Régen a tengerjáró hajók rejtélyes katasztrófái töltötték be azt a szerepet a világ kollektív pszichéjében, amit ma a repülőgép-szerencsétlenségek játszanak. Elvégre százötven év alatt sem sikerült rájönni, mégis mi történt a Mary Celeste kereskedelmi vitorláshajóval, amelyet teljesen ép állapotban találtak meg az érintetlen rakománnyal, a legénységnek mégis nyoma veszett – és ez csak a leghíresebb ilyen történet. A kísértethajók esetei a világirodalom jó pár nagyságát megihlették örök témát szolgáltatva a horrornak és rokon műfajainak. Őket az utóbbi évtizedekben aztán felváltották az eltűnt repülőgépek, amelyek kedvelt témái lettek a sorozatoknak is a Losttól a Manifestig, elvégre mi is gyakrabban ülünk repülőre, mint óceánjáró hajóra.
A Malaysia Airlines Boeing 777–200-asával mégis ez történt: 2014. március 8-án hajnalban eltűnt a fedélzetén 239 utassal, és az azóta eltelt csaknem egy évtized alatt sem sikerült megoldani a rejtélyt. Éppen ezért nem könnyű filmet forgatni az esetről, hiszen akaratlanul is azt várja tőle a néző, hogyha nem is bogozza ki a rejtélyt, de legalább valamilyen módon közelebb visz a megoldáshoz. Az MH370-es ügyének már több filmet is szenteltek, nekik nem sikerült – és nyilvánvalóan a Netflix háromrészes sorozata sem kivétel.
Az eddig két dokumentumsorozatot rendező Louise Malkinson most sokkal nagyobb fába vágta a fejszéjét, mint amikor manchesteri nyomozókat kísért a kamerájával különféle gyilkossági ügyekben. Sokféle irányból meg lehet közelíteni ezt az ügyet:
- ismertetni a tényeket, ezek alapján szakértőket megkérni, hogy foglalják össze a legvalószínűbb forgatókönyveket;
- vagy éppenséggel az eltűntek hozzátartozóival foglalkozva arra koncentrálni, hogyan élték meg ezt a számunkra felfoghatatlan történetet;
- esetleg lándzsát törni egy lehetséges kimenetel mellett, és azt alaposan, minden irányból bemutatni.
Malkinson viszont azt választotta, hogy az összeesküvés-elméletek irányába tolja el a sorozatot, nagyjából egy epizódra jut egy adott konteó, de aztán mindig fel is oldja a feszültséget azzal, hogy mindegyikre érkezik egy elég meggyőző cáfolat (mondjuk, ez annyira nem is nehéz).
Önmagában nem is lenne gond ezzel, hiszen abszolút korunk jellemzője, hogy még a valahogy megmagyarázható események köré is konteókat kerekítünk – hát akkor mégis mit kezdjünk a megmagyarázhatatlannal? Csakhogy itt ez az önreflexió elmarad: a különféle elméleteket úgy tárják elénk, mintha ezek teljesen komolyan vehető és megalapozott teóriák lennének. Központi szerepet kap például egy Jeff Wise nevű újságíró, aki aztán a második epizódban teljesen komolyan előjön egy olyan elmélettel, miszerint az orosz titkosszolgálat a hunyó, mivel el kellett terelni valahogy a figyelmet a Krím-félsziget megszállásáról. Ráadásul Wise szerint mindez úgy valósult meg, hogy az egyik orosz ügynök gyakorlatilag a laptopjával átvette az irányítást a géptől, és úgy irányította a Boeinget. Elég gyorsan sikerül a filmben is rávilágítani a teória gyenge pontjaira, ehhez képest Wise végig ott marad az előtérben, miközben mások, akiknek legalább ennyire érdekes volna a véleménye, csak perceket kapnak.
Megismerhetjük viszont azt a nőt, aki azt állítja, látta műholdfelvételeken a gép roncsait a Dél-kínai-tengeren, de valamiért senki nem hitt neki – pedig neki nagyon jó szeme van az ilyesmihez! Szintén hosszan kifejthette az elméletét Florence de Changy, a Le Monde újságírója, aki szerint világos, mint a nap, hogy az amerikaiak lőtték le a gépet, mert szerinte olyan technológiát szállított Pekingbe, amihez a kínaiaknak nem volt szabad hozzáférniük. Azt is tudni véli, hogy nem egy, hanem mindjárt két amerikai gép akarta leszállásra kényszeríteni az MH370-est, de a kapitány valamiért inkább a hősi halált választotta. Hogy miért dönthetett így, arról nem esik szó, mint ahogy arról sem, ugyan hogyan tudta volna az USA, Malajzia és Vietnám együttes erővel eltitkolni ezt a szörnyű összeesküvést, melyben a britek és az ausztrálok is társtettesek, illetve mi lehet az oka, hogy még a kárvallott kínaiak is hallgatnak az ügyben?
És ha ez nem lenne elég, az áldozatok hozzátartozói is ismertetik a saját elméleteiket, melyeket szintén nagyjából a fentiekhez hasonló érvekkel támasztanak alá, de az ő esetükben legalább érthető, hogy máshol keresik a magyarázatokat, miután a hatóságokban hiába bíztak. Viszont hangot adni nekik hasonló szenzációhajhászás, mint az előzőleg ismertetett konteók bemutatása. Másrészt egyébként is veszélyes ezekre a reflexekre ráerősíteni, amit mi pontosan értünk, hiszen egy olyan országban élünk, ahol a népesség elgondolkodtatóan nagy része vallja azt, hogy mindenki hibás a szomszédunkban zajló, brutális háborúban, csak pont az nem, aki kirobbantotta.
Malkinson filmsorozata ráadásul nemhogy nem ad választ a saját kérdéseire, hanem a filmben felmerülteket is válasz nélkül hagyja. Az első részben például arról beszél az egyik hozzátartozó, hogy miután már kiderült, valami baj van a géppel, és hiába vártak a pekingi reptéren, az egyiküket egyszer csak felhívta telefonon az apja, aki ott ült a gépen. És az illető nem merte felvenni a telefont! Ha ez igaz, több elmélet is megdől az órák óta halott utasokról, és egyáltalán: tényleg lehetséges, hogy ez alapján nem lehet kideríteni, honnan érkezett a hívás? Ezeket a kérdéseket azonban nem teszi fel a film, sőt, szó sem esik róluk később. Vagy például az egyik leggyakrabban hangoztatott elmélet szerint a pilóta ölte meg az utasokkal együtt saját magát, de úgy, hogy kikapcsolta a kommunikációt, csökkentette az oxigént az utastérben, majd addig repült, amíg el nem fogyott az üzemanyaga az Indiai-óceán felett. Azt a kérdést viszont senki nem teszi fel, hogyha tényleg a pilóta lenne a tettes, akkor mégis mi szükség volt erre az utolsó pár órára, és miért nem csapódott rögtön a Dél-kínai-tengerbe az első adandó alkalommal? De arról sem esik szó, inkompetensek voltak-e a maláj hatóságok a keresésben, vagy csak rosszul kommunikáltak, esetleg hol vétettek konkrét hibákat?
És ez csak néhány példa a következetlenségre, melyek végigkísérik a filmet. Persze, az utolsó rész vége felé aztán teret kapnak a józanabb hangok is, melyekből megtudhatjuk, miért nem érdemes Wise vagy de Changy elméleteivel komolyan foglalkozni, akkor viszont miért tette ezt a film két és fél órán keresztül? Így hiába van jól megcsinálva az MH370: Az eltűnt repülőgép, hiába nézeti magát, és hiába tálalja a Netflix izgalmasan a témát, mégis több kérdésünk lesz a végére, mint az elején volt. Hiszen vad ötlet alapján készült a Mary Celeste tragédiája ihlette Fantomhajó című film is Lugosi Bélával a főszerepben, mégsem gondolja komolyan senki, hogy az volna a rejtély nyitja. Louise Malkinson háromrészes filmje viszont hasonlóan megalapozatlan elméleteknek ad nyilvánosságot, csak még azt is elvárja tőlünk, hogy ezeket komolyan is vegyük.
MH370: Az eltűnt repülőgép, 3 epizód, 2023, Netflix
