Ez a hatalmas városi kőrengeteg ma is majdnem olyan, mint amilyen régen volt. Ami viszont lakóit illeti, régóta leginkább bolondokházára emlékeztet. Keleti felében a bűn lakozik, a városközpontban a szélhámosság, északon a nyomor, nyugaton a paráznaság, és az összes égtáj a vesztébe rohan.
– És azután mi következik?
Fabian letépett egy kerítésen túlnyúló kis ágat, mielőtt válaszolt:
– Attól tartok, az ostobaság.
– Abban a városban, ahonnan én jövök, már réges-régóta az ostobaság a főbérlő – mondta a lány. – De mit tegyünk?
– Aki optimista, essen kétségbe.
Erich Kästner nevét leginkább a gyerekkorban olvasott, bájos ifjúsági történetekkel szokás összekötni. Csakhogy az Emil és a detektívek, A két Lotti, A repülő osztály vagy a Május 35 világszerte népszerű szerzője korántsem csak gyerekeknek írt. Közkedvelt lektűrjei, mint a Három ember a hóban vagy A salzburgi szobalány azért már felvillantották a szociálisan érzékeny, moralista írót is, de még ezek sem készíthették fel az olvasót Kästner általa legfontosabbnak tartott munkája, az eredetileg Fabian, egy moralista regénye címmel megjelent műve egészen radikális világára.
A regény az író sikerei csúcsán, 32 éves korában jelent meg, és a többi könyvéhez hasonlóan ez is rendkívül sikeres lett, ám ez kimondottan felnőtt olvasóknak szólt. A provokatív szatíra azonban sokakat megbotránkoztatott, sőt, a nácik később máglyára is vetették az általuk szimplán „szemétnek”, „mocskos történetnek” titulált könyvet. A Fabian ugyanis a weimari köztársaság utolsó éveinek romlott, kicsapongó, válságsújtotta Berlinjében játszódik: egekbe szökő munkanélküliség, mindent átható nyomor, virágzó prostitúció jellemzi a mindennapokat, miközben az emberek a világi örömökhöz menekülnek, és a közeg még a legtisztább érzelmeket is megmérgezi.
A főhős, egy Jakob Fabian nevű irodalmár (mellesleg traumatizált háborús veterán), aki menet közben elveszíti reklámszövegírói munkáját, szemlélődő alkatként jár-kel a nyüzsgő nagyvárosban, ahol groteszk és megdöbbentő kalandokba keveredik. Szemtanúja lesz kommunista és náci munkás párbajának, illetve tüntetők és rendőrök összecsapásának; bizarr nyilvánosházakban jár, és rögtön az elején megismerkedik egy nővel, aki az ügyvéd férjével szerződésben szabályozza a házasságon kívüli szexuális kapcsolatait. Ebben a fejére ejtett világban már a nők is agresszívan kezdeményeznek, ha épp ki akarják elégíteni a testi szükségleteiket, és egyébként is inkább ők azok, akik cselekszenek, épp ezért képesek túlélni is. A férfiak viszont bukásra vannak ítélve: Fabian és legjobb barátja, Labude sem találják a helyüket a világban, Fabian pedig találkozik egy idős feltalálóval is, aki hajléktalan lett, miután megtagadta a találmányait, amikor szembesült vele, hogy a gépei ezrek munkáját vették el.
A Fabian polgárháború felé menetelő Berlinjében a jó szükségszerűen elbukik, a tehetségtelenek és a morálisan romlottak érvényesülnek csak, az érzékeny alkatnak nem való sem a város, sem a kor. De amikor a főhős hazalátogat szülővárosába (ezt Kästner a sajátjáról, Drezdáról mintázta), ott harmincévesen azzal szembesül, hogy osztálytársai fele már nem él, ami nem meglepő abban a korban, hiszen az emberek vagy a háborúban pusztultak el, vagy pedig a gazdasági nehézségek, politikai bizonytalanságok és háborús depresszió miatt vetnek véget életüknek. Ráadásul a városban ugyanazzal a kispolgári miliővel és merev, provinciális viszonyokkal találkozik, melyek elől annak idején Berlinbe menekült. Nincs kiút.
A regény ábrázolt miliőt helyenként rendkívül aktuálisnak érezhetjük: Magyarországon különösen (legalábbis az ősváltozat fordítója így érzi, ez alább olvasható), de egyébként sem nehéz azonosulni Kästner azon kijelentésével, miszerint „tönkrement az emberiség iránytűje”. Szembetűnő a németek érdeklődése is a weimari korszak iránt: többször is írtunk már a nemzetközi sikert arató német sorozatról, a Babilon Berlinről, mely ugyan elsősorban krimi és az alvilágot mutatja be, de egyik fő erénye, hogy a 20-as, 30-as évek fordulójának Berlinjét is jól megismerhetjük, így a regény egész miliője ismerős lehet a sorozat nézőinek.
A könyvet annak idején Braun Soma fordításában Magyarországon is kiadták, majd évtizedekkel később kapott egy újabb fordítást, ám időközben előkerült a Fabian ősváltozata, amely jelentősen különbözik a nyomdába került regénytől. Ez most végre magyarul is olvasható a Trend Kiadó jóvoltából. A fordítójával, J. Győri Lászlóval beszélgettünk arról, miért és miben különbözik az Ebek harmincadja a Fabiantól, hol van a helye Kästner életművében, és miért tapasztalható komoly érdeklődés a mű iránt manapság.
Miben különleges az Ebek harmincadja?
Erich Kästner 1931-ben megjelent regénye, a Fabian, egy moralista regénye nagyban különbözik az általa leadott szövegtől, és nem csak a címében. Ez ugyanis igen provokatív szöveg volt, a keletkezési idejében feltétlenül, de még ma is. A kiadója is tartott ettől, ezért sok mindent kivettek belőle, fontos részeket, sőt, egész fejezeteket is. Ezzel egyébként mint később kiderült, Kästner jobban járt, hiszen a megjelent regényét sok más könyvvel együtt ugyan tűzre vetették 1933-ban, a hitleri hatalomátvétel után a berlin Opernplatzon, de ha az eredeti szöveg jelenik meg, akkor aligha úszta volna meg annyival, hogy nem kap publikálási engedélyt.
Miért csak most jelenhet meg az eredeti?
Miután Kästner lakása a háború alatt bombatalálatot kapott, sőt, a kiadója is hasonló sorsra jutott, sokáig elveszettnek hitték az eredeti szöveget. Ezért a háború utáni kiadások is az 1931-es szöveg alapján készültek – ezeket Kästner kicsit javítgatta ugyan, de az nem az eredeti kézirat volt. Aztán már jóval az író halála után, 2013-ban Kästner kutatója, Sven Hanuschek véletlenül rábukkant egy indigós példányra a marburgi irodalmi archívumban, melyről kiderült, hogy ez az eredeti szöveg. Ezt adták ki, méghozzá az eredeti címmel, amit Kästner javasolt, azaz: Ebek harmincadja.
Mennyire ismert német nyelvterületen Kästner egyéb munkássága? Ott is főként ifjúsági szerzőként tartják számon?
Amíg a náci hatalomátvétel derékba nem töri a karrierjét, Kästner egy rendkívül sikeres, termékeny szerző volt: költőként lett ismert, és roppant sikeres verseskötetei jelentek meg. Közben elsősorban újságíróként dolgozott, de már ifjúsági regényeket is írt, mielőtt a Fabian megjelent volna, mely szintén nagyon népszerű lett. Ráadásul minden átütött Kästner humanista meggyőződése. Én bármit olvastam tőle, az ragyogó: versek, publicisztikák, novellák, regények, tényleg nagyszerű szerző volt, aki azonban 1933 után már nem publikálhatott, és csak a svájci kiadójánál jelentethetett meg regényeket – így vészelte át a náci időket.
Adja magát a kérdés, hogy ő maga miért nem költözött Svájcba?
Ez hasonló kérdés, amit én is feltettem annak idején az apámnak, vagy a gyerekeim most nekem. Valószínűleg azért, mert nem érezte veszélyben magát, illetve volt egy praktikus oka is: nagyon közeli viszonyban volt az édesanyjával, aki viszont Drezdában élt, és őt nem akarta magára hagyni.
Maga Fabian is nagyon jó viszonyban van az anyjával, és egyéb pontokon is egyezik a regény Kästner életével. Mennyiben önéletrajzi ez a szöveg?
Kästner élénken tiltakozna az ellen, hogy önéletrajzi lenne. Nyilván számos elemet átemelt a saját életéből, de még több ponton különbözik.
Mi a közvélekedés Németországban a regényről, mennyire van a köztudatban? Két film is készült belőle.
Igen, az elsőt (1980, Wolf Grenn rendezte) nagyon régen láttam, a másodikat viszont két éve mutatták be (Dominik Graf rendezésében), és az nagyon tetszett, szerintem nagyszerűen adja vissza a regény üzenetét. Vélhetően ott is újra időszerűnek érzik, de magyarként olvasva pláne nagyon könnyű azonosulni azzal az értékválsággal, bizonytalansággal, jövőnélküliséggel, és azzal az érzéssel, hogy meg vannak számlálva a weimari köztársaság napjai, és rohanunk bele valami ijesztő dologba. Nekem egész végig, amíg fordítottam a szöveget, az járt a fejemben, hogy honnan tudhatta előre Kästner, hogy mi történik majd Magyarországon a 2020-as években? Ugyanakkor mégis az egészen átüt Kästner humora, amely sokszor csípős és merész, de mégis muszáj nevetni, miközben olvassuk ezt az egyáltalán nem vidám történetet.
A regény stílusa nagyon tárgyilagos, már-már puritán, semmi felesleges díszítés nincs. Mennyire volt ez jellemző a korabeli német irodalomban?
Ennek a stílusnak neve is van, Neue Sachlichkeit, azaz új tárgyilagosságnak vagy tárgyiasságnak is fordítható irányzat, és egy nagyon objektív, hűvös, szenvtelen elbeszélésmód, melynek ez a regény az egyik legismertebb képviselője. Most a német kiadók jó pár elfeledett írót elővettek abból a korszakból, akik annak idején ígéretesen indultak, de aztán különböző okok miatt nem futottak be nagy karriert. Ilyen például Gabrielle Tergit vagy Ulrich Boschwitz, a költők közül pedig Joachim Ringelnatz és Mascha Kaleko. Szóval igen, egyértelmű az érdeklődés, és láthatóan nagyon foglalkoztatja a németeket is az az időszak, ami például meglátszik a Babilon Berlin című sorozat sikerében is.
