Belföld

Hűtlen kezelés miatt indult nyomozás a mentőautó-beszerzések ügyében

Hűtlen kezelés miatt indított nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a mentőautó-beszerzések ügyében. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a rendőrség honlapján azt közölte, hogy ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás a mentőjárművek beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárással összefüggésben.

Azt írták, hogy a nyomozók házkutatásokat, lefoglalásokat, valamint szemlét tartottak kedden. Hozzátették: a nyomozás folyamatban van, ezért az ügyben további részletek egyelőre nem közölhetők.

Az OMSZ két budapesti telephelyén jelentek meg a nyomozók

A Népszava tegnap írt arról, hogy nyomozók jelentek meg kedden az Országos Mentőszolgálat Markó utcai főigazgatóságán és a Róbert Károly Körúti Bázis állomásán, ahol a mentőautók beszerzésével és javításával kapcsolatos iratokat, számlákat és adathordozókat foglaltak le.

A portál beszámolója szerint Constantinovics Miklós megbízott főigazgató június 22-én jelentette be, hogy külső szakértők bevonásával átnézik az OMSZ szerződéseit, teljes, 1027 járműből álló gépkocsiparkját, valamint ingatlanállományát. Azt írták, hogy a nyilvánosan ismert bejelentésből egyelőre nem derül ki, hogy az átvilágítás pontosan mely korábbi beszerzésekre és szerződésekre terjed ki.

A nyilvánosan hozzáférhető közbeszerzési adatokból ugyanis egyelőre elsősorban az látható biztosan, hogy éveken keresztül ugyanaz a szűk vállalati kör szállította az új mentőautókat az OMSZ-nek, és több olyan milliárdos közbeszerzés is volt, amelyre mindössze egyetlen ajánlattevő vagy egyetlen közösen induló konzorcium jelentkezett.

Az eljárás az Országos Mentőszolgálat feljelentése alapján indult.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik