Kultúra

Aranyéremből kiugró delfint és úszót ábrázol Hajós Alfréd jövőre megszülető margitszigeti emléke

Wikimedia Commons / MANK
Wikimedia Commons / MANK
A munkát jövőre avatják fel az olimpikon nevét viselő Nemzeti Sportuszoda előtt.

A koronavírus-járvány által uralt 2020-as év utolsó napjaiban a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE) és a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. közös köztéri emlékszobor-pályázattal állt elő, aminek célja a kiírás szerint az első újkori olimpián két aranyérmet szerző úszóra, Hajós Alfrédra (1878-1955) való méltó emlék létrehozása.

Egész életműve, sportolói, sportvezetői, újságírói, építészi és közéleti tevékenysége példaértékűen testesíti meg az ókori olimpiai eszményt, a test és lélek harmóniájának fontosságát, amelyet az újkori játékok hitvallásuknak tekintettek. Ezt a gondolatot, mint követendő mintát szükséges kifejeznie a Hajós Alfréd emlékét megőrző alkotásnak. A felállításra kerülő műalkotásra vonatkozóan semmilyen formai megkötés nincs

– olvasható a kiírásban, ami arról is írt, hogy műalkotás talapzatán vagy a művész által kialakított felületen a kiírás szerint az alábbi feliratnak kell helyet biztosítani:

Hajós Alfréd (1878-1955)
Az újkori olimpiai játékok első magyar bajnoka, úszó, labdarúgó játékvezető, szövetségi kapitány. Építész, a Nemzeti Sportuszoda tervezője.
A szobrot állíttatta a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Maccabi VAC Sportegyesület.

A pályázat legfeljebb bruttó ötmillió forintos alkotói tiszteletdíjjal, illetve bruttó 30 milliós keretösszeggel számolt, a munkák dokumentációját pedig 2021. március 28-ig lehetett leadni.

Kapcsolódó
Tudta, hogy Hajós Alfréd nem csak úszóként, hanem építészként is elismert volt?
Az első magyar olimpiai bajnok tucatnyi ismert épülettel gazdagította az országot, sőt, építészként is nyert olimpiát!

A húsz terv közül a zsűri végül ötöt választott ki, így ezeket 1:5, vagy 1:10 léptékű maketten, augusztus végéig kellett eljuttatni a kiíróhoz.

A zsűri tagjai

Wehner Tibor művészettörténész
Szabó Tamás szobrászművész
Lakatos Pál Sándor szobrászművész
Kirschner Péter, a MAZSIKE elnöke
Fegyverneky Sándor építész, korábbi országos főépítész

A beküldött munkák közül végül november 30-án hirdették ki a győztest – olvasható a MANK honlapján, ami a győztesről is beszámol: eszerint 2023-ban Nagy Attila (1966) hódmezővásárhelyi szobrászművész A magyar delfin aranya jeligéjű munkája válhat valósággá, illetve nyerheti el végső helyét a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszoda előtt.

Magyar Zsidó Kulturális Egyesület / Facebook

A pécsi Covid-emlékművet is jegyző Borbás Dorka Hidraulisz, Detkovics Anikó Fénysziluett, Berlekovity Iván Chimera, illetve Bojti András Új hullám című munkáját (ezek itt láthatók) megelőzve győztes mű alapja egy meglepően egyszerű, de kétségkívül túlzottan szájbarágott ötlet, hiszen

egy túlmérezett aranyéremből kiugró delfineket – utalva Hajós becenevére –, illetve magát a nagy csapásokkal úszó, a végleges verzión talán már Hajósra emlékeztető férfit ábrázol.

Felmerül azonban a kérdés, hogy valóban ez a mű volt-e a legjobb a sokszínű felhozatalból, illetve az is, hogy a végleges, kidolgozott mű mennyire lesz majd képes beépülni a környezetébe, úgy, hogy ne megbontsa az 1930-ban átadott modern uszoda távlati képét, hanem annak méltó szomszédja legyen.

Kiss Ádám László / Fortepan Az uszoda röviddel annak megnyitása után

A jelenleg ismert makett, illetve a MANK oldalán látható hátborzongató látványterv alapján ez a helyzet közel egyértelműnek látszik, így Budapesten a következő évben újabb szög kerülhet a köztéri szobrászat már most is elég biztosan lezárt koporsójába.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik