A napokban minden korábbinál jobban elmérgesedett a nyilvánosságban Pink Floyd egykori tagjainak eddig sem rózsás kapcsolata. Sokan kapták fel a fejüket, amikor David Gilmour egyetértőleg megosztotta felesége – egyben Waters kilépése óta a zenekar egyik szövegírója –, Polly Samson posztját, amelyben Roger Waterst „antiszemita, Putyin-mentegető, hazug, tolvaj, képmutató, adócsaló, tátogó, nőgyűlölő, öntelt, megalomániásnak” titulálta, amit a zenész persze azonnal visszautasított, és bejelentette, hogy jogi válaszlépéseket is fontolgat.
A kirohanás apropója Waters Belriner Zeitungnak adott, nemrég megjelent interjúja volt, amelyben Putyinról és Izraelről is kifejtette nézeteit (az interjú angol fordítása felkerült Waters honlapjára is). A világpolitikai kérdések mellett azonban arról is beszél ebben, hogy újra rögzítette stúdióban a Pink Floyd legendás lemezét, a márciusban 50. évfordulóját ünneplő Dark Side of the Moont, csak ezúttal a régi tagok nélkül. Waters szerint az új koncepció a mű eredeti jelentését igyekszik jobban kidomborítani, mind zenei, mind spirituális értelemben.
Nem egyedül éneklek a dalaimon, és nincsenek benne rock and roll-gitárszólók sem
– mondta Waters, aki mindezt bizonyítandó, pár dalt meg is mutatott az újságírónak az új verzióról. Szerinte a központi üzenete mindig is az volt, hogy nem a királyok és uralkodók, valamint az ő Istennel való állítólagos kapcsolatuk a fontos, hanem a köztünk, emberek között meglévő kapcsolat. A kérdésre, hogy miért nem fókuszál a zenére, és fogja vissza a nagy vitákat generáló politikai megjegyzéseit, azt felelte:
Mert az vagyok, aki vagyok. Ha nem lennének erős politikai nézeteim, nem írtam volna meg a The Dark Side of the Moont, The Wall-t, Wish You Were Here-t, az Amused to Death-t, vagy az összes többi művemet sem.
