. 10. 28. 10:13
- 21:01 Kinőtt a földből az év legjobb magyar filmje
- 20:34 Chappell Roan az extrán villantós ruhájáról: „Nem érzem annyira botrányosnak”
- 20:27 Megijedtek, és szoronganak a diákok, miután kézigránátos oktatófilmet vetítettek le nekik honvédelmi órán
- 20:12 Először szólalt meg valaki a brit királyi család szűk elitjéből az Epstein-aktákról
- 19:46 Magyar Péter: a Tisza Párt szombaton mutatja be több mint 140 oldalas programját
- 19:27 Hiller és Czeglédy is függetlenként jelentkezett be a választásra, míg az MSZP lehet, nem is indul, utóbbit pedig a DK mutatta be
- 19:09 Bangó Margit állapotáról nyilatkozott az unokája: „Hónapok óta kórházban van kisebb-nagyobb megszakításokkal”
- 19:00 Választás, tehén, személycsere, rekordok: ez a kvíz megmutatja, mennyire emlékszel a januári történésekre
- 19:00 Megjósolta a világ leghíresebb mormotája, meddig tart még a tél
- 18:59 Lázár János bevallotta: "Orbán Viktor hibáiból könyvet tudnék írni"
- 18:16 Lengyelország vizsgálja, hogy Jeffrey Epstein kapcsolatban állt-e az orosz titkosszolgálatokkal
- 18:10 Büntetőkkel jutott Eb-döntőbe a női pólóválogatott
- 18:04 Kevesebb vakcina, több vörös hús – veszélyes irányt vett az amerikai egészségügy RFK Jr. alatt
- 17:59 Sipos Péter az anyagi helyzetéről: Nem kirívó az életszínvonalunk, de beletörődtem
- 17:51 Újabb politikus mondott le az Epstein-botrány miatt, saját kormánya fel is jelentette
- 11:04 Első világháborús bomba szorult a francia férfi végbelébe
- 12:52 Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát
- 17:06 Elhatárolódnak a helyiek a Magyar Pétert lefejezéssel fenyegető férfitől
- 17:36 „Ne szégyenlősködj. Gyújtod? Azaz, jó volt?” – hároméves kisfia előtt kristályozott a nő, a nyolcéves gyermeke szolgálta ki a vevőket
- 07:25 Bombát robbantott Pintér Bence: 1,7 milliárd forint eltűnésére hivatkozva a győri közgyűlés feloszlatását kezdeményezi
- 09:45 Gáspár Bea: Igazat szólt a miniszterelnök úr, egyre több a diplomás cigány, Evelin is a Külügyminisztériumban dolgozik
- 11:56 Stohl Rebeka nem tudja elképzelni Kiara Lordot a családi asztalnál
- 13:28 „Hamis vádakkal szemben itt az igazság” – reagált a megvádolt cég Pintér Bence videójára
- 06:59 Befektetési botrány a Hit Gyülekezetében: felfüggesztettek egy lelkészt
- 08:20 Tiszás képviselő: kiszállt a NAV a Tiszát támogató vállalkozókhoz Hatvanban – az adóhivatal cáfolta, hogy razziáztak volna
