Kultúra

Tallinnban debütál az Ernelláék Farkaséknál folytatása és Csáki László elsőfilmje

Látókép Production
Látókép Production

Hajdu Szabolcs új filmjét, az Ernelláék Farkaséknál folytatásaként készült Kálmán-napot beválogatták az A-kategóriás Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztiválra. A film világpremierje november 10-én lesz a főprogram Critic’s Picks versenyválogatásban, a magyar mozikban pedig a tervek szerint jövő tavasszal lesz látható.

A Kálmán-nap az Ernelláék Farkaséknál című filmmel kezdődő trilógia második darabja, amely 2016-ban elnyerte a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál fődíját.  A trilógia harmadik részéből, az Egy százalék Indiánból is film készült, amelynek jelenleg az utómunkálatai zajlanak.

A Kálmán-nap szlovák és svájci támogatással készült a Látókép-Production, az MPhilms, Jim Stark, a Bord Cadre, a Sovereign Films, a Vision Team és a Proton Cinema koprodukciójában. Producerei Hajdu Szabolcs, Prikler Mátyás és Jim Stark, operatőre Bántó Csaba, vágója Cséplő Zsuzsa, a jelmezeket Pető Kata tervezte, hangmérnöke Dusan Kozák.  A főszerepekben Tóth Orsolya, Földeáki Nóra, Szabó Domokos, Gelányi Imre és Hajdu Szabolcs látható.

A Kálmán-nap nem az egyetlen magyar film a tallinni filmfesztivál programjában: Észak-Európa legjelentősebb fesztiválján mutatkozik be Csáki László régóta várt animációs filmje, a Kék Pelikan is, ráadásul ugyanabban a szekcióban, amelyben a Kálmán-nap. A Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával készült egész estés animáció arról mesél, ahogyan a magyar fiatalok a rendszerváltás után a kék Pelikan indigóval hamisított vonatjegyekkel utaztak Nyugatra.

JUNO 11 Jelenetkép a Kék Pelikan című animációs filmből.

A Kék Pelikan története több mint tíz éve egy, a Jurányi Galéria egyik termének falára rajzolt képregénnyel indult, amely később filmtervvé nőtte ki magát, amely a 2018-as Inkubátor Program gyártási támogatását is elnyerte. Csáki László író-rendező éveken át készített interjúkat olyanokkal, akiknek az életére sorsfordító hatást gyakoroltak azok a nemzetközi utazások. A film az ő történeteik szellemes, fanyar humort sem nélkülöző feldolgozása – olyan színészek segítségével, mint Börcsök Olivér, Csoma Judit, Csőre Gábor, Olasz Renátó, Rujder Vivien, Thuróczy Szabolcs és Trokán Nóra.

A képzőművészi igényességgel készült alkotásban fontos szerepet kapnak a késő nyolcvanas, kora kilencvenes évek slágerei, mint az Induljon a banzáj! a Bonanza Banzai-tól, a Lidocain a Hiperkarmától vagy a Húsrágó hídverő a Kispál és a Borztól. A film alkotói kiemelték: külön öröm számukra, hogy nem ők nevezték a filmet,  hanem a fesztivál kereste meg őket, mondván, hallottak a filmről, és érdekelte őket.

A Kék Pelikan írója és rendezője Csáki László, producere Felszeghy Ádám és Kázmér Miklós. Az operatőr Horváth Árpád, a vágó Szabó Dániel, a zeneszerző Tövisházi Ambrus és Preiszner Miklós. A film a Nemzeti Filmintézet támogatásával, az Umbrella Entertainment Kft. produkciójában és Temple Réka koproducer jóvoltából a Cinemon Entertainment koprodukciójában készült. A Kék Pelikan november 11-én lesz látható a fesztiválon, a magyar mozikba pedig jövő év elején érkezik meg a JUNO11 Distribution forgalmazásában.

Emellett Tallinnban több magyar rövidfilmes is képviselteti magát, valamint az észteknél lesz a nemzetközi premierje Szeleczki Rozália Cicaverzum című filmjének is. A film a magyar mozikban épp ezen a héten, október 19-én debütál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik