„Jogszabályban rögzítették, hogy egy városban egy nevet csak egy utca viselhet. Új Petőfi-pör várható, ha rendezni akarják az ügyet, jóllehet a tér, út, utca, köz, sugárút megkülönböztet. Budapesten Petőfi Sándorról húsz út, utca stb. van elnevezve. Ebből Petőfi tér hat, Petőfi utca tíz, Petőfi Sándor utca három, Petőfi Sándor út pedig egy van” – írta a Képes7 magazinban Szitányi György 1989-ben. Petőfi nevét azóta is több utca viseli Budapesten, a rendezni kívánt „ügy” ebben az értelemben tehát rendezetlen maradt. Az utcanévadói versenyben Petőfi politikai rendszerektől függetlenül verte a mezőnyt, köztük olyan indulókat, mint a magazincikkben szintén említett Kossuth Lajos. A HVG hetilapban 2008-ban a témában megjelent Ténytár szerint 297 város közül mindössze négyben, Kazincbarcikán, Nagymaroson, Visegrádon és Komáromban nincs Petőfi utca. Valójában Komárom Szőny városrészében, ami 1977-ben vált önálló településből Komárom részévé, ugyancsak van Petőfi utca, ezzel technikailag Komárom sincs Petőfi utca híján.
A magyarországi települések igyekeztek legalább egy közterületet a forradalmár költőről elnevezni, és ahogy például a Veszprémi Napló olvasói rovatából is kiderül, ahol véletlenül mégsem volt Petőfi utca, ott sokszor a helyiek próbáltak gondoskodni róla, hogy legyen. A megyei lap 1974. januári számában Kiss Lajos méltatlankodott azon, hogy „Alsóörsön, amikor elnevezték az utcákat, elfelejtkeztek világviszonylatban is elismert költőnkről, Petőfi Sándorról. Már a falugyűlésen, a Hazafias Népfront ülésein is javasoltam, hogy nevezzenek el egy utcát nálunk a nagy költőről. Igaz, van Petőfi köz. De ez talán nem ok arra, hogy ne legyen egy utca is elnevezve Petőfiről.” A próbálkozás persze nem mindig járt sikerrel, a balatoni településen a mai napig csak egy köz viseli a forradalmár költő nevét. A HVG már idézett számában ugyanakkor, a TeleTár országos CD-telefonkönyv elemzésével arra jutottak, hogy a több mint 3 ezer hazai település, városok és falvak mintegy 85 százalékában van Petőfi utca. Ezzel a forradalmár költő olyan poétákat utasított maga mögé, mint Ady Endre, Arany János vagy éppen József Attila.
Kié itt a tér?
Az utcaneveknek egészen a kiegyezésig nem volt emlékmegőrző szerepe, a köztereket a legfőbb jellemzőikről, például az ott élők nemzetiségi hovatartozásáról, munkájáról, az utcában lévő jellegzetes épületekről, esetleg szobrokról nevezték el. A 19. század derekán Európa-szerte erősödő nacionalista tendenciák azonban az utcanévadást a nemzeti emlékezetkultúra és identitásépítés szolgálatába állították, így az utcanévadás jellege és célja teljesen átalakult – írja Szívós Erika történész Utcanevek és utcanév változások: Térpolitika, érzelmi kötődés és generációs azonosulás című 2021-es tanulmányában. Az 1870-es években már nemcsak a magyar történelem legendás vezéreiről, középkori királyokról és más történelmi figurákról neveztek el utcákat, hanem az 1848-as forradalom hősei, köztük legelsősorban Petőfi Sándor neve is egyre-másra bukkant fel az utcanévtáblákon.
Petőfi minden más magyar író és költő tiszteletét felülmúló hazai kultusza már a dualizmus időszakában, alig két és fél évtizeddel a halála után elkezdődött. Nevét a hivatalos propaganda kormányokon átívelő módon éppúgy használta a saját céljaira, mint a mindenkori ellenzék. Március 15-e például annak ellenére vált már a 19. század végére a legnagyobb nemzeti ünneppé, hogy Petőfi rövid, de annál nagyobb hatást kiváltó irodalmi munkássága alatt sorra ontotta magából a király- és rendszerellenes verseket. Az első teljes Petőfi-összes 1874-ben jelent meg, és kiadását például azért kísérte heves viták egész sora, mert a kötet szerkesztői ki akarták hagyni az olyan rendszerkritikus verseket, mint az Akasszátok fel a királyokat című költemény, valamint nem nagyon akarták szerepeltetni a kötetben a Petőfi nacionalista eszméiből fakadó, nemzetiségekkel szembeni uszító verseit sem – mondta el Margócsy István irodalomtörténész a Blinken OSA Archívum Petőfi születésének 200. évfordulójára rendezett beszélgetéssorozatának március 22-i kerekasztal-beszélgetésén.
Petőfi olyannyira hatalmas tőkét jelentett minden rendszerben, hogy abból bárki tudott előnyt kovácsolni, ezért is lehetséges, hogy miközben a 20. század folyamán több rendszerváltás is zajlott Magyarországon, a Petőfi utcák mindenhol maradtak. Pedig az I. világháború után, majd a Rákosi-korszakban, valamint az 1990-es években óriási utcanév-átnevezési hullámok söpörtek végig a hazai településeken, de Petőfi nevét – a Habsburg uralkodókéval, Károlyi Mihályéval, vagy épp Majakovszkijéval ellentétben – senki nem akarta lecserélni, mondta kérdésünkre Csunderlik Péter történész, a Blinken OSA Archívum által szervezett kerekasztal-besélgetés másik résztvevője.
Annyira szerették, hogy mindenki használni akarta
A 19. század végére nemcsak a politikai hatalom birtokosai jöttek rá, hogy Petőfi nevéből hatalmas tőkét lehet kovácsolni: 1898-ban a Pesti Hírlapban egy kiskőrösi olvasó például azon méltatlankodik, hogy „Petőfiről jobbára a nevéhez nem méltó utcák, kávéházak, vendéglők vannak elnevezve. Budapesten például a Petőfi utca ronda kis utca, de legalább van egy szép tér a nevéről elnevezve. A nagy nemzeti költő mindenesetre jobbat érdemelne. A dolog magyarázata egyébiránt részben Petőfi igen nagy népszerűsége. Éppen ezért választják a kisebb kávéházak és vendéglők is szívesen az ő nevét cégérül.”
Bár Petőfi mellett a szabadságharc bukása után vértanúként kivégzett Batthyány Lajos, Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke, valamint 1894-es halála után Kossuth Lajos neve is igen hamar és óriási volumenben került a hazai városok településeinek utcanévtábláira, az 1848/49-es szabadságharcnak nem minden ismert szereplőjének állítottak ilyen formában emléket. A világosi fegyverletétel miatt Kossuth által árulónak tekintett és közmegvetés tárgyává tett Görgey Artúr nevét például Kosáry Domokos, Széchenyi-díjas történész, az MTA egykori elnöke rehabilitálta az 1930-as években, nevének csak ezután állítottak utcanévtáblák formájában is emléket – mondta el kérdésünkre Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának egykori főigazgatója, aki több könyvet írt az 1848/49-es szabadságharc hazai utóéletéről és az azt övező kultuszról. Görgey neve viszont nemhogy a falvakban, de még a nagyvárosokban sem mindenhol került utcanévtáblákra: Budapesten, Nyíregyházán, Miskolcon és Veszprémben például van, Debrecenben, Egerben vagy Szekszárdon azonban nincs Görgey Artúrról utca elnevezve.
Bár azt Magyarországon senki nem kutatta célzottan, pontosan hogyan és mikor vált általánossá, hogy Petőfinek szinte minden magyar településen jutott utca, valószínűsíthető, hogy például Petőfi születésének centenáriumán, 1923-ban több városban és faluban kaphatott a forradalmár költő utcanevet. Budapesten például ekkor keresztelték át Petőfi nevére az V. kerületi Koronaherceg utcát. A Budapest Lexikon ezt úgy rögzítette, hogy „az 1800-as évek elején Urak utcája. 1874-ben a Koronaherceg u. nevet kapta, 1918-ban Hajnóczy u., 1923-tól, a Petőfi-centenárium óta viseli a Petőfi Sándor utca nevet.”
Pejtsik Árpád a Magyar Nemzet 1974. márciusi számában azonban fontosnak tartotta hozzáfűzni, hogy az utcát eredetileg nem Petőfiről szándékozták elnevezni, a hirtelen változtatáshoz a centenáriumi megemlékezés járult hozzá, mert „1922 nyarán már készen voltak az új névtáblák »Főposta utca« felírással, de még nem voltak kitéve, noha közmunkatanácsi határozat volt, hogy átkeresztelik a nagy forgalmú belvárosi utcát. Ám a székesfőváros tanácsa figyelembe vette azt a javaslatot, hogy a »királysági államformára vonatkozó elnevezések ne szüntessenek meg, bár a koronaherceg kifejezés nem felel meg a közjogunknak«. Végigszemléltem az utcanévváltozás minden mozzanatát. A jogcím »az ötvenéves Budapest« félszázados évfordulója volt, de a lelkesedés Petőfi Sándornak szólt. Amikor a Fővárosi Közmunkatanács a Koronaherceg utca nevét megváltoztatta, hogy abból Petőfi Sándor utca legyen, egyúttal megszüntette az 1867 óta Petőfi utcának nevezett utcácskát, amely korábban Kékkakas utca volt. Ez ma a Székely Mihály utca.”
Forradalmi is, népi nemzeti is
„Az első világháború utáni viharos időszakban, majd 1948-tól, a Rákosi-korszak kiépülése és megszilárdulása idején rengeteg olyan utcanévtől megszabadultak, amely ideológiailag nem volt megfelelő. Kidobták az összes Habsburg vonatkozású utcanevet, majd később a két világháború közötti politikai vezetők nevét viselő utcaneveket, kifejezett politikai szándék volt, hogy minden utca olyan költőről, íróról vagy politikai vezetőről legyen elnevezve, aki valamilyen módon összefüggésbe hozható volt a nagy magyarországi függetlenségi harcokkal és forradalmakkal. Petőfi nemcsak mint szabadságharcos volt könnyen emészthető, hanem ráadásul népi származásúként is el lehetett adni, akit a rendszer, akárcsak József Attilát, külön sietett piedesztálra emelni. Petőfi esetében ráadásul erőlködni sem kellett különösebben, mert őt a halála után szinte azonnal nagy becsben tartotta az irodalomtörténet, így a már meglévő kultuszra lehetett építeni” – mondta el kérdésünkre a már idézett Szívós Erika, aki szerint Petőfi esetében tömeges átnevezésre sem volt szükség, mert bár nem lehet pontosan tudni, hogy a II. világháború előtt hány Petőfi utca lehetett az országban, Petőfi nevének ilyen jellegű felhasználása folyamatos volt, a róla elnevezett utcák száma egyenletes ütemben nőhetett.
Bár Petőfi neve, mint azt Gyarmati megfogalmazta, „olyan volt a hazai emlékezetpolitikában, mint egy imamalom”, az utcanévadási versenyben Kossuth is legfeljebb egy paraszthajszállal maradt el a nép fiaként és szabadságharcosként egyaránt eladható Petőfi mögött. Érdekes adalék ugyanakkor, hogy Petőfi leginkább a mennyiségi versenyt nyeri, mert miközben a vidéki települések nagy részében – hacsak nem maradt nemes egyszerűséggel Fő utca – a legszélesebb, legnagyobb, leginkább központi utcát többnyire inkább Kossuth neve fémjelzi, a Petőfi utcák sokszor kisebb, keskenyebb, rosszabb állapotú mellékutcák csupán – számolt be a saját tapasztalatairól Bácsi Róbert László fotográfus, a Pictorial Collective egyik alapítója tagja, aki a szakmai közösség többi tagjával együtt készítette a költő születésének bicentenáriumára a Capa Központban látható Petőfi utcák népe kiállítás felvételeit.
Annak előzményei, hogy a Petőfi utcák méretben és jelentőségben sok településen némiképp elsikkadnak például a Kossuth utcák árnyékában, vélhetően épp abban keresendők, hogy Petőfi neve már lényegesen korábban, a tömeges (és politikai indíttatású) utcanévcserék előtt elkezdett az utcanévtáblákra kerülni. Mint azt a már idézett kiskőrösi és alsóörsi olvasók a saját helyi lapjaikban elpanaszolták, az utcák elnevezéséről döntő városi tanácsok lázasan igyekeztek Petőfiről elnevezhető utcákat találni, és azok sokszor kívül estek a települések legforgalmasabb területén. Erről tanúskodik egy pécsi utcanévavatás története, amelyet a Pécsi Figyelő 1898. decemberi számában olvasható beszámoló alapján éppen azért kísértek heves viták, mert a Petőfiről elnevezendő utca a tanácsban ülők egy része szerint méltatlan volt a költő nevéhez. Mint érveltek, „szebb utcát kell róla elnevezni!” Mások szerint viszont „éppen azért, mert az utcán a romboló vadvizek futottak le, s most édes otthont találnak ott a lakók, s mert az utca a templomra nyílik, a honvédkaszárnya felé van s mert a kultúrának tanúja, s a fejlődésképes szigeti külváros egyik legszebb utcája lesz majd, ezért méltó Petőfihez.” Ez a többséget meggyőzhette, mert a javaslatot végül elfogadták.
A büszke Petőfi utcaiak
A hazai Petőfi utcákat az elmúlt hónapokban fényképező fotográfusok szerint ezeknek az utcáknak egyes településeken valódi identitásképző szerepe is van. „Körösszakálon, egy Hajdú-Bihar megyei településen például nagyon pici volt a Petőfi utca, legfeljebb 10–12 házzal. Az egyik ház udvarán épp egy nagy kamion állt, amire bikákat tereltek fel, talán Izraelbe vagy Koszovóba vitték őket. Megkérdeztem, hogy bemehetnék-e fényképezni, majd kiderült, hogy az utcában lévő házak közül legalább négy vagy öt egyetlen családé: testvérek, unokatestvérek, szülők, nagyszülők laknak ugyanabban az utcában, ami az évtizedek folyamán gyakorlatilag egyetlen hatalmas, összefüggő gazdasággá változott. A házszám mellett az utca összes házának a falán volt egy Petőfi-kép is, csak azért, mert az utcában élők nagyon büszkék arra, hogy a Petőfi utcában laknak” – mesélt kurrens élményeiről Bácsi.
A forradalmár költő szűken vett szülőföldjén a tavaly decemberben tragikus hirtelenséggel elhunyt Móricz-Sabján Simon fotózott, aki még tavaly novemberben a tőle megszokott lelkesedéssel mesélt az ország Petőfi utcáit és azok lakóit megörökítő projektről. Mint mondta, egész pályafutása során a Petfői utcák népe kiállításra készülő fotóinál volt a legkönnyebb dolga a portréalanyai kamera elé állításával. „Meghallják, hogy miért jöttem, és hogy az ország Petőfi utcáit fotózzuk, és már állnak is széles mosollyal, büszkén a kamera elé. Szinte instruálni sem kell őket, annyira örülnek, hogy megmutathatják, ők is a Petőfi utcában élnek. Odaállnak, pózolnak, katt, és már kész is a felvétel.”
Az íráshoz felhasznált archív újságcikkeket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével szemléztük.
Írta: Balázs Zsuzsanna | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/petofi-utcak
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!
