Kultúra

A hatvani kastély parkjában ütöttek újabb szöget a magyar kortárs szobrászat koporsójába

Komka Péter / MTI
Komka Péter / MTI
A kastély kapuját már fél éve őrző állatokra nem létezhet épkézláb magyarázat.

A Budapesttől közúton meglepő módon majdnem hatvan kilométerre fekvő Hatvan nem feltétlenül a belföldi turizmus egyik legnépszerűbb célpontja, pedig a Gödöllői Királyi Kastélyt is építtető Grassalkovich I. Antal itteni kastélya is megérdemli a figyelmet.

Szinte csoda, hogy a részben egy vendégfogadó átépítésével, 1754-1763 között született, a későbbi átépítések miatt ma copf, későbarokk, illetve neobarokk jegyeket is mutató épület ma is áll, hiszen előbb a második világháború alatt itt megfordult katonák, majd a környék lakói, később pedig a városfejlesztők tettek azért, hogy ne maradjon belőle túl sok: parkja jó része eltűnt, helyén pedig lakóépületek, rendelőintézet, kórház, kollégium, illetve nővérszállás született, a kastély pedig 1979-re életveszélyessé vált.

A folyamat végül a nyolcvanas években fordult meg: előbb a bal szárny kapott részleges felújítást, majd vált művelődési központtá, az ezredfordulóra lecserélték a tetőszerkezetet, illetve felújították a homlokzatait, tíz évvel ezelőtt pedig a második Orbán-kormány úgy döntött, hogy

itt helyezi el a lehetetlenül hosszú nevű Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumot.

A terv két év alatt valósággá vált, így egy 3,15 milliárdból megvalósult teljes felújítás, illetve részletes parkhelyreállítás után megnyíltak a kapuk, hogy a hazai vadászat, halászat és erdészet története mellett, számtalan kitömött állat, illetve trófea segítségével magukat a vadászható fajokat, illetve a névadó gróf Széchenyi Zsigmond (1898-1967) életét is bemutassák.

A múzeumot néhány nappal ezelőtt a térség fideszes országgyűlési képviselőjének meghívására a csepeli polgármesterből előbb a rezsicsökkentés atyjává, majd államtitkárrá és Fidesz-alelnökké vált Németh Szilárd is meglátogatta, aki hétfőn ennek apropóján közös fotót osztott meg a Facebook-oldalán:

A kastély kapuját őrző,

egy számmal nagyobb, de a méretes pocakját így sem takaró nadrágja miatt elégedetlenkedő, mohawk frizurás, mezítlábas vaddisznót, illetve szomszédját, a hosszabb jobb lábát térdrogyasztással eltakarni próbáló, agancsával azonos színű botra támaszkodó szarvast

látva joggal merül fel a kérdés, hogy kinek, mikor, és miért jutott eszébe, hogy egy harmadosztályú rajzfilm karaktereivel őriztesse a parkot.

A válaszra a múzeum saját Facebook-oldala adja meg a választ, ami 2021. szeptemberi posztjában arról írt, hogy az előző évi nagy siker után másodszor is Trash art kiállítást rendeztek a főépület utcafrontja előtt.

A szervezők trash alatt nem a szó mára köznevesült, emberekre, ruhákra, vagy bármilyen tárgyra előszeretettel használt, nem feltétlenül pozitív töltetű jelentését, hanem a munkák elkészítéséhez használt alapanyagokat értik, amik újrahasznosításával születtek meg a Magyarország nagyvadait mintázó szobrok.

A képekhez kapcsolt rövid szöveg szerint részben organikus anyagból készültek, ez azonban nem segít a tudaton, hogy feleslegessé válásuk után nyilvánvalóan újra szemétté válnak majd, szembemenve a kitűzött céllal:

a környezetvédelem, illetve az újrahasznosítás fontosságára való figyelemfelhívással.

Az ősszel kihelyezett kisebb méretű alakok közt tűzifának szánt rönkből készült gímszarvassal, gyomrát hiányoló medvével, abroncsokból született bikával, műfűvel borított báránnyal, teknőssel és leeresztett rozmárral, illetve a leginkább a XVII. században kihalt dodó dühös robotverziójának látszó madárral is találkozhattak az erre sétálók:

Az egykori kocsifelhajtó és a kerítés közé helyezett alkotások persze nem csak állatokat – így egy latexruhába öltözött rejtélyes négylábút – mintáznak, de a dodót távolról figyelő, féltérdre ereszkedő emberalaknak, valamint az 1964-es New York-i világkiállításra készült, ma is álló rozsdamentes acél Unisphere jóval szerényebb másolatának is jutott hely:

A témával hosszabban foglalkozó Hatvani Hírlap cikke szerint a különböző, rendszeresen szemétszedő akciókon dolgozó magánszemélyek, egyesületek, illetve csoportok által készített szobrok az eredeti tervek szerint november közepéig maradtak volna a kastély előtt, az őrt álló, ismeretlen anyagból készült vaddisznót és szarvast azonban rejtélyes okból mégsem vitték el.

Az alkotók eredetileg nem ide, Hatvanba, hanem a már említett Gödöllői Királyi Kastély elé készítették készítették el a különböző méretű szobrokat – derül ki a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének oldaláról, ami szerint a művek egész kört tettek meg az ország középső részén:

néhány hét után a Akvárium Klub elé, majd a 17 milliárd forintból megvalósult, Szőke Gábor Miklós munkáit is felvonultató Vadászati Világkiállításra, végül pedig egy hatvani kitérő után újra Gödöllőre költöztek.

A hírből néhány művész neve is kiderült, sőt, a hosszú felsorolásban ismert arcok is felbukkannak: a szuper nevű Aztakeservit Értékőr Egyesület mellett

is készített két munkát – a Fidelio magazin vonatkozó programfüzete szerint

utóbbiak épp a ma is a kastély kapujában álló ember-állat hibridek voltak.

A korábban tévés producerként, műsorvezetőként, illetve tanárként is aktív illetve Hervé-Lóránth neve a köztéri szobrászatban 2015-ben vált igazán ismertté: ő készítette el a Lánchíd budai hídfőjénél az ArtMarket apropóján felállított, Robert Capa ikonikus fotójának milicistáját megidézni vágyó, elképesztően amatőr installációt, amit kétszer is meg kellett nézni ahhoz, hogy az ember higgyen a szemének. Az eredeti tervek szerint egy hónapig látható szobrot végül alig néhány nap után lebontották.

Kapcsolódó
Ilyen ronda szobra még sosem volt Budapestnek
Robert Capa ikonikus fotójának katonájával egy hónapon át találkozhatunk a Lánchíd pesti hídfőjénél. Ha arra járunk, inkább figyeljük a csodás hidat, vagy a Várnegyedet.

A trash artnak persze van létjogosultsága, hiszen a hulladékból születő, jól sikerült darabok utcabútorrá (ehhez elég csak a szélturbinák lapátjából született dán biciklitartókra gondolni), vagy egy-egy művészeti galéria érintésével a nappali faláig, vagy egy kertig eljutva egy otthon fontos részévé válhatnak, ehhez azonban némi önkritikára is szükség lenne.

Ez a fenti szobroknál – a rönkfából faragott szarvast leszámítva – nem igazán van jelen, sőt, az is kérdés, hogy a díszítőfunkciót betölteni nem képes, erőltetett fiatalosságot sugárzó kapuőrök, vagy a korábban azok közelében állt társaik miként irányíthatnak figyelmet a világot lassan elárasztó szemét elleni küzdelemre. Kivéve persze, ha az a cél, hogy

szemét helyett útakadálynak, illetve vizuális környezetszennyezésnek is beillő harmadrendű szobrok csúfítsák el az ország parkjait, utcáit, és tereit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik