Magyar Péter miniszterelnök a szerdai kormányülés után röviden ismertette, milyen döntéseket hoztak meg: ezek között volt az is, hogy megszüntetik a kriptovaluták kriminalizálását. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter pedig, mielőtt a csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón pontosan bemutatnák, mi lesz az új szabályozás lényege, részletes Facebook-posztban fejtette ki, mi volt a baj az Orbán-kormány korábbi döntésével.
Mint írja, Magyarországon a NER jó szokása szerint 2025 végén egyik napról a másikra született egy olyan rendszer, amely Európában szinte példátlan módon külön „validátori” kapuőröket állított a kriptoügyletek elé. Először egyetlen cég, később is csak két szereplő kapott ilyen engedélyt.
Ez nem fogyasztóvédelem volt, hanem súlyos piackorlátozás: egy teljes, innovatív piacot tett működésképtelenné.
Kiemelte azt is, hogy nemcsak a szolgáltatókat lehetetlenítették el, hanem magánemberek százezreit is bizonytalanságba taszították. Hétköznapi magyar állampolgárokat fenyegettek büntetőjogi következményekkel, akár börtönnel is, pusztán azért, mert kriptoeszközöket tartottak, váltottak, vagy ilyen szolgáltatást vettek igénybe. Ez 6-800 ezer magyar embert érinthetett hátrányosan.
Tanács szerint nem pusztán a Bitcoinról vagy más kriptovalutákról van szó, hanem a mögöttük álló blokklánc-technológiáról, a digitális pénzügyi innovációról, az okosszerződésekről, az új adat- és értékátadási rendszerekről, vagyis a jövő egyik fontos technológiai irányáról. A magyar szabályozás pedig annyira „indokolatlanul szigorúra” sikerült, hogy az Európai Unió már kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarországgal szemben.
Mi ezzel szakítunk: nem kriminalizáljuk a technológiát. Nem tekintjük bűnözőnek a magyar állampolgárokat. Nem építünk mesterséges kapuőröket egy innovatív piac elé. Nem zárjuk ki Magyarországot a jövő technológiáiból.
A miniszter jelezte: kell szabályozás, kell a pénzmosás elleni védelem, a fogyasztóvédelem, az átláthatóság és a felelős működés. De nem kell túlszabályozás, nem kell börtönnel fenyegetni magánembereket, nem kell ellehetetleníteni egy teljes piacot, nem kell a magyar szabályozást az európai szabályoknál indokolatlanul szigorúbbá tenni. „A kormány mai döntése értelmében visszatérünk az arányos, kiszámítható szabályozáshoz, és visszaadjuk Magyarországnak az esélyt, hogy ne lemaradója, hanem részese legyen a blokklánc-alapú technológiát is alkalmazó jövőnek” – olvasható a bejegyzésben.

