Horváth József / Fortepan
Kultúra a világ egy fura hely

A Budapestet Béccsel összekötő telefonkábel ihlette a Herendi legkülönlegesebb porcelánszobrát

Öt nőalak és egy méretes kábeldob látszik rajta.

Hosszú évtizedek óta teljesen természetesnek érezzük már, hogy a telefont felemelve pillanatokon belül, egy telefonoskisasszony segítsége, illetve a hálózat terheltsége miatti aggódás nélkül beszélhetünk a város, vagy akár a világ túlsó oldalán élő ismerőseinkkel, hosszú út vezetett azonban el oda, hogy ezt megtehessük. Ennek az útnak a legfontosabb állomásait azok a nagy, állami befektetések képezték, amik előbb Európa, illetve az Egyesült Államok, majd a világ minden lakott települését összekötötték egymással, hogy bárki bárkit szabadon felhívhasson.

Mindez nem jöhetett volna létre a Budapest és Bécs közti távkábel kiépítése nélkül, ami az érdekes nevű Hálózatépítők Segélyező és Hagyományőrző Egyesületének (HSHE) írása szerint a Magyar Királyi Posta, az újpesti Egyesült Izzó, a Magyar Siemens Schuckert Művek Rt. Kábelgyára, illetve a Felten és Guilleaume Rt. közös munkájaként jött létre.

A Posta az erősítő berendezéseknek otthont adó épületeket adta, a cégek pedig a különböző létfontosságú alkatrészeket szállították,

így a szakemberek az országutak mentén 1926 elején megjelenő, traktorral vontatott hazai gyártású utánfutókkal mindössze egy év alatt lefektették az európai hálózathoz csatlakozó 210,7 kilométernyi kábelt. Az ünnepélyesen 1927. augusztus 15-én üzembe helyezett szakasz építésének állásáról a sajtó rendszeresen beszámolt, sokan pedig izgatottan várták, hogy ebédidőben felhívhassák a kedvenc bécsi éttermüket, hogy megkérdezzék, tudnak-e még vacsorára asztalt foglalni.

A nagy várakozás a kor művészetében is mély nyomot hagyott, hiszen az egy erdélyi művészcsaládból indult ifj. Vastagh György (1868-1946) rögtön az építés megkezdése után elkészítette az európai távkábelt jelképező szoborcsoportját, amin

a villamosság szárnyas Géniuszát a Londont, Bécset, Budapestet, illetve Konstantinápolyt jelképező nőalakok, illetve egy méretes kábeldob veszik körbe.

A művet a Herendi Porcelángyár ismeretlen példányszámban sokszorosította: a mázatlan, hátoldalán a latin „ifj. Vastagh György sculprit / Budapest 1926” feliratot rejtő példány (420 x 305 x 495 mm) a Postamúzeum gyűjteményében látható, festett társai közül egy azonban hosszú hónapok óta a Galéria Savaria piacterén, 2,2 millió forintért keresi az új gazdáját.

A kitűnő állapotú műtárgy részletei jól mutatják a szobrász, illetve a porcelánfestő zsenijét, így az új gazdájánál egy magángyűjtemény fontos sarokpontjává válhatna.

Ifjabb Vastagh György Münchenben, majd Párizsban tanult szobrászatot, majd bátyjával, Gézával együtt négy hónapot töltött Algériában és Tunéziában, ahol számos portrét, illetve egy teveszobrot készített.

Első hazai munkája az ihászi csatát bronz domborművön bemutató, turulban végződő pápai honvéd emlékmű (1889) volt, majd a millenniumi kiállításon, a Földművelési Minisztérium kérésének eleget téve ötven tenyészállat szobrát mutatta be. 1900-ban, a párizsi világkiállításon a minisztériumnak köszönhetően újabb állatszobrokkal vett részt, sőt, készülő fő műve, a Budavári Palota területén álló Csikós (1902) 1:2 arányú makettjét is bemutatta. Munkáit aranyéremmel díjazták.

Pályája következő évtizedeit a nagyméretű köztéri munkák egész sora dominálta: nevéhez kötődik a millenniumi emlékmű Bethlen Gábor-alakja (1903, eredetileg a Kodály köröndön állt), a szegedi II. Rákóczi Ferenc-lovasszobor (1912), Pázmány Péter életnagyságú mása (1922), illetve Görgey Artúr (1935) és Hadik András (1937) a Várnegyedben álló lovasszobra is, de a Semmelweis Egyetem, a Szent István-bazilika és a Széchenyi-fürdő díszítéséből is kivette a részét.

A kairói Mezőgazdasági Múzeumnak fiával, Lászlóval együtt közel ötven juh-, marha- és lószobrot (1931-1932) készítő szobrászművész alkotásainak egy része nem maradt fenn: Árpád fejedelem Munkácson állt lovasszobra, Kincsem életnagyságú alakja, a szolnoki Horthy István-emlékmű 1945-ben, a háború utolsó hónapjaiban vált porrá, a Gömbös Gyula síremlékévé vált első hazai alumíniumszobrot (1940) pedig a következő évben ismeretlenek semmisítették meg.

A művész ezt talán már nem is élte meg, hiszen 1946. június 3-án, röviddel hetvennyolcadik születésnapja előtt elhunyt.

Ajánlott videó

Egy friss hazai felmérés szerint az embereknek csupán a 12 százaléka készít végrendeletet. Arról nincs adat, hogy a népesség hány százalékának vannak érdemi ismeretei az öröklés szabályairól. Sándor Zsuzsa most felhívja a figyelmet néhány gyakori tévedésre.