Kedden megválasztották Baka Andrást köztársasági elnöknek. A nyilvánosságban számos vita bontakozott ki azzal kapcsolatban, helyes-e annak módja, ahogyan az elődjét elzavarta Magyar Péter a Sándor-palotából, valamint felmerült: Baka azzal, hogy elfogadja a Tisza jelölését, nem pont a saját, 2011-es eltávolításához lényeges pontokon hasonlító procedúrához asszisztál? Az érveket és ellenérveket nem bontanám ki részletesen, de nem áll távol talán a valóságtól, ha úgy rekonstruáljuk a dilemmák morális-politikai aspektusát, hogy
- a rendszerváltásra kapott felhatalmazást a Tisza, aminek mindez része,
- vagy nem arra kapott, és/vagy ami történik, az nem is rendszerváltás.
Másképp: a cél szentesíti vagy nem szentesíti, az eredmény igazol vagy nem igazol? A kérdés az, hogy mit akar a többség? Vagy van olyan, amit nem akarhat a többség? Egyáltalán, abból a többségből, ami április 12-én megszavazta a Tiszát, levezethető-e, hogy azt is akarták, hogy a köztársasági elnököt ily módon küldjék el? Lényeges kérdés-e az egész történetben az, hogy Baka András milyen államfő lesz? Vagy hogy milyen lett volna Polgár Judit?
Amikor a rendszerváltásra való felhatalmazásról beszélünk, érdemes elidőzni azon, hogy amögött milyen választói vágyfantáziákat képzelünk el. Akik nem akarták, hogy folytatódjon Orbán rendszere, azoknak erre számos, nagyon különböző okuk lehetett. Olyan okok is ráadásul, melyek nem minősíthetőek racionális és/vagy politikai érvnek, hanem, teszem azt, érzelmiek, hangulatiak, szocializációsak.
