Kultúra ismeretlen budapest

Elindult a Rádió-épületek helyén születő Pázmány-kampusz építési engedélyeztetése, a fejleményekre a helyi Fidesz is felhúzta a szemöldökét

Farkas Norbert / 24.hu
Demonstrációval egybekötött hatósági bejárás a Magyar Rádió korábbi épületeiben, 2023 november 22-én.
Farkas Norbert / 24.hu
Demonstrációval egybekötött hatósági bejárás a Magyar Rádió korábbi épületeiben, 2023 november 22-én.
Meglepő eredményt hozott a január 18-i rendkívüli testületi ülés.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem a Palotanegyed szélére, a Magyar Rádió korábbi otthonának bontása után megvalósítani kívánt kampuszprojektje hosszú hónapok óta hoz egyre szürreálisabb fordulatokat – ezekről korábban számos cikkben számoltunk be –, december 12-én azonban megszületett a kormány által véglegesnek szánt bontási engedély.

Ezt Józsefváros Önkormányzata egy, a veszélybe került épületekre kiterjesztett december 11-i változtatási tilalommal próbálta elütni, a kormány azonban gyorsan közbelépett: az elmúlt évek legrosszabb karácsonyi ajándékának szánt Lex Pázmánnyal a helyi védelmet, illetve magát a tilalmat is lesöpörte az asztalról.

A kerület ennek visszavonására december végén közigazgatási pert kezdeményezett a Fővárosi Törvényszéken, sőt, tervbe vette, hogy az Alkotmánybíróságnál is megtámadja a jogfosztással járó rendeletet. Az ügyek mostanáig nem haladtak előre, sőt, csak még bonyolultabbá váltak, hiszen január 16-án kiderült: a kerületben korábbi polgármesteri és alpolgármesteri pozícióban lévő Sára Botond a Fővárosi Kormányhivatal első embereként, még a Lex Pázmány kiadását megelőzően kérte az önkormányzatot, hogy

vonják vissza a szerintük több ponton is jogsértő, sőt, eleve hibás módon kihirdetett, így valójában sosem bevezetett változtatási tilalmat.

A témában született írásunkból kiderül: a vonatkozó előterjesztést benyújtó Pikó András illetve Rádai Dániel alpolgármester szerint a hatóság által megjelölt okok

valójában nem hibák, sőt, szerintük érdemes lenne a bontási engedélyről való döntést korábban elfogultsága miatt a vármegyére áthárító Sára Botond, illetve a Fővárosi Kormányhivatal jelen ügyben való elfogultságának vizsgálatát.

A dokumentumból kiderült, hogy az ügyet egy január 18-i rendkívüli képviselő-testületi ülésen tárgyalják majd.

Bontási engedélyezési eljárás A tömb az első ütemben bontani kívánt épületei és épületrészei.

Ez mostanra meg is történt, a kormánypárti és az ellenzéki képviselők meglepően heves vitáját hozó közel másfél órás ülés azonban kissé váratlan eredményt hozott, hiszen

14 igen, illetve 0 nem szavazattal, nulla tartózkodás mellett úgy döntöttek, hogy nem engednek a Kormányhivatal kérésének.

https://xn--nkormnyzati-o7a1y.tv/

A történetet az teszi igazán meglepővé, hogy a kérdésben

Vörös Tamás, a Fidesz-KDNP helyi frakcióvezetője, illetve a szintén a kormánypártot erősítő Egry Attila és dr. Szilágyi Demeter is egyetértett az ellenzékkel, így ők is úgy gondolják, hogy a Kormányhivatal kérése nem megalapozott, Sára elfogultságát pedig igenis vizsgálni kell.

Ez némiképp megerősíti azt a decemberi értesülésünket, miszerint a terveknek a Fidesz köreiben távolról sem teljes a támogatottsága, a miniszter, illetve a kormány azonban elzárkózik azok finomításától.

Vörös a vita során ettől függetlenül hozzátette:

az önkormányzatnak jóval korábban kellett volna kapcsolni, és még a projekt indulásakor védetté tenni a tömb egy részét.

Pázmány Campus A tervezett kampusz madártávlati képe.

Az ülésen az is kiderült, hogy az állam január 17-én, szerdán elküldte a Kormányhivatalnak a munkák megvalósításához szükséges építési engedélyezési tervcsomagot – ennek részletei egyelőre nem ismertek, így azokat később újabb cikkben mutatjuk be –, ami ha zöld utat kap, akkor a bontási és az építési engedély egyaránt rendelkezésre fog állni, a munkák előtt pedig a folyamatban lévő perek kivételével nem igazán marad akadály.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik