Kultúra

Minden bántalmazottnak árthat az a gyűlölet, ami Amber Heardre hullik a Johnny Depp-perben

BRENDAN SMIALOWSKI / POOL / AFP
BRENDAN SMIALOWSKI / POOL / AFP
A közvélemény, úgy tűnik, már jó előre eldöntötte, hogy Amber Heard a hunyó a napról napra gyomorforgatóbbá váló Depp kontra Heard ügyben. A per hosszútávú hatásait a nemzetközi sajtóban szakértők sora fejtegeti borúlátóan, szerintük ugyanis az ügy alakulása visszavetheti a családon belüli erőszak-ügyek napvilágra kerülését.

Bár Hollywood botrányai rendszerint alig-alig érdeklik a magyar közönséget, de a Johnny Depp kontra Amber Heard becsületsértési per már itthon is elérte az általános ingerküszöböt. Ehhez az kellett, hogy Deppnek van az egyik leglojálisabb rajongótábora az egész világon – így itthon is –, de kellett az is, hogy az ügy súlyosan toxikus legyen. Nem elég, hogy egy egykori celebpár kapcsolatának legsötétebb napjait elemezgeti a bíróság apró részletekbe menően, mindezt a saját szemével követheti bárki, mivel a tárgyalást teljes egészében online közvetítik. Így aztán a per szemtanúja lett boldog-boldogtalan, hírességek álltak be mindkét fél mögé, az interneten pedig tömegek viselkednek önkéntes bíróként. A tweetekben, mémekben jóval hangosabbak Heard ellenlábasai, a TikTokon pedig olyan komoly – egyeseknek konkrétan jövedelmező – trend lett az Amber Heard tanúvallomásait kifigurázó tartalmak posztolása, hogy annak kapcsán már a platformnak is fel kellett lépnie.

Bár aligha indokolt, de azért álljon itt egy rövid összefoglalás:

  • Amber Heard és Johnny Depp 2009-ben, a Rumnapló című film forgatásán ismerkedtek meg, majd 2015-ben házasodtak össze.
  • Házasságuk rövid életű volt: 2016-ban Heard már be is adta a válókeresetet, mi több, távolságtartást is kért Depp ellen családon belüli erőszakra hivatkozva. A vádakat akkor peren kívül rendezték, Heard hétmillió dollárt kapott a váláskor.
  • Amber Heard 2018-ban egy, a Washington Post hasábjain megjelent írásában „családon belüli erőszakot túlélt közszereplőként” hivatkozott saját magára. A cikkben nem nevezte meg Deppet bántalmazójaként.
  • Depp arra hivatkozva, hogy a cikkből felismerhető volt, 2019-ben ötvenmillió dolláros becsületsértési pert indított Heard ellen. Ez a per zajlik most.
  • További perek is indultak ugyanezen ügyben: Depp a Sun brit bulvárlapot is beperelte, amiért az egy 2018-as cikkében feleségverőnek nevezte. Ez a per már lezárult, Depp veszített, a bíróság szerint lehet így nevezni a színészt.
  • 2021-ben Amber Heard százmillióra visszaperelte ex-férjét, szintén becsületsértésre hivatkozva.

A most zajló per tehát előreláthatólag nem az utolsó a Depp-Heard páros kérészéletű házasságához kapcsolódó perek sorában, ugyanakkor már mostanra is annyit – sőt, túl sokat – tudunk a kapcsolat mindennapjairól, hogy meglepő lenne, ha a későbbi perek sok újdonságot tárnának fel. Az angolszász sajtót az elmúlt napok-hetek során azonban már nem is a konkrét ügy kimenetele, hanem sokkal inkább az kezdte el foglalkoztatni, mi lehet a per hosszútávú hatása más, hasonló, családon belüli erőszak-ügyekre.

A Guardiant például már az is aggasztja, hogy egy bántalmazásról szóló bírósági ügy a trashrealityk eseményeinek szintjére került: napi könnyed pletykák témája lett. Abban pedig a témát elemző cikkek mindegyike egyetért, a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a per átfordult Amber Heard nyilvános online lincselésébe és nevetségessé tételébe. Ezen a ponton ugyanis szinte mindegy, hogy mi lesz a bírósági verdikt az Amber Heard-Johnny Depp ügyben, a közvélemény ugyanis már most eldöntötte: Heard hazudik.

Cliff Owen / Consolidated News Pictures / Getty Images

Az interneten hangoskodó tömegek véleménye nagyjából úgy foglalható össze, hogyha a bíróság Heard javára ítél, az csak azért lehet, mert elhitték ennek az eredendően gyarló karakternek a „színészkedését”, ami a színésznő „élete alakítása”, ha ellene, akkor pedig lám, ők megmondták, hogy hazudik, és itt Johnny Depp a valódi áldozat, nemcsak mert Heard tönkre tette a jóhírét, hanem azért is, mert ő maga volt a családon belüli erőszaknak kitéve a házasságukban.

Jól ismerjük ezt a fordulatot, mert hagyományosan ezzel hallgattatták el a családon belüli erőszak áldozatait. Most azonban nagy hatalmú hírességek használják fegyverként, és ez elijesztheti azokat, akik a párkapcsolati erőszak túlélőinek igazságáért küzdenek

– írja Rebecca Ruiz a Mashable cikkében felhívva a figyelmet arra: ahogy a nyilvánosság Heardöt kezeli, az kottázhatóan hasonlít arra, ahogy az ilyen vádakkal előálló túlélőket általában kezelni szokták. A Guardian vonatkozó cikkének nyilatkozó szakértő kiemeli, ahogy a vád Amber Heard mentális betegségével, személyiségzavarával próbálja bizonyítani, hogy a nő hazudik, az a hasonló ügyek jól ismert, visszatérő stratégiája. Ugyancsak ismerős mozzanat lehet az is, ahogy Johnny Deppről a tárgyaláson – és egyébként azon kívül is – azt az általános véleményt hirdetik a barátai és a rajongói, hogy Depp egy kedves, barátságos, jófej ember, aki tehát biztosan nem bántalmazná soha a partnerét. Éppen úgy, ahogy az akár halállal végződő bántalmazásoknál is számolatlanul találni nyilatkozókat, akik őszinte döbbenettel veszik tudomásul, hogy a szomszéd/kolléga/rokon/barát volt a bántalmazó, hiszen ők milyen rendes embernek ismerték.

A Mashable-nek nyilatkozó pszichológus hangsúlyozza: ezek az emberek nem tévednek, nem az emberismeretük hagyta őket cserben, hanem egyszerűen az a helyzet, hogy még a legerőszakosabb bántalmazó sem erőszakos mindenkivel és folyamatosan, és nagyon is jellemző a családon belüli erőszak-ügyekben, hogy a bántalmazónak azt az oldalát, amivel a partnere szembesül, mások soha nem látják. Így aztán elfogadni vagy akár csak elképzelni, hogy az illetőnek ez az erőszakos oldala létezik, nagyon fájdalmas lehet, olykor szinte lehetetlen – ezt hívja a lélektan kognitív disszonanciának.

Az Amber Heard vs. Johnny Depp ügy mindezek miatt mára messze túlmutat önmagán, és olyan társadalmi-kommunikációs-lélektani esettanulmánnyá vált, amelyben a közbeszéd olyan nagy, jelszavakká vált témái érnek össze, mint stanning és az ellen-rajongás, amiről itt írtunk, a cancel culture, amiről itt,

Kapcsolódó
De miért vesszük vérre menő személyes sértésnek, ha valaki leszólja a kedvenc írónkat?
…zenészünket, színészünket, telefongyártónkat? Most épp Tóth Krisztinát cincálták meg a keményvonalas Jókai-rajongók, de az ügy messze nem egyedi eset, sokkal inkább az internet mindennapos kórképe.

De legfőképpen a #metoo az, amire negatív hatással lesz. Az ügy botrányossága alááshatja a bántalmazottak bizalmát a nyilvánossággal és a médiával szemben, hiszen könnyű úgy olvasni a most történteket, hogyha egy ilyen ügy felszínre kerül, az csak fokozza az áldozatok szenvedéseit, hiszen a közeli környezet vagy a hatóság részéről tapasztalt hitetlenséget, vagy az ilyen túlélőket érő mocskolódást nagyságrendekkel magasabb szintre emeli. A #metoo által elindított lassú változást, amelynek révén a szexuális visszaélések és a családon belüli, párkapcsolati erőszak elszenvedői valamivel könnyebben álltak a nyilvánosság és/vagy a hatóság elé a saját történetükkel, megtörve ezzel a hallgatást, és elősegítve a felelősségre vonást, a Depp kontra Heard ügy a fentiek nyomán vélhetőleg megtöri, lelassítja, eltereli.

BRENDAN SMIALOWSKI / POOL / AFP

Ennek az egyik oka Amber Heard személyisége. Heard ugyanis nem felel meg az úgynevezett „tökéletes áldozat” képének, aki csendesen tűri, amit kap: bevallottan erőszakos volt ő maga is, ütött és visszaütött, valamint a verbális bántalmazásból is kivette a részét. Lekicsinylő, megalázó, becsmérlő megnyilvánulások soráról mutatott be a bíróság felvételeket, és ő maga is bűnbánóan elismerte a tanúk padján, hogy sértegette Deppet a veszekedéseik során. Az árnyalatokat értelmezni képtelen, sarkításra hajlamos (online) közbeszéd pedig, úgy tűnik, nem képes kezelni azt a kettősséget, hogy egy nő, aki maga is bántalmaz, ezzel együtt még bántalmazott is lehet. Pedig, ha a Depp-Heard perből megtanulhatna valamit a világ, az éppen az lehetne, hogy a párkapcsolati erőszak természetéhez hozzátartozik, hogy olykor nem csak az egyik fél bántalmaz, hanem mindkettő. Ami egyből beemel még egy fontos gondolatot, éspedig, hogy a párkapcsolati erőszak a férfiakat is sújtja – ennek a tabunak az oldódását is nehezíti, hogy a mostani ügy a botrányos felszínig egyszerűsödött.

A Depp-Heard ügy ugyanis – azzal együtt, hogy bőven ad könnyű témát a bulvárlapoknak – valójában szokatlanul árnyalt, mély és kiegyensúlyozott: mindkét félről napvilágra került egy sor támadhatatlan bizonyíték arról is, hogy brutális dolgokat követtek el a másik ellen, és arról is, hogy mindezek kapcsán munkált bennük valamiféle megbánás is. Az, hogy a Depp-rajongók, az internetes hangoskodók mindezt igyekeznek leegyszerűsíteni odáig, hogy Amber Heard maga az ördög, Johnny Depp pedig egy ártatlan szent és egyedüli áldozat, nemcsak az igazság megismerését nehezíti meg, de valójában Deppnek is árt. Hiszen, ha Depp azt állítja, hogy soha egy ujjal sem ért a feleségéhez, miközben bizonyítékok sora támasztja alá ennek ellenkezőjét, akkor nemsokára egy bulvárcikk nemcsak feleségverőnek, de akár hazugnak is nyugodtan nevezheti majd Deppet – elég lesz a bírósági bizonyítékokra hivatkoznia.

Az online világ általános lincshangulatát és Depp hatalmas, különösen lojális rajongóbázisát ismerve a Heardöt gúnyoló mémeken, tweeteken, TikTok-videókon és az ügy árnyalatainak figyelmen kívül hagyásán aligha lepődik meg bárki – ugyanakkor úgy tűnik, hogy az arctalan tömeg mellett jó néhány híresség is beállt ugyanebbe a sorba.

  • Paul McCartney például nemrég egy koncertjén egy Johnny Deppről készült videó kivetítésével állt ki a színész mellett.
  • Chris Rock pár napja, alig pár héttel az Oscaron történtek után egy műsorában azt mondta: higgyünk minden nőnek, kivéve Amber Heardöt.
  • Eddie Vedder, a Pearl Jam frontembere a zenekar egyik koncertjén a napokban a színpadon említette meg egy anekdotában, hogy amikor Depp és ő együtt buliztak, akkor Depp milyen tökéletes úriember volt, az aréna közel húszezres közönségének hangos egyetértésével – miközben Vedder egyébként nagyon is hangosan és progresszíven áll a női egyenjogúság kérdéseihez.

De már a Sun elleni per idején, 2020-ban is jó néhány híresség állt Depp mellé: Winona Ryder közölte, hogy az a Johnny, akit ő ismer, a lehető legtávolabb áll attól az erőszakos alaktól, aki a perben kirajzolódik – ami szépen összecseng a fentebb idézett Rebecca Ruiz gondolataival a bántalmazók nem erőszakos oldaláról. Javier Bardem és neje, Penélope Cruz, sőt, Vanessa Paradis, Depp egykori párja szinte ugyanezt nyilatkozta az ügyben, Eva Mendes szintén nyilvánosan biztosította támogatásáról Deppet. Az énekesnő Sia – maga is családon belüli erőszak túlélője – egy tweetben úgy fogalmazott, számára nyilvánvaló, hogy itt Depp az áldozat. Egyelőre egyikük sem revideálta nyilvánosan a nézeteit.

Ron Galella Collection via Getty Images Winona Ryder és Johnny Depp 1990-ben.

A Sun-ügyben a szigorú, módszeres brit igazságszolgáltatási rendszer Depp ellen döntött – ám azt, hogy Amber Heard és Johnny Depp házasságában mindkét fél élt az erőszak eszközeivel, a mostani per emelte be igazán nagy hangsúllyal a képletbe. A feleket a mostani ügyben támogató hírességek véleménye is nagyjából abban különbözik, hogy ehhez a kettősséghez hogy állnak: míg Heard támogatói megengedik, hogy mindkét fél sáros lehet, addig a Depp-pártiak Depp ártatlanságáról és a női mivoltukkal visszaélő, férfiakat tönkretevő nőkről beszélnek, akiknek szerintük Heard az iskolapéldája.

Itt lép a perrel kapcsolatos közbeszéd ingoványos talajra: Amber Heard hirtelen „erőszakról hazudó nővé” lényegült, amit, mint arra többen rámutatnak, veszélyesen könnyű azon nőgyűlölő narratíva eszközévé tenni, hogy „A nők” hazudnak az erőszakról. A Guardian Jessica Taylor pszichológust idézve hívja fel a figyelmet az ügyben eleve jelenlévő nőgyűlölő jellegre:

A tény, hogy egy férfit, aki épp azért megy be a bíróságra, hogy szembesítsék a volt felesége extrém részletes tanúvallomásával arról, miként bántalmazta az ex-férj fizikailag és szexuálisan, ajándékok, rajongók, támogató transzparensek, síró nők és tenyerébe csapó férfiak fogadják, elég megdöbbentő, akármi is az ember véleménye az ügyről

– fogalmaz a pszichológus a tárgyalóteremnél várakozó Depp-támogatók seregére utalva. A cikk rámutat arra is: az, hogy a tinik számára nem ritkán elsődleges hírforrásként használt TikTokon milyen erősen terjednek az Amber Heardöt tágabb kontextus nélkül hazugnak nevező, gúnyoló anyagok, illusztrálja, hogy az elvileg felvilágosult, „woke” generáció körében is megőrződtek a nőgyűlölő ideák.

Deppnek szintén megvan a maga szimbolikus szerepe az ügyben. Támogatói felől nézve ő a szimbóluma az ártatlanul erőszakkal megvádolt férfiaknak, akiknek a #metoo éra megnehezíti, ellehetetleníti az igazságtételt. A családon belüli erőszakot átélt túlélők szemszögéből ugyanakkor Depp másvalamit (is) szimbolizál: a nagy hatalmú, köztiszteletben álló, nagy népszerűségnek örvendő és esetleg élete majdnem minden területén valóban erőszakmentes férfit, akit jobb nem vádolni meg, hiszen imázsa megakadályozza, hogy bárki elhiggye az ellene felhozott vádakat.

Egy ilyen precedensértékű, nagy presztízsű ügy, ekkora hírességekkel felfokozza a körítést. Amit itt, „nagyban” lehet – például a TikTokon gúnyolni, hazugnak nevezni egy embert, aki erőszakkal vádolt meg egy másikat –, arról könnyen azt tanulhatjuk meg kollektív szinten, hogy azt „kicsiben”, hétköznapi polgárok hasonló ügyeiben is lehet. Szinte már látjuk lelki szemeink előtt az „amberhearding” kifejezés beszivárgását az angol nyelvű szlengbe, a bántalmazást kamuzásra használva. A szakértők ennek kapcsán figyelmeztetnek: a Depp-Heard ügy miatt a közvéleményben tovább erősödhet az a tévhit, hogy a zaklatásról és szexuális erőszakról szóló ügyekben gyakoriak a hamis vádak. Ami nem igaz: a kutatások szerint ezek aránya három és öt százalék közé tehető. Ami nem jelenti azt, hogy Amber Heard nem hazudhat, ám azt, hogy hazudik-e, nyilván nem a közösségi médiában kell eldönteni, hanem a bíróságon – méghozzá a bizonyítékok alapján.

Az eddig is ismert tény volt, hogy aki kiáll egy ilyen ügyben, az óriási figyelmet húz magára, melynek részeként kétségbe vonhatják a beszámíthatóságát, kivesézhetik az emberi gyarlóságait. Ismert tény volt az is, hogy ezek az áldozatok környezetük hitetlenségére számíthatnak. A Depp kontra Heard ügy pedig mindkét témáról megmutatta, milyen az, amikor igazán nagy az ellenszél.

Ki akarna ezek után önként belesétálni ebbe a viharba?

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik