Kultúra

Pogány Induló hozta a formáját a Sziget Nagyszínpadán, de a hiányzó fellépők is nyomot hagytak a pénteken

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Hetekkel a Sziget kezdete előtt kellett újraalkotni a pénteki napot a Nagyszínpadon, miután A$AP Rocky és Michael Kiwanuka is lemondta a koncertjét. Az este nem is lett annyira bombasztikus, pláne a délutáni Pogány Induló koncert után, aminek egy pontján azért felcsendült a szokásos „mocskosfideszezés” is.

A 2025-ös Sziget harmadik, pénteki napja volt az, amiről már jó előre tudni lehetett, hogy egyáltalán nem fog úgy sikerülni, ahogy azt eltervezték. Július elején a nap headlinere, A$AP Rocky mondta le a fellépést az augusztusra tervezett összes európai koncertjével egyetemben, július végén pedig a Nagyszínpad másik húzóneve, Michael Kiwanuka jelentette be, hogy egészségügyi okok miatt törli a nyári fellépéseit, így a Szigeten sem lép fel. Az idő rövidsége miatt nehéz feladatnak tűnt a kiesők minőségi pótlása, és sajnos nem is sikerült, maximum csak nyomokban, kész szerencse, hogy Pogány Induló vállalta a fellépést.

Pogány Induló

Szirmai Marci a délutáni forróságban futott neki első nagyszínpados koncertjének. Bár a Sziget fele még csak ébredezett, a fesztiválozók nagy részét nem fogta vissza a hőség, szép tömeg gyűlt össze a magyar előadóra, igaz, főleg a nézőtér elején összeállt keménymag volt eksztázisban, ők viszont nagyon. A 20 éves rapper a tőle megszokott intenzitással hozta le a koncertet, a lelkét is kirobotolta, csak néha lehetett érezni, hogy tudatosul benne, hol is van. Közben nem győzte megköszönni a felé áradó szeretetet, külön kiemelve, hogy élete egyik legfontosabb fellépését az édesapja is helyszínen nézi végig.

A koncerten egyébként vokalisták és vonósok is kísérték, mellettük színpadra léptek a már ismerős arcok, Ótvar Pestis, Beton Hofi, VZS, ekhoe vagy a Parno Graszt tagjai. A zenekarral közösen előadott Székelykapu volt egybéként a csúcspont, amire egy seregnyi, addig rejtőzködő magyar is előre nyomult, akik a táncosabb Afrobeaten is ott ragadtak, és a külföldieket sem érdekelte már, hogy nem értik a szöveget.

Talán a nemzetközi(bb) közönség miatt, de az aktuálpolitika kevésbé volt hangsúlyos a koncerten. Volt egy kis fricska Horváth László drogügyi kormánybiztosnak, aki nemrég azzal vádolta Pogány Indulót, hogy kábítószerezésre biztatja a fiatalokat.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik