A Magyarország Kedvenc Műsora YouTube-csatorna múlt heti adásában az Eszenyi-ügy és a színházi visszaélések megelőzése volt a téma, amikor Molnár Áron bedobta Alföldi Róbert nevét példaként:
Hányszor találkoztunk például egy ilyen helyzetben Alföldi Róbert nevével? Hányszor lett kimondva bizonyos próbafolyamatoknál, hogy hogyan tett tönkre embereket? Hányszor hallgattuk végig büfépultoknál, hogy hogyan alázta meg ezeket az embereket?
– mondta Molnár, azóta pedig többen megnyilvánultak a témában (bár Udvaros Dorottya felháborodását fejezte ki utólag az őt megkereső lap eljárása miatt).
A Blikk most megkérdezte a témában Puskás Tamást, a Centrál Színház igazgatóját, aki elmondta, hogy Alföldi személyét náluk szakmai bizalom övezi. „Neki köszönhetjük a remekbe szabott magyartenger és Az ügynök halála című produkciókat, amelyek jelenleg szerepelnek a Centrál Színház műsorán, és a jövőben is műsoron maradnak” – mondta, hozzátéve, hogy a következő évad egyik kisszínpadi bemutatóját, a Closert is Alföldi rendezi.
Azok a színészek, akik korábban dolgoztak vele, illetve azok is, akik a tervezett előadásban vesznek majd részt, örömmel, bizakodással és a legnagyobb bizalommal várják a közös munkát. Ez teljesen más szituáció, mint a debreceni Csokonai Színház ügye, ahol Eszenyi Enikő rendezését a kollégák jelzése után végül lemondták.
Puskás ugyanakkor nagyon fontosnak tartja, hogy legyen színházi etikai szabályozás vagy szakmai keretrendszer, amely biztosítja, hogy a visszaélések ne maradjanak következmények nélkül.
„Akár színészeket, akár háttérdolgozókat ér sérelem, ha bárki visszaél a hatalmával, annak legyen következménye” – mondta az igazgató, aki szerint azonban csak konkrét ügyeket lehet megítélni.
Az nagyon aggasztó, ha a nyilvánosságban újabb és újabb nevek kerülnek elő anélkül, hogy a vádak kellően tisztázottak lennének.
Újra előkerült az Eszenyi-ügy
A debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója május végén először felfüggesztette, majd le is vette a jövő évadra tervezett műsorról az évekkel ezelőtt visszaélésekkel megvádolt Eszenyi Enikő rendezését, arra hivatkozva, hogy csak így tudják garantálni a biztonságos, aggályoktól mentes munkakörnyezet megőrzését. Eszenyi közben nyilvánosan bocsánatot kért korábbi viselkedéséért, a héten pedig lemondta rendezését a József Attila Színházban is.
