Kultúra

A mesterséges intelligencia felerősítheti a holokauszttal kapcsolatos hamis információk terjedését

Dominika Zarzycka/SOPA Images/LightRocket via Getty Images
Dominika Zarzycka/SOPA Images/LightRocket via Getty Images
A különböző szolgáltatások maguk is hamis történeteket mesélhetnek el, de akár szándékosan is lehet sokak számára hihető bizonyítékokat gyártani velük.

A mesterséges intelligenciára épülő programok a holokauszt témájában hamis és félrevezető információk terjedéséhez járulhatnak hozzá az online térben, ami akár a holokauszttagadás fellendüléséhez is vezethet – áll az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) által kedden közzétett jelentésben.

A jelenség hátterében egyrészt a programok hibái állhatnak, illetve az, hogy gyűlöletkelő, holokauszttagadó csoportok

szándékosan arra használhatják fel a rendszereket, hogy a nácik tetteit megkérdőjelező tartalmakat hozzanak létre.

Az UNESCO jelentése szerint az egyik legaggasztóbb az úgynevezett deepfake tartalmak létrehozása: a valódinak tűnő képek és videók ugyanis

azt a benyomást kelthetik, hogy a holokauszt meg sem történt, vagy az arról szóló beszámolók túloznak.

Mindez ahhoz vezethet, hogy az emberek nem fogják pontosan érteni a XX. század egyik kulcsfontosságú történelmi eseményét, az antiszemitizmus pedig felerősödhet

A mesterséges intelligencia használata mindeközben egyre nagyobb teret nyer az oktatásban, a kutatásban, illetve az ismeretterjesztő írásokban, ami növeli a valószínűségét annak, hogy megbízhatatlan adatok és virtuális “hallucinációk” befolyásolják majd az emberek nézeteit.

A szövegek, fotók, videók és hangok előállítására képes rendszerek

akár ki is találhatnak olyan eseményeket, amelyek meg sem történtek.

A jelentésben felidézték: volt már példa arra, hogy a ChatGPT kitalált egy minden történelmi alapot nélkülöző koncepciót, amely szerint

a nácik a második világháború idején tömegesen vízbe fojtottak volna zsidó embereket.

Az ENSZ-szervezet a Zsidó Világkongresszussal együtt jegyzett jelentésében felszólította a technológiai vállalatokat arra, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztéséhez és felhasználásához fektessenek le olyan etikai szabályokat, amik csökkenthetik a megbízhatatlan információk terjedésének esélyét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik