Kultúra

„Aki optimista, essen kétségbe” – Honnan tudta előre Erich Kästner, hogy mi történik majd napjaink Magyarországán?

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Először olvasható magyarul Erich Kästner egyetlen csak felnőtteknek való regénye abban a változatban, ahogy azt a szerzője annak idején megírta. A Fabian, egy moralista regénye ősváltozata most Ebek harmincadja címmel jelent meg. A fordítójával, J. Győri Lászlóval beszélgettünk arról, miért igazságtalan az utókor, amiért tisztán ifjúsági szerzőként tartja számon az írót, és hogy miért érzi úgy, hogy Kästner a jövőbe látott.

Ez a hatalmas városi kőrengeteg ma is majdnem olyan, mint amilyen régen volt. Ami viszont lakóit illeti, régóta leginkább bolondokházára emlékeztet. Keleti felében a bűn lakozik, a városközpontban a szélhámosság, északon a nyomor, nyugaton a paráznaság, és az összes égtáj a vesztébe rohan.
– És azután mi következik?
Fabian letépett egy kerítésen túlnyúló kis ágat, mielőtt válaszolt:
– Attól tartok, az ostobaság.
– Abban a városban, ahonnan én jövök, már réges-régóta az ostobaság a főbérlő – mondta a lány. – De mit tegyünk?
– Aki optimista, essen kétségbe.

Erich Kästner nevét leginkább a gyerekkorban olvasott, bájos ifjúsági történetekkel szokás összekötni. Csakhogy az Emil és a detektívek, A két Lotti, A repülő osztály vagy a Május 35 világszerte népszerű szerzője korántsem csak gyerekeknek írt. Közkedvelt lektűrjei, mint a Három ember a hóban vagy A salzburgi szobalány azért már felvillantották a szociálisan érzékeny, moralista írót is, de még ezek sem készíthették fel az olvasót Kästner általa legfontosabbnak tartott munkája, az eredetileg Fabian, egy moralista regénye címmel megjelent műve egészen radikális világára.

Ullstein Bild / RDB / Getty Images Erich Kästner Zürichben, 1957

A regény az író sikerei csúcsán, 32 éves korában jelent meg, és a többi könyvéhez hasonlóan ez is rendkívül sikeres lett, ám ez kimondottan felnőtt olvasóknak szólt. A provokatív szatíra azonban sokakat megbotránkoztatott, sőt, a nácik később máglyára is vetették az általuk szimplán „szemétnek”, „mocskos történetnek” titulált könyvet. A Fabian ugyanis a weimari köztársaság utolsó éveinek romlott, kicsapongó, válságsújtotta Berlinjében játszódik: egekbe szökő munkanélküliség, mindent átható nyomor, virágzó prostitúció jellemzi a mindennapokat, miközben az emberek a világi örömökhöz menekülnek, és a közeg még a legtisztább érzelmeket is megmérgezi.

A főhős, egy Jakob Fabian nevű irodalmár (mellesleg traumatizált háborús veterán), aki menet közben elveszíti reklámszövegírói munkáját, szemlélődő alkatként jár-kel a nyüzsgő nagyvárosban, ahol groteszk és megdöbbentő kalandokba keveredik. Szemtanúja lesz kommunista és náci munkás párbajának, illetve tüntetők és rendőrök összecsapásának; bizarr nyilvánosházakban jár, és rögtön az elején megismerkedik egy nővel, aki az ügyvéd férjével szerződésben szabályozza a házasságon kívüli szexuális kapcsolatait. Ebben a fejére ejtett világban már a nők is agresszívan kezdeményeznek, ha épp ki akarják elégíteni a testi szükségleteiket, és egyébként is inkább ők azok, akik cselekszenek, épp ezért képesek túlélni is. A férfiak viszont bukásra vannak ítélve: Fabian és legjobb barátja, Labude sem találják a helyüket a világban, Fabian pedig találkozik egy idős feltalálóval is, aki hajléktalan lett, miután megtagadta a találmányait, amikor szembesült vele, hogy a gépei ezrek munkáját vették el.

A Fabian polgárháború felé menetelő Berlinjében a jó szükségszerűen elbukik, a tehetségtelenek és a morálisan romlottak érvényesülnek csak, az érzékeny alkatnak nem való sem a város, sem a kor. De amikor a főhős hazalátogat szülővárosába (ezt Kästner a sajátjáról, Drezdáról mintázta), ott harmincévesen azzal szembesül, hogy osztálytársai fele már nem él, ami nem meglepő abban a korban, hiszen az emberek vagy a háborúban pusztultak el, vagy pedig a gazdasági nehézségek, politikai bizonytalanságok és háborús depresszió miatt vetnek véget életüknek. Ráadásul a városban ugyanazzal a kispolgári miliővel és merev, provinciális viszonyokkal találkozik, melyek elől annak idején Berlinbe menekült. Nincs kiút.

Farkas Norbert / 24.hu Erich Kästner: Ebek harmincadja című regénye.

A regény ábrázolt miliőt helyenként rendkívül aktuálisnak érezhetjük: Magyarországon különösen (legalábbis az ősváltozat fordítója így érzi, ez alább olvasható), de egyébként sem nehéz azonosulni Kästner azon kijelentésével, miszerint „tönkrement az emberiség iránytűje”. Szembetűnő a németek érdeklődése is a weimari korszak iránt: többször is írtunk már a nemzetközi sikert arató német sorozatról, a Babilon Berlinről, mely ugyan elsősorban krimi és az alvilágot mutatja be, de egyik fő erénye, hogy a 20-as, 30-as évek fordulójának Berlinjét is jól megismerhetjük, így a regény egész miliője ismerős lehet a sorozat nézőinek.

A könyvet annak idején Braun Soma fordításában Magyarországon is kiadták, majd évtizedekkel később kapott egy újabb fordítást, ám időközben előkerült a Fabian ősváltozata, amely jelentősen különbözik a nyomdába került regénytől. Ez most végre magyarul is olvasható a Trend Kiadó jóvoltából. A fordítójával, J. Győri Lászlóval beszélgettünk arról, miért és miben különbözik az Ebek harmincadja a Fabiantól, hol van a helye Kästner életművében, és miért tapasztalható komoly érdeklődés a mű iránt manapság.

Miben különleges az Ebek harmincadja?

Erich Kästner 1931-ben megjelent regénye, a Fabian, egy moralista regénye nagyban különbözik az általa leadott szövegtől, és nem csak a címében. Ez ugyanis igen provokatív szöveg volt, a keletkezési idejében feltétlenül, de még ma is. A kiadója is tartott ettől, ezért sok mindent kivettek belőle, fontos részeket, sőt, egész fejezeteket is. Ezzel egyébként mint később kiderült, Kästner jobban járt, hiszen a megjelent regényét sok más könyvvel együtt ugyan tűzre vetették 1933-ban, a hitleri hatalomátvétel után a berlin Opernplatzon, de ha az eredeti szöveg jelenik meg, akkor aligha úszta volna meg annyival, hogy nem kap publikálási engedélyt.

Farkas Norbert / 24.hu J. Győri László újságíró, műfordító.

Miért csak most jelenhet meg az eredeti?

Miután Kästner lakása a háború alatt bombatalálatot kapott, sőt, a kiadója is hasonló sorsra jutott, sokáig elveszettnek hitték az eredeti szöveget. Ezért a háború utáni kiadások is az 1931-es szöveg alapján készültek – ezeket Kästner kicsit javítgatta ugyan, de az nem az eredeti kézirat volt. Aztán már jóval az író halála után, 2013-ban Kästner kutatója, Sven Hanuschek véletlenül rábukkant egy indigós példányra a marburgi irodalmi archívumban, melyről kiderült, hogy ez az eredeti szöveg. Ezt adták ki, méghozzá az eredeti címmel, amit Kästner javasolt, azaz: Ebek harmincadja.

Mennyire ismert német nyelvterületen Kästner egyéb munkássága? Ott is főként ifjúsági szerzőként tartják számon?

Amíg a náci hatalomátvétel derékba nem töri a karrierjét, Kästner egy rendkívül sikeres, termékeny szerző volt: költőként lett ismert, és roppant sikeres verseskötetei jelentek meg. Közben elsősorban újságíróként dolgozott, de már ifjúsági regényeket is írt, mielőtt a Fabian megjelent volna, mely szintén nagyon népszerű lett. Ráadásul minden átütött Kästner humanista meggyőződése. Én bármit olvastam tőle, az ragyogó: versek, publicisztikák, novellák, regények, tényleg nagyszerű szerző volt, aki azonban 1933 után már nem publikálhatott, és csak a svájci kiadójánál jelentethetett meg regényeket – így vészelte át a náci időket.

Adja magát a kérdés, hogy ő maga miért nem költözött Svájcba?

Ez hasonló kérdés, amit én is feltettem annak idején az apámnak, vagy a gyerekeim most nekem. Valószínűleg azért, mert nem érezte veszélyben magát, illetve volt egy praktikus oka is: nagyon közeli viszonyban volt az édesanyjával, aki viszont Drezdában élt, és őt nem akarta magára hagyni.

Maga Fabian is nagyon jó viszonyban van az anyjával, és egyéb pontokon is egyezik a regény Kästner életével. Mennyiben önéletrajzi ez a szöveg?

Kästner élénken tiltakozna az ellen, hogy önéletrajzi lenne. Nyilván számos elemet átemelt a saját életéből, de még több ponton különbözik.

Farkas Norbert / 24.hu

Mi a közvélekedés Németországban a regényről, mennyire van a köztudatban? Két film is készült belőle.

Igen, az elsőt (1980, Wolf Grenn rendezte) nagyon régen láttam, a másodikat viszont két éve mutatták be (Dominik Graf rendezésében), és az nagyon tetszett, szerintem nagyszerűen adja vissza a regény üzenetét. Vélhetően ott is újra időszerűnek érzik, de magyarként olvasva pláne nagyon könnyű azonosulni azzal az értékválsággal, bizonytalansággal, jövőnélküliséggel, és azzal az érzéssel, hogy meg vannak számlálva a weimari köztársaság napjai, és rohanunk bele valami ijesztő dologba. Nekem egész végig, amíg fordítottam a szöveget, az járt a fejemben, hogy honnan tudhatta előre Kästner, hogy mi történik majd Magyarországon a 2020-as években? Ugyanakkor mégis az egészen átüt Kästner humora, amely sokszor csípős és merész, de mégis muszáj nevetni, miközben olvassuk ezt az egyáltalán nem vidám történetet.

A regény stílusa nagyon tárgyilagos, már-már puritán, semmi felesleges díszítés nincs. Mennyire volt ez jellemző a korabeli német irodalomban?

Ennek a stílusnak neve is van, Neue Sachlichkeit, azaz új tárgyilagosságnak vagy tárgyiasságnak is fordítható irányzat, és egy nagyon objektív, hűvös, szenvtelen elbeszélésmód, melynek ez a regény az egyik legismertebb képviselője. Most a német kiadók jó pár elfeledett írót elővettek abból a korszakból, akik annak idején ígéretesen indultak, de aztán különböző okok miatt nem futottak be nagy karriert. Ilyen például Gabrielle Tergit vagy Ulrich Boschwitz, a költők közül pedig Joachim Ringelnatz és Mascha Kaleko. Szóval igen, egyértelmű az érdeklődés, és láthatóan nagyon foglalkoztatja a németeket is az az időszak, ami például meglátszik a Babilon Berlin című sorozat sikerében is.

Kapcsolódó
Babilon Berlin: Bent szól a swing, kint tömegek nyomorognak, és színre lépnek a nácik is
A Babilon Berlin új évadában ismét a régi fényében ragyog a sorozat: a látvány a megszokott, de szerencsére most a forgatókönyv is fel tudott nőni hozzá. Bármilyen kemény világ is volt 1931-ben Berlinben, egyszerűen jó elidőzni ebben a valóságban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik