Volt egy beszélgetés hatszemközt a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnök úr, Csák János miniszter úr és közöttem, amikor azt is világossá tettem, hogy ha olyan embert keresnek, aki az intézmény jelenlegi állapotában képes arra, hogy rendbe tegye a Magyar Nemzeti Múzeumot, akkor az nem én vagyok. Ha az a kérdés, hogy a közgyűjteményi rendszert – ami ismétlem, számomra stratégiai fontosságú – kicsit rendbe rakjuk, rendszerlogikailag megfogjuk és megpróbáljuk megerősíteni, az már értelmes kihívás.
– mondta az Indexnek adott friss interjújában Demeter Szilárd, akiről kedden jelentették be, hogy ő lesz a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatója.
Ez értelemszerűen azt jelenti, hogy Demeter március 6-i kinevezésétől kezdve a jelenleg általa vezetett Petőfi Irodalmi Múzeum irányítását átveszi egy megbízott főigazgató, mivel két intézményt külön-külön nem lehet vinni. A kultúrpolitikában egyre fontosabb feladatkörökhöz jutó Demeter elmondja az interjúban, hogy ő is csak kedd reggel, a Nemzeti Kulturális Tanács döntése előtt tudta meg, hogy mellette döntöttek, egy hónappal ezelőtt pedig még csak nem is gondolkodott azon, hogy a Nemzeti Múzeum főigazgatói tisztjére pályázzon, hiszen megérkezett az olvasófotele Petőfi Irodalmi Múzeumba.
Azzal a feltétellel vállaltam ugyanis a második PIM-es ciklust, hogy a kollégáimtól kértem egy olvasófotelt, mert a heti öt munkanapból egyet szerettem volna végre olvasással tölteni a saját szórakozásomra. Az olvasófotel megérkezett, boldogan bele is ültem, aztán elindult a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói pályázata…
Szerinte a Nemzeti Múzeum éléről ősszel kirúgott L. Simon László távozása nem tett jót, mert a területszerzően fellépő L. Simon „vitt egy dinamikát” a magyar közgyűjteményi rendszerbe, ami kicsit felébresztette őket a punnyadásból, ám azzal, hogy kivették őt a muzeológiai rendszerből, vagyis megszűnt az „L. Simon-veszély” hirtelen minden leállt. Távozásával Demeter szerint létrejött egy hiátus, és ezt követően elindult egy beszélgetés arról, ki mit gondol a Magyar Nemzeti Múzeumról, amiről őt is megkérdezték Csák Jánosék.
Én pedig elmondtam nekik, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum – jelen pillanatban, az én meglátásom szerint – nem az, aminek lennie kell: a magyar közgyűjteményi rendszer piramisának, a zárókövének kellene lennie. A magyar nemzet múzeumaként a magyar nemzeti kulturális örökség gyűjtőhelye és megmutatója, ezáltal a magyar kulturális identitás egyik legfontosabb sarokköve. Ennek kellene lennie.
Demeter ezt követően írt egy „elméleti-kultúrstratégiai” alapvetést arról, mit gondol a közgyűjteményi rendszerről, és arról, melyik intézményeket lenne értelme szerinte integrálni. Ezt követően történt a hatszemközti találkozó Csák Jánossal és Orbán Viktorral. Meggyőzhette őket, mert a miniszter kedden be is jelentette, hogy létre fog jönni holdingként a Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ, ami alá hat intézmény tartozik majd:
- a Petőfi Irodalmi Múzeum,
- az Országos Széchényi Könyvtár,
- a Magyar Nemzeti Múzeum,
- a Természettudományi Múzeum,
- az Iparművészeti Múzeum, és
- a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum.
Ám Demeter szerint mind a hat intézménynek megmarad az autonómiája, főigazgatói, tagintézményei. Demeter valószínűsíti, hogy az érintett intézmények vezetői is csak kedden, a tévéből értesülhettek arról, hogy egy új központ részesei lesznek. A felvetésre, hogy ez döbbenetet váltott ki belőlük, azt válaszolta Demeter, hogy épp ez a probléma.
Ez a gondolkodás az, ami a magyar közgyűjteményi rendszert lefojtja. Mindenki azt gondolja, hogy az intézmény az övé. (…) Ez nem egy független értelmiségi létmód. Van egy politikai kormányzás, amely demokratikus felhatalmazást kapott. Ez a demokrácia modellje. Ha tehát a miniszter úgy dönt, hogy holnaputántól minden múzeumnak ilyen és ilyen kötelező jellegű tevékenységet kell folytatni, akkor lehet azt mondani, hogy ez nem tetszik, de meg kell csinálni. Az 50 kilométeres sebességhatárt senki nem szereti, de be kell tartani.
Véleményt nyilvánított az általa ellenzékinek titulált médiáról is, amelyben felmerült az utóbbi időben egy olyan narratíva, miszerint Demeter pozíciói meggyengültek a kulturális életben. Szerinte ez egy valóságértelmezési verseny, aminek van egy vágyvezérelt része. „A magyar ellenzéki médiában az az egyik legnagyobb probléma, hogy politizál anélkül, hogy aktív politikai aktorként definiálná magát. (…) Tegnap pont azt írtam sms-ben az egyik ellenzéki portálnál dolgozó újságírónak, hogy ha ilyen az én bukásom, akkor milyen lehet nyerni. Merthogy azt írta végig a HVG–Magyar Narancs-tengely, hogy megbuktam, végem van, kész, elföldelnek, és így tovább.”
Demeter valószínűsíti, hogy rá fogják bízni a Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ vezetését, ami mellett irányítja a Petőfi Kulturális Ügynökséget, valamint jelentős pénzek fölött diszponál a Magyar Kultúráért Alapítvány és a MOL-Új Európa Alapítvány kuratóriumi tagjaként. A felvetésre, hogy lassan nagyobb hatalma van, mint a miniszternek, azt feleli, hogy ez tényszerűen nem igaz.
Ebben az egész kérdésben nem az én személyem a fontos. Nem az a fontos, hogy én csinálom. Az összes személyes ambíciómmal szembe megy mindaz, amit most csinálok, hiszen a személyes ambícióm az lenne, hogy olvassak a fotelben, neveljem a gyerekemet, zenéljek, kertészkedjek, és hogy klasszikus idézzek, írjam a kurva jó műveket.
