Sport

A piros trikót elveszítette, de a sprinterek között továbbra is vezet Vas Blanka

eurosport.hu
eurosport.hu

Vas Blanka negyedikként ért célba szerdán, így elvesztette az összetett első helyét a női Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny negyedik szakaszán.

A Molina de Aragón és Zaragoza közötti 142,3 kilométeres táv várt a bringásokra szerdán, a szinte végig lejtős útvonalon korán kettészakadt a mezőny, az összetett éllovasaként piros trikós Vas az első, mintegy húsz főt magában foglaló csoportban tekert. A szakasz közbeni gyorsasági részhajránál Vas közvetlen riválisa, az összetettben őt egy másodperccel követő holland Marianne Vos volt a leggyorsabb, az SD Worx-Protime magyar bajnoka pedig a második, így

a befutóhoz úgy érkeztek meg, hogy Vas csak abban az esetben tarthatta meg a piros trikót, ha a sportági legenda előtt végez az első három hely valamelyikén.

Hat kilométerrel a cél előtt egy rövid emelkedőn jó ütemeben indult meg az amerikai Kristen Faulkner, és bár egy négyfős boly – benne Vassal – csaknem utolérte, a kvartett végül nem járt sikerrel, ahogy az összeállt nagy csoport sem tudta eltüntetni a hátrányt a 2022-es női Girón két etapsikert bezsebelő Faulknerrel szemben, aki az EF Education-Cannondale versenyzői közül másodikként ünnepelhetett ezen a viadalon.

A második helyért vívott sprintben Vos kevéssel bár, de megszerezte a harmadik helyet a negyedikként célba ért magyar bajnok előtt, így öt másodperc előnnyel átvette az összetett első pozícióját és a piros trikót, amelyet Vas két etapon át viselhetett. Valter Attila után – aki a 2021-es olasz körversenyen három napig hordta a rózsaszín trikót – vezetett újra magyar kerékpáros az összetettet Grand Tour-viadalon.

A sprinterek pontversenyében viszont változatlanul vezet Vas, aki nyolcat megőrzött a 15 pontos előnyéből, így zöld trikóban áll rajthoz csütörtökön, amikor a nyolcnapos, vasárnapig tartó megméretés az Huescából induló 114 kilométeres távval és a jacai hegyi befutóval folytatódik.

4. szakasz, Molina de Aragón-Zaragoza, 142,5 km

1. Kristen Faulkner (amerikai, EF Education-Cannondale) 3:02:37 óra
2. Georgia Baker (ausztrál, Liv AlUla Jayco) 10 másodperc hátrány
3. Marianne Vos (holland, Visma-Lease a Bike) azonos idővel
4. VAS KATA BLANKA (SD Worx-Protime) a. i.

 

Az összetett élcsoportja:
1. Vos 9:59:42 óra
2. VAS 5 másodperc hátrány
3. Faulkner 9 mp h.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik